Szerkesztők
A Kommunista.NET egy igazi web2-es rendszer, azaz itt a tartalmakat a látogatók hozzák össze. (ellentétben mondjuk a hagyományos un. "web1-es" internetes újságokkal, ahol azt olvasod amit fizetett újságírók csinálnak, és eszed-nemeszed nincs más)
A Kommunista.NET nem egy adott pártnak az oldala, hanem egy eszmét igyekszik népszerűsíteni. Így nálunk bármely párthoz kötődő de önmagát baloldalinak gondoló megjelenhet, felülethez juthat, csatlakozhat.
Te is bekapcsolódhatsz!
Ehhez nem kell mást tenned, mint egy tetszőlegesen választott nicknevet használva regisztrálj be, majd híreket, blogokat, videókat, beküldve az oldalt profilunknak megfelelő tartalmakkal bővíteni igyekezz.
Az oldal szerkesztőinek lényegében csak annyival van náladnál több lehetősége, hogy ők már kiérdemelték, hogy a te munkádról is dönthessenek. Azaz tartalmaidat vagy a címlapra emelve díjazzák, vagy ha az oldalunk szellemiségével ellentétes akkor azt még a háttérből (nem címlap) is eltávolítsák.
Ebben a pillanatban akiknek szerkesztői joguk van képesek
- bármely az oldalon megtalálható tartalmat módosítani, törölni
- címlapra tartalmat kihelyezni, oldal legelső helyére kiemelni (vezércikk), mindezekből leszedni
- tartalmakhoz 1-nél több képet vagy bármely dokumentumot csatolni (fejenként max 100mb-ig)
Szerkesztők lista (ábc sorrendben, jelenleg 12 fő szerkesztő, az összes 403 fős tagságból)
- BerryRed
- Bűnbánó
- Comrade
- deakandras
- FeketeAfonya
- Encore
- hevessy - mail:hevessy[kukac]kommunista.net
- Kritika
- marci
- Melós
- red - mail:red[kukac]kommunista.net
- szilmester - mail:szilmester[kukac]kommunista.net
Ezt követően az új szerkesztőkről szavazunk.
Jelentkezni/jelölni ebben a topicban kell (az új hozzászólásra kattintva és nem a válaszra) mi pedig a hozzászólások alapján közösen döntünk.



A kéthetes kisérlet eredménye
2010 január 10. 7 hír
2010 január 11. 13 hír
2010 január 12. 10 hír
2010 január 13. 8 hír
2010 január 14. 13 hír
2010 január 15. 6 hír
2010 január 16. 12 hír
2010 január 17. 8 hír
2010 január 18. 10 hír
2010 január 19. 4 hír
2010 január 20. 7 hír
2010 január 21. 10 hír
2010 január 22 5 hír
2010 január 23 4 hír
Az első héten a hírek napi átlaga 9.8, azaz k.b. 10.
A második héten ugyanez 6.8, azaz k.b. 7.
A híreket küldték:
marci 27
Bűnbánó 23
Melós 12
Comrade 10
Hevessy 10
red 8
szilmester 8
Encore 8
deákandrás 6
BerryRed 3
FeketeÁfonya 1
Asadam 1
Elkövethettem hibákat a strigulák húzásánál, valamint nem minden hír került a főlapra, pedig csak a főlap listája található időrendben. Ahol tudtam, ott korrigáltam (Pl. Bűnbánó esetében, aki olvasmányos és érdekes híreket írt, de sokszor nem került a főlapra. Az is lehet, hogy neki több híre volt.)
Látható, hogy a társaság a kitűzött célt – a napi tíz hírt – az első héten teljesítette. A második héten azonban már nem volt ereje hozzá. És ez is a lista első felének – tartósan nem fenntartható – munkaütemének köszönhető.
Szerintem legalább kétszer ennyi szerzőre lenne szükség. (400 tag esetén ez talán nem lehetetlen.)
Valószínűnek tartom, hogy a hírek számának növekedése növelte a látogatók számát.
Én jónak tartanák egy hír oldalt, saját RSS feeddel, és a hír szerzőinek listájával és a beküldött hírek számával (hasonlóan a második táblázathoz), amelyet minden hónap elején le lehetne nullázni.)
Esetleg érdekes információ lehetne az előző napi látogatók száma.
Más: a hozzászólásoknál, az „új” meg „friss” szavak helyett könnyebben felismerhető lenne egy grafikus karakter, mondjuk egy csillag, és az is a sor elején.
Emelné a honlap színvonalát, ha lenne magyar helyesírás ellenőrzés az angol helyett
Kössz Marci
ezekben a számokban az az érdekes, hogy pont a Munkáspárt(iak) nagyon lemaradt(ak)... Ha ugyanis összeadjuk kik párttagok és azok mennyit tettek le az asztalra meg kik nem és ők mennyit.. Távol álljon tőlem megosztani! Csak mint puszta érdekesség akadt meg a szemem (mert ezt eddig én is máshogyan hittem..)
Magyar helyesírás ellenőrzés
Az Operában és a Firefoxban van saját - tűrhető minőségben.
Le kell szokni Bill Gates Picipuha Ablakos Internet Kizsákmányolójáról (gyengébbek kedvéért: Microsoft Windows Internet Explorer) :-)
But I only Reader
Egy megjegyzés.
Phőnixet pedig becsüljük meg.
Az ellentét, ami köztetek van, személyes, amit jó volna, ha Ti beszélnétek meg.
Az emberünk nagyon is sok jót mond, növeli a színvonalat, ha nem személyeskedik.
Ehhez viszont el kell még rendeznetek vele egy-két személyes ügyet.
És tényleg fontoljátok meg, hogy ez mindannyiunk javára szolgáljon.
Szerintem.
Üdvözlettel: Kritika
Asadam-ra javaslat
csináljuk úgy ha benne vagytok
+ ha asadam átlépi az 5 címlapos határt /tehát küld még 4 anyagot ami kikerül/
+ még 2 fő innét közületek támogatja javaslatom(úgy, hogy ide alám ír válaszba) akkor asadamnak aki ott volt a komm.netes találkán is + ezeket a képeket is ő küldte, nos őt is vegyük fel a szerkesztők közé.
Persze lehet más javaslat is, de ha nincs és nem is lesz 2 támogatója akkor szegénynek én kevés leszek és jól kicsesztek velem mert nekem fogja a képeit ezentúl mindig küldeni :))
Köszönet
Köszönöm a bizalmat, bár nem érzem méltónak magam (most még), hogy szerk. legyek, de a többség akarata...
Viszont akkor szeretnélek megkérni Titeket, kedves szerkesztő elvtársak, segítsetek, ha úgy vélitek valamit nem jól csinálok, vagy ha én érzem úgy, hogy szükségem van némi útbaigazításra. Ilyen esetben szólni fogok.
Ami az ígéretemet illeti, valóban 5 hírről szólt a megállapodás. Van mentségem, de nem szeretnék visszaélni vele, így most bepótolom a hiányosságomat.
Köszönettel, tob. Asadam
Csakhogy..
Nagyon aranyos vagy, csakhogy ha jól látom nem teljesítetted a tartalmi vállalást. így most még nem raktam rád jogot.
A többieket kérdem ilyenkor mi legyen?
Rendben
Támogatom
Miért is ne?
akár ;-)
A JÓ ÖTLETET!!!!!
A jó ötletet támogatni illik,
ezért hát én is támogatom.
Eredményes munkát kívánok neki
hozzá.
Támogatom a javaslatot!
Támogatom a javaslatot!
Támogatom fiatal
Támogatom fiatal barátunkat,de ne legyen kötelező neki az 5 hír,mivel ha jól emlékszem a két hétre 3-mat ígért.
Jogos
tényleg ott akadtam el a számolásban is :))
Legyen akkor még 2
Kössz, hogy szóltál.
Köztünk a helye
Mindenképpen támogatom.
Csatlakozom
Csatlakozom