Május elsején a munka ünnepén kívűl hazánk uniós csatlakozásának évfordulójáról is megemlékezünk,amikor is Magyarország mellett Csehország és szlovákia,valamint Lengyelország elkötelezte magát a nemzetekfeletti reakciós európai intézmény neoliberális-vadkapitalista politikája mellett.

Ennek eredménye pusztán alig több mint fél évtized távlatából is borítékolva volt:a csatlakozott egykori szocialista országok gyarmati függésbe kerültek nemcsak az összeurópai intézménytől,hanem a főleg amerikai dominanciájú globális tőkétől is.Amit olyan klassz elegáns virágnyelven jogharmónizációnak neveznek,az például nem más,mint annak kötelezettsége a csatlakozott államok részéről,hogy mindenütt egységesen csak és kizárólag olyan törvényeket alkothatnak,amelyek az integráns köröket gyönyörködteti-prózaibb nyelvre fordítva,amely azt teszi lehetővő,hogy az agresszív terjeszkedő tőke mindenhol kiszivattyúzhassa a profitot a termelésből.Ennek módja a bérek befagyasztása éppúgy lehet,mint a munkaidő rugalmas beosztása hol nyolc,hol pedig 10-12 órában.Aztán ebbe a körbe tartoznak az adókedvezmények is,amelyekkel úgy furfangoskodnak,hogy időnként ugyanaz a garnitúra a cég nevét Y-ról Z-re vagy X-re változtatja és új firmának tünteti fel-az adókedvezmény még tovább tart-detto az a mentalitásuk,mint a reformkori főuraknak,akik még a hídpénzt is sajnálták,nemhogy az adózást-ugyanez elmondható a globális tőkéről éppúgy,mint számos profitéhes hazai érdekeltségű vagy inkább komprádor üzleti körökről.Emellett van a dolognak egy olyan vetülete is,amely arról szól,hogy add el az eladhatatlant.Különösen az ezredforduló óta hallani számtalan,romlott húsról,ólmozott paprikáról,leutánzott francia áltokaji borokról,nem éppen dícséretes minőségű élelmiszerekről,csokikról-legyünk őszinték:ebbe a térségbe rakják le a szemetet, a gagyikat,a kommersz termékeket a multik és a velük szövetkezett hazai kiszolgálók.Ugye se a hazai,se a nemzetközi rablótőkének nem érdeke a minőségi temék,legyen szó szellemi értékekről,fogyasztási cikkekről,műszaki árukról,bármiről.

A felvázolt helyzetre alapvetően kétféle módon reagálhat a munkásmozgalom,illetve alapvetően a demokratikus közvélemény-vagy mivel ezutóbbi nálunk még nem igazán létezik, a haladó irányzatok képviselői.Az első alternatíva legtalálóbb neve talán a demokratikus nacionalizmus lehetne,arra hivatkozva,hogy ez a nemzeti érdekeket csupán védekező célzattal,a globalizáció és a tőkés integráció veszteseinek részéről képviseli.Mint tudjuk, a bűnbakkereső nagymagyar büszkeséget fellengzősen hangoztató,tótozó-oláhozó jobboldali nacionalizmus csak arra jó,hogy mindenkinek mindent megígérjen,illetve hogy a komprádor tőkének nagyobb hatalmat biztosítson a nemzetközivel szemben az újproletariátus kizsákmányolásához.Ezzel szemben kis-és középvállalkozások,kistermelők érdekképviselete, a magyar áruk védelme nem a népek szidásáról meg Trianonról szól.Hanem arról,hogy megtalálhassa a helyét és számítását,védekezhessen az agresszív imperializmussal szemben a szegény földműves, a maszek, a kisvállalkozó vagy a kisiparos és hogy a minőségi hazai áruk is labdába rúghassanak a nemzetközi piacon.Arról,hogy legyen egy önellátó,a piacon helyét meglelő,izmosodó hazai ipar és egyáltalán gazdaság,azaz pontosan az ellentettje ez annak,ami a komprádorok és a globális neoliberalizmus érdeke.Másfelől amiatt is demokratikus nacionalizmus-nem pedig jobboldali-mivel a kiszolgáltatott,eleve vesztesnek tekinthető rétehek,társadalmi csoportok céljait testesíti meg.

Ennek ellenére azonban a demokratikus nacionalizmus nem demokratikus.Hogy áthidaljuk a szócsavarból adódó ellentmondásokat,aláhúzzuk:nacionalistának eléggé demokratikusak az ilyen és ehhez hasonló programok,demokratikusnak azonban elég nacionalisták,részben érhető okokból,a nemzetközi elnyomással szemben való védekezés okán is.Egyfelől egyfajta félig-meddig kispolgári-kistermelői középosztály védelmére,erősítésére,a kisvállalkozók-kiskereskedők által uralt kapitalizmus konzerválására törekszik.Nagyjából olyasmi célzatúak,mint az 1945.novemberi választásokon 57 százalékot elért kisgazdák jobboldali,paraszti középosztályban gondolkodó irányzata-itt a különbség az,hogy a kis-és középvállalkozók,kisiparosok és kistermelők,középosztályos jómódú őstermelők alkotják a demokratikus nacionalizmus gerincét.Amennyiben csak és kizárólag kisvállalkozókról,kisiparosokról,kistermelőkről,szegény földművelőkről és vállalkozókról lenne szó,erre alapozva egy sajátos érdekképviseleti színezetű szocializmust fel lehetbe építeni,ám amennyiben a középosztály is bekerül a képbe, az elképzelés máris antidemokratikussá válik.A középvállalkozók tudniillik,akár az agrárszektorban,akár más szektorban tevékenykednek,alkalmaznak munkaerőt,tehát tőkésnek tekinthetők,profitot halmoznak fel idegen munkaerővel.Ez ismételten versenyszellemhez,a jövedelmi különbségek kiéleződéséhez,új szegénységhez vezet.Ráadásul ezzel összefüggésben a dolgozókról,nincstelenekről, a termelőmunkát végző újproletariátusról nem ejt szót,azzal nem igazán foglalkozik.

Ellenben a jelenlegi helyzetre alkalmazott internacionalizmus jobbára a rendszerváltozások kárvallottait testesíti meg:elég arra gondolnunk,hogy a visegrádi négyek egyszerre léptek be az uniós szervezetbe,egyszerre is kell tudniuk védekezni.Ugye mint tudjuk,a tőke nemzetköziségével a munka nemzetköziségét kell szembehelyezni,amire a demokratikus nacionalizmus sajátos módon védekező mechanizmusa képtelen.Az a doktrína,amely a magyar,lengyel,szlovák,cseh és esetleg a többi európai munkáspártok,szakszervezetek, érdekképviseletek és dolgozók összefogását szorgalmazza,sokkal hatásosabb és logikusabb is.Az igaz ugyan,hogy az idegenellenes-jobboldali nacionalizmus több országban bénítja a munkásmozgalmat,ám lássuk be:a kapitalista-fogyasztói média "áldásos"tevékenységének következménye ez,ami még indokoltabbá teszi az antikapitalista irányzatok erősítését.Másfelől az ilyen körülmények közötti internacionalizmus az,amely egyszerre védi valamennyi országot is a tőke vaskezétől és képviseli a kisvállalkozóktól kezdve a dolgozókig bezárólag valamennyi vesztes réteget.Ahogyan érdemes abba is belegondolnunk,hogy nemcsak Kossuth,hanem például a Szózat szerzője,Vörösmarty Mihály is a népek összefogásának szükségességét hangoztatta.Máig ható érvénnyel.

B.Deák András