A mester, aki hőseinket felnevelte, a legkülönbözőbb fortélyokra, tudományokra oktatta, nagyot tévedett. Mondhatnánk azt is, hogy kígyót melengetett a keblén. Ő ugyanis nem egy korhelykedő-duhajkodó, önös érdekeket hajhászó öntelt bandát kívánt felnevelni, hanem olyan ifjú titánokat, akik továbbviszik, sőt fejlesztik is alkotását, munkásságához hozzátesznek, gyarapítják azt. Hogy miért ismerte félre őket?

Hát bizony az nem ilyen egyszerű. Volt mesterünknek több osztálya is, akiknek különféle tudományokat töltött tudásra szomjúhozó szürkeállománya. Voltak közöttük olyan osztályok is, akiket jobban, valakiket kevésbé kedvelt - pedig mint utólag kiderült, rájuk sokkal inkább számíthatott volna. Mindegy. Amit mesterünk mondott, az megfellebbezhetetlen volt. Ennek ellenére volt valami karizmája az öregnek, amit nehéz volt körülírni is, meg felülmúlni is. Meg aztán ha valakiket nem kedvelt vagy nem csípte a mentalitását, akkor az illető vagy illetők megalázkodtak és inkább visszavonultak - aki a mestert felülbírálta, azt keményen megrótták, kiközösítették. Értelmezni, megbeszélni lehetett a tananyagot egymás között, felhalmozni a tudást, de bírálni nem. Az öreg kissé emlékeztetett Voltaire Pangloss doktor nevű hősére, a narancslovagok pedig valami Candide-félék lehettek - azaz azt hitte Panglossunk. De hőseink a mester furfangját is eltanulták, nemcsak az ismeretanyagokat. Tudták, mikor kell mindenre igent mondani kritika nélkül. És azt is, mikor vannak szenilis pillanatai.

A mesternek pedig tetszett a bátorságuk, a rátermettségük, a szorgalmuk, a lázas bizonyításvágyuk. Szerette azokat, akik iparkodtak és törekedtek az általa megengedett kereteken belül, azokat meg főleg, akik meg tudták erősíteni őt gondolataiban - mondhatnánk azt is, hogy elégedetten nyugtázta, hogy saját képmására faragta a fickókat. Aztán tudvalévő volt, hogy riválisai sem igazán akadtak a környéken, így olyan módon nevelhette tanítványait, mint a középkori városok céheinek mesterei, akik csak inasaikkal osztották meg mondjuk a cipészkedés tudományát.

De hát ugye ahogy a céhek világát is felváltotta a manufaktúra, majd a gyárak világa, úgy mesterünk egyeduralmának is vége szakadt. A tanítványok is elkezdtek egyet nem érteni, urambocsá gondolkodni, mindent jobban tudni. Volt, aki nyíltan le is hülyézte, főleg miután megválasztották apostoli királyukat Rákos mezején. (Teszem hozzá, a hülyézők között ott volt maga őfelsége is.) Persze ehhez az állapothoz maga a mester is hozzájárult azzal, hogy nem feltétlenül a gondolkodás tudományát, hanem a tananyagok mennyiségi felhalmozását szorgalmazta, illetve azzal,hogy inkább a hízelgésre, saját maga bálványozására, és persze a felszínes dolgok kultuszára nevelte tanítványait. Akik lassan túl is tettek mesterükön.

Akikre Panglossunk nem tartott igényt, hát bizony ők háttérbe szorultak és szétszéledtek. Egyfelől mesterük nem kedvelte őket, amiért megmondták a frankót, de a narancslovagok se, akik stílusukban és módszereikben hasonlóak voltak mesterükhöz: az ellentmondást és a tehetséget, a gondolkodás tudományát bizony ők sem tűrték újdonsült apostoli királyságukban.

B.Deák András