balszemmel
Balszemmel 178.
Ha valaki véletlenül abban az illúzióban élt volna, hogy Magyarországon a választás programokról szól, nos, most saját szemével láthatja, hogy ez nem így van. Ilyenkor persze mindenki előáll valamilyen szép papírral. Az Istenadta népet két féle programmal lehet ámítani: röviddel és hosszúval. A Fidesz programja nem terheli túl az agyunkat, rövid, ráadásul színes, és képecskék is vannak benne. Az MSZP és a Jobbik papírja meg olyan hosszú, hogy a politológusokon kívül aligha olvassa el bárki is. Bár, lehet, hogy ők se.
Balszemmel 177.
Kövér László a múlt héten bajba került, nem tudott mit kezdeni Jobbikos ellenfelével egy vitában. Válaszolni nem tudott, a jobbikosból nem akart hőst csinálni, ezért jobb híján úgy tett, mintha az nem is lett volna ott. Félek, hogy országosan ez már nem fog menni, a Fidesz, de nem csak ők, most lesznek majd igazán bajban. A magyar tőkésosztály megszülte a Jobbikot. Pontosan úgy, ahogy a német tőkésosztály megszülte a Német Nemzeti Szocialista Munkáspártot a 20. század 20-30-as éveiben.
Balszemmel 2010.01.21
Alvállalkozók országa
Nem tudom, hogy Önök hogy vannak vele, de én most értettem meg, hogy kik is vagyunk mi. Magyarország az alvállalkozók országa. Sztrájkolnak a BKV-sek, az egyik fő-fő BKV-ember meg kijelenti: nyugi, semmi ok a pánikra, a buszok egy részét alvállalkozók üzemeltetik, azok meg ugye nem sztrájkolnak.
Balszemmel 170.
Szilveszterkor nem volt semmi politika. Legalább is hivatalosan nem. Voltak persze apróságok. Az egyik TV-állomáson Hofi Géza régi számát adták a szovjet és az amerikai űrhajó összekapcsolásáról. Tudod ebben ma mi a politika? Nem az, amit Hofi mond. A közönség a politika. Látszott, hogy az akkori közönség nem fizetett tapsolókból állt, mint manapság. Jegyet váltottak, így ott voltak. És önfeledten tapsoltak. Másnap is volt ugyanis munkájuk, megélhetésük, az ennivaló sem volt gond. De nem is ezt akartam mondani.
Balszemmel 169.
Becsülöm a kis települések polgármestereit. Nem könnyű az életük. Ha a kormány véletlenül jó lépést tesz, Pesten mindjárt learatják a babérokat. Egyszerre többen is. Ha rosszul lép a kormány, a polgármesternek kell szembenéznie a lakosokkal. A lakosok meg egyre dühösebbek manapság, látván azt a sok „okos” lépést, amelyet odafent értük tesznek. Nos, az egyik vidéki polgármester meséli, hogy nagyon elege van az „Út a munkához” programokból.
Balszemmel 2009 dec 10
Hetek óta izgulok, hogy milyen lesz a lista. Nem mintha, különösebb illúzióim lennének. Húsz év alatt az ember elveszti az illúzióit, s ezzel ma már nem csak én vagyok így. De, hát az ember mindig hisz a csodában, így Mikulás táján különösen. Hátha hoz a Télapó valami szépet, vagy legalább is egy jó listát. Izgalmi állapotomnak vége, az MSZP megszülte listáját. Az elején mindjárt Mesterházy Attila, aki 35 évesen akár lehetne Magyarország legfiatalabb miniszterelnöke, de nem lesz.
Balszemmel 2009nov5 - Politikai boncolás
A múlt héten a pécsi egyetem politikai tudományokkal foglalkozó diákjai hívtak meg. Jó nekik! Számukra egy politikust két órán keresztül faggatni nagyjából olyan, mint az állatorvosi karon felboncolni egy lovat. Különbség persze van. A ló ritkán vállalkozik önként erre a mutatványra, a politikusnak meg örömmel vállalnia kell, hiszen, úgy mond, ők az ifjúság. Mindjárt szeretném leszögezni: a magyar ifjúság nem azonos a pécsi egyetem politológus hallgatóival. Szerencsére!
Balszemmel - 2009 okt 28
Úgy tűnik, hogy mindenki nagyon elégedett az idei október 23-ával. A Bajnai-kormány megkapta azt, amire vágyott. Nem dobálták őket meg, nem köpködték le őket. Igaz, nem is nagyon volt kinek, mivel a rendőrség légmentesen lezárt minden lehetséges területet. 23-án reggel szinte csak rendőröket lehetett látni, s persze a hivatalos ünnepségre igyekvő nagyköveti kocsikat, szépen felzászlózva.
Balszemmel 161.
Nem értem, de mielőtt nagyon törnék a fejüket, megmondom, miért nem értek valamit. A múlt héten megnézhettem, hogy manapság hogy élnek Hong Kongban, illetve a Kínai Népköztársaság déli részén. Hála mindezért azoknak a kínai társadalmi szervezeteknek, és magyar üzletembereknek, akik rajtunk keresztül keresik a kapcsolatot Kínával. Na, de most nem erről van szó! Szóval, kategorikusan nem értem, hogy miért működhet a tömegközlekedés normálisan Hong Kongban, és miért nem működhet normálisan nálunk?
Thürmer Gyula: Közellenségek
Apa
Vásárhelyi János a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatója. Száz gyermek élete, jövője van rábízva. Olyan gyermekeké, akik ebben a társadalomban már senkinek sem kellenek.
Balszemmel: Az utca a miénk lehet
Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az utca a miénk. A televízió nem a miénk, éppen ezért ne is kérdezd minduntalan, hogy miért nem szerepel a Munkáspárt a televízióban. Azért, mert nem engedik. Az utca azonban a miénk. Illetve a miénk lehetne, ha birtokba vennénk.
Balszemmel - 2009 szeptember 24
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Balszemmel - 2009. szeptember 15.
Ami a legfontosabb - Ellenőrizhető és visszahívható képviselőket! - A bunker
Balszemmel 2009 szept 10
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Balszemmel 2009 szept. 3
Van egy álmom (BKV) - Szili Katalin távozása - King’s City a Velencei-tó partjára
Balszemmel - 2009 május 8
Május elseje - A holocaust tagadása - Hagyó úr figyelmébe!
Balszemmel - 2009 május 1
A miniszteri fizetés és az emberek megbecsülése - HospInvest - Nem félni kell a Jobbiktól, hanem legyőzni
Balszemmel - 2009 március19
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel.
Balszemmel 133.
Mi a bal szemünkkel nézünk a világra. Így sok mindent észreveszünk, amit csak a jobb szemünkkel nem látnánk. Másként is látjuk a világot, mondjuk úgy, balszemmel. Minden számunkban elmondjuk, miként is látjuk az éppen esedékes eseményeket a saját politikai értékítéletünk alapján, balszemmel. Friss kommentárok, 2009. március 9-én:





