Miután itt egyesek számonkérik rajtam TGM "mélymarxista" kritikáját - vou a la! - itt van két terjedelmes dolgozatom a Népszabadságba szánva - természetesen mindkettő publikálását megtagadták. Amikor írtam őket TGM még konzervatív liberálisnak vallotta magát.

-------------------------------------------------------------------------------------
KOMMUNISTÁK
(Tamás Gáspár Miklósnak és nem csak neki)

(Mentegetődzés) Senkiként írom e sorokat Tamás Gáspár Miklós (népszerű nevén: TGM) hasonló című - ... - nem tudom minek nevezzem - dolgozatán elmerengve. Senkiként, hiszen TGM ismét kinyilatkozta, hogy nem vagyok. Valaha, még néhány órával a rendszerváltás előtt már kinyilatkozta egy TV-interjúban, hogy ma már senki sem vallja magát marxistának, most pedig azt jelenti ki megfellebbezhetetlenül, hogy "Nagy Imre kivégzése óta már nincsenek kommunisták." Ergo , senki vagyok és nem vagyok.

(Csalódás) TGM (használati utasítás)-ában számomra nagyon szimpatikusan leszögezi, hogy szemben a mai kommunista-kísértetjárással nem azokat fogja kommunistáknak nevezni, akiket a mai politikai zsargon e politikai szitokszóvá züllesztett jelzővel illet, hanem - a kommunistákat. Sajnos szimpátiám a dolgozat továbbolvasása során elpárolog, mivel kiderül, hogy TGM kommunistáknak a sztálinistákat nevezi, s így nem sikerült neki sem felülemelkednie napjaink divatos csúsztatásán.

(Stílus) Magának a dolgozatnak a végigolvasása igen kemény munkát jelentett, mert - s ezért okozott gondot a dolgozat műfaji meghatározása - a szellemesnek szánt fordulatok ("placcs", "föstő", "köll" stb.) ellenére olyan filozófiai szakzsargonban van megírva, amin Magyarország legkedveltebb napilapjának átlagolvasója igencsak nehezen rágja át magát. Lucien Sčve, az - urambocsá` - marxista filozófus szerint a szinte érthetetlen filozófiai szakzsargon az idealista filozófia velejárója. Ez egy filozófiai szaklapban még elmegy valahogy, de egy napilap esszéjében azt a gyanút kelti: a szerzőnek nem feltétlenül az a célja, hogy pontosan megértsék. Ennyit a stílusról.

(A lényeg) Miután meg próbáltam mégis megérteni TGM esszéjét (nevezzük mégis így), arra a következtetésre jutottam, hogy a klasszikus követelményeknek megfelelően annak lényege a csattanószerű befejezésben van. Megtaláltatott az ok, ami miatt a kommunizmus elpusztult. "De egy olyan világban, amelyből hiányzik a nagylelkűség és az igazságérzet, újjászülethet. S vele az az iszonyat, amelynél nincs nagyobb."

A poén persze nem eredeti. Bertolt Brecht fejezi be az "Arturó Ui"-t azzal, hogy

"Ám túl korai, hogy örüljetek
- Még termékeny az öl, honnan kijött"

Mivel Brecht ezt Ui-Hitlerről írta, el lehetne meditálni azon, hogy mi az az iszonyat, amelynél nincs nagyobb. Ennek azonban aligha lenne értelme.

Sokkal jobban érdekel engem az a konok következetesség, amivel a kommunizmust azonosítják a sztálinizmussal.

Pontosabban szólva itt a kommunizmusnak a sztálinizmussal való kompromittálásáról van szó.

Valóban, a sztálinizmus koholt perekkel gyilkolt. Akárcsak a Szent Inkvizíció.

A sztálinizmus megalázta és földönfutóvá tette a parasztokat. Akárcsak az úgynevezett angol eredeti tőkefelhalmozás a Tudorok korában.

A sztálinizmus rabszolgasorba döntött embereket. Akárcsak az amerikai (tőkés) telepesek a négereket.

A sztálinizmus népeket deportált. Akárcsak az előbb említettek.

A sztálinizmus templomokat rombolt. Akárcsak a spanyol hódítók az inkák és az aztékok földjén.

A sort hosszan lehetne folytatni. Az összehasonlítás koránt sem önkényes, hiszen a sztálinizmus, mint kolosszális modernizációs kísérlet ugyanazokat a bűnöket követte el (hasonló méretekben), mint annyi más modernizációs mozgalom, a katolicizmustól kezdve, a Tudorok véres törvényein keresztül a tőkés gyarmatosítókig. A különbség sok egyéb mellett, de mindenekelőtt az, hogy a katolikus egyháznak megbocsátották az inkvizíció rémtetteit, a kapitalizmusnak VIII. Henrik vérengzéseit, a gyarmatosítások szörnyűségeit. Csak a kommunizmusnak nem bocsáttatik meg a sztálinizmus. Ennek igen hatásos módja az egybemosás, azonosítás.

TGM szerint "nem véletlen, hogy Marx a kommunizmusról mint állapotról annyit sem mond, mint Platón."

Nos valóban nem véletlen, hiszen Marx éppen, hogy azt mondja: "A kommunizmus a legközelebbi jövő szükségszerű alakja és energikus elve, de a kommunizmus nem mint olyan az emberi fejlődés célja, - az emberi társadalom alakja."; illetve máshol: "A kommunizmus szemünkben nem állapot, amelyet létre kell hozni, nem eszmény, amelyhez a valóságnak hozzá kell igazodnia. Mi kommunizmusnak a valóságos mozgalmat nevezzük, amely a mai állapotot megszünteti."

Talán az lenne a baj, hogy meg akarják szüntetni a mai állapotot, vagyis a fennálló rendre támadnak?

Egyrészt, ez éppen nem mondható el a sztálinizmusról, ami ugyancsak konzervatív, a status quot mániákusan tisztelő rendszernek mutatkozott (Jalta, Brezsnyev-doktrina).

Másrészt viszont Engels szellemesen írja Marx "Osztályharcok Franciaországban" című írása előszavában: "Majdnem pontosan 1600 esztendeje a római birodalomban ugyancsak egy veszedelmes felforgató párt garázdálkodott. Aláásta a vallást és az állam összes alapjait ..." Természetesen a kereszténységről van szó, aminek kommunisztikus alapjait már régen elfeledték, s megbocsátották.

Mi az, ami tehát a kommunizmusban oly megbocsáthatatlan?

TGM felettébb magasröptű filozófiai nyelvezetén átrágva magamat meg kellett állapítanom: miközben elmondja, hogy ő miként vélekedik arról, hogy mit vélt Marx, aközben arról, hogy valójában mi a marxi (és nem a sztálini) kommunizmus álláspontja - hallgat, illetve (mellé) fecseg. Az elidegenedésről értekezik homályosan, miközben Marx már a Német Ideológiában gúnyosan jegyzi meg "ez az "elidegenülés" - hogy a filozófusok számára érthetően fejezzük ki magunkat ... "

Maga Marx egyértelműen és világosan fogalmaz még a legelvontabb filozófiai munkáiban is.
Ifjúkori művében, a Párizsi Kéziratokban még valóban az elidegenedésről ír, de milyen pontosítással!

"A kommunizmus mint a magántulajdonnak - mint emberi önelidegenülésnek - pozitív megszüntetése ..."

Később a fogalmazás mind egyértelműbbé válik. A Kommunista Kiáltvány félreérthetetlen:
"... a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése."

Csakhogy:

"A kommunizmus senkitől sem veszi el azt a hatalmat, hogy társadalmi terméket elsajátítson, csupán azt a hatalmat veszi el, hogy ezen elsajátítás révén idegen munkát leigázzon."

Végül a Tőkében Marx a tőkés magántulajdon megszüntetését (a kommunista programot) a következő logikával mutatja be:

"A tőkés termelési módból eredő tőkés elsajátítási mód, ennélfogva a tőkés magántulajdon, az első tagadása az egyéni, a saját munkán alapuló magántulajdonnak. De a tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya: a kooperáció és a földnek valamint a maga a munka által termelt termelési eszköznek a közös birtoklása alapzatán."

A sztálinizmus természetesen nem ezt a programot valósította meg. A sztálini típusú szocializmus bukása ezért nem lehet a kommunizmus bukása.

Mindenesetre egyértelmű a kommunizmus "bűnének" megbocsáthatatlansága:

* koncepciós pereket koholtál? Nem baj, csak ne bántsd a tőkés magántulajdont!
* rabszolgasorba vetettél embereket? Nem baj, csak ne bántsd a tőkés magántulajdont!
* népeket irtottál ki, tettél földönfutóvá? Nem baj, csak ne bántsd a tőkés magántulajdont!
* megfosztottad a parasztokat munkaeszközeiktől? Nem baj, csak ne bántsd a tőkés magántulajdont!
* erőszakosan belegázoltál más emberek vallási meggyőződésébe? Nem baj, csak a tőkés magántulajdonhoz ne nyúlj!
* hozzányúltál a tőkés magántulajdonhoz? Akkor nincs kegyelem. Erre a bűnre nincs bocsánat!

Természetesen a "kommunista rendszert" nem "a kommunista bűnbánat és töredelem zúzta szét", hanem "a fegyverkezési verseny és a gazdasági összeomlás", aminek több összetevőjét egy esszében nehéz lenne összefoglalni. Nagy szerepet játszott benne a sztálini modernizációs folyamat kimerülése, de az is, hogy a tőkés (profitorientált) világgazdaságban gazdaságilag elmaradott országok akarták rossz módszerekkel a tőkés magántulajdont meghaladni. Ahogyan Hruscsov nem tudta sztálinista módszerekkel meghaladni a sztálinizmust, ugyanúgy nem lehet profitorientált módszerekkel meghaladni a profitorientált társadalmi rendszert. Ami megbukott az éppen a piaci szocializmus eszméje, modellje.

(Post scriptum) Térjünk egy pillanatra vissza Engels hasonlatához. A kereszténység 476 éven keresztül döntötte meg a Római Birodalmat. Ehhez képest nem korai egy kicsit temetni a kommunizmust?

1995 (?)
-------------------------------------------------------------------------------------
Igaza van-e Tamás Gáspár Miklósnak?
(amúgy 150 éves a Kommunista Kiáltvány)

Idén februárban lesz 150 éve, hogy Marx és Engels megjelentették a Kommunista Párt Kiáltványát, amit szoktak egyszerűen Kommunista Kiáltványnak is nevezni. 1989 óta gyakran élcelődnek a Kiáltvány első sorainak parafrázisával, miszerint is „kísértet hagyta el Európát, a kommunizmus kísértete“. Akik ezt az élcet megengedik maguknak, azok nem vették a fáradságot, hogy a Kiáltvány egész első bekezdését végigolvassák és megértsék, mert akkor tudhatnák, hogy a Marxék által emlegetett Európát bejáró kísértet nem a kommunista eszme, vagy mozgalom, hanem egy megfoghatatlan mumus, amellyel az 1848-as vén Európa urai, a kormánypártok és az ellenzékiek egyaránt egymást és saját magukat ijesztgették.

Ma ez a kísértet éppen hogy nem elhagyta Európát, hanem visszatért oda és a különböző rendű és rangú szellemidézők és asztaltáncoltatók kórusban huhogtatják egymás és a nép ijesztgetése végett. Mintha csak ma írta volna a két szakállas szerző: „Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték el, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppenúgy, mint reakciós ellenfeleinek?“.

TGM „Trockijnak igaza volt“ című írásában nem először táncoltatja a kísértetidéző asztalt. Szereti ezt a témát, bár már 1989 végén közölte, hogy Magyarországon nincs olyan társadalomkutató, aki marxistának vallaná magát. Néhány évvel ezelőtt szintén a Népszabadság hasábjain publikálta „Kommunisták“ című esszéjét, amit olyan remekbe sikerültnek tartott, hogy esszé-kötetébe is felvette (az én reflektáló írásomra a Népszabadság szerkesztőségi titkárnője kénytelen volt megírni, hogy az ugyan színvonalas írás, de a rovatvezető nem engedi meg a közlését - most talán több szerencsém lesz). Ebben ígéretet tett, hogy kommunistának a kommunistákat fogja nevezni, de végül is másokhoz hasonlóan ő is az állampárt sztálinista nomenklatúráját nevezte kommunistának.

A korábbi írásához képest nem lehet TGM-től elvitatni a következetességet. Továbbra is legfőbb mondanivalója a kommunizmus és a sztálinizmus igen lapos azonosítása. Veszi egyfelől Vilfredo Pareto egy „meg nem cáfolt“ tézisét „az elitek körforgásáról“, másfelől a sztálini típusú terror tényeit és a kettőt összegyúrja egy tetszetős, ám felettébb történelmietlen elméletté. Hogy Pareto „meg nem cáfolt“ nézete ellenére, vagy éppen amiatt miképpen csapódott Mussolini fasiszta pártjához az talán nem is olyan fontos. Az írás leglényegesebb mondata ugyanis az, amely szerint „a forradalmi marxizmus-leninizmus számára nem pusztán a mechanikus egyenlőség a lényeges, hanem a mobilitás állandó dinamikája, amelynek motorja persze a szisztematikus gyilkos erőszak.“ TGM-nek talán igaza is lenne - bizonyos mértékig - ha pontosan rögzítené, hogy a „marxizmus-leninizmus“ a sztálinizmus fedőneve, amelynek igazi szellemi gyökerei nem a nagyon is modern és európai - legalább is XIX. századi mértékkel mérve, s hiszen a liberalizmusnak sem más a mértéke - marxi kommunizmusban fedezhetőek fel, hanem sokkal inkább a terrorisztikus eszközökkel modernizáló Tudorok, Bourbonok, Habsburgok, Hohenzollerek, Rettenetes Ivánok és Nagy Péterek elveiben és főképpen gyakorlatában. Na és persze ne feledkezzünk meg a nagy Napóleonról sem. A TGM által most szinte favorizált Trockij és Nagy Imre nem véletlenül nevezték a sztálinizmust bonapartista elfajulásnak. TGM-nek, mint markáns konzervatív liberálisnak mindig akad egy-két rossz szava a bolsevikok mellett a francia jakobinusoknak is, pedig a jakobinus diktatúra terrorjának jóval kevesebb áldozata volt, mint a napóleoni háborúknak. A ma uralkodó korszellem - amelynek TGM sajátságos, ám mégis jellemző képviselője - azonban ugyancsak szelektíven viszonyul a gyilkos terror különböző megnyilvánulásaihoz. A guillotine alatt fejüket vesztettek mindig többet nyomnak a latba, mint a hódító hadjáratokban elpusztultak és elpusztítottak. Az egyik legértelmetlenebb öldöklésben - amit első világháborúnak neveznek - lemészárolt tízmillió ágyútölteléknek hősi emlékműveket emelnek „pro patria“ a frontok mindkét oldalán. Hogy ezek az emberek milyen hazát védtek, arról egyszerűen illetlenség beszélni. A második világháború ötvenmillió áldozata bocsánatos bűn lenne, ha a KZ-lágerekben nem öltek volna meg még további tíz milliót. Ráadásul a hitleri KZ-k és a sztálini Gulág igen jó alkalmat nyújtanak a fasizmus és a kommunizmus máskülönben nagyon csekély alappal rendelkező azonosításához.

A sztálini terrort valamiféle elvont „permanens forradalom“, „proletár demokrácia“, „függőleges mobilitás“ öncélú, önmagában való elvével magyarázni és közben az igazi okok feltárására még csak kísérletet sem tenni - ez TGM sajátos eljárása. De meg kell tennie eszménye, a liberális kapitalizmus védelmében. A Népszabadságot nem (csak) vájt fülű filozófusok olvassák. A „legnépszerűbb“ napilap igen széles spektrumú olvasótáborának többsége nem veszi észre a csúsztatást. TGM utólag mindig elmondhatja, hogy ő jól ismeri az igazi marxi kommunizmus elméletét (noha erősen kételkedem, hogy ismeri-e egyáltalán), hiszen ő a „marxizmus-leninizmusról“ beszélt, a sztálini bolsevizmusról. Csakhogy a sztálinizmus által sulykolt hazugság („Lenin a ma Marxja, Sztálin a holnap Leninje“) mára egy-az-egyben az antikommunizmus fegyvertárába került: „Nézzétek csak meg, mit csinált Sztálin! Mindezt Lenintől tanulta. Az meg a Marxtól.“ Tehát Marx tanítását már nem kell ismerni, hiszen a marxi eszmék megvalósulása nem is lehet más, csak a most végre teljes mélységében leleplezett nagy terror. Következésképpen a kelet-európai államszocialista rendszerek bukása egyértelműen a kommunizmus, a marxizmus bukása.

Ennek a csúsztatásnak a szerves része a kelet-Európa kommunista pártnomenklatúra azonosítása a kommunistákkal. Mintha a kommunista eszmét nem vallották volna magukénak olyan világ-jelentőségű személyiségek, mint Joliot-Curie, Neruda, Picasso, Aragon, Eluard, Andersen-Nexö, Brecht, József Attila és még nagyon sokan mások. Sokukat bár megdöbbentették, taszították a sztálini bűnök, de legtöbbjük nem tagadta meg kommunistaságát - legalább is az előbb felsoroltak biztosan nem. Nem a párttagságukat, hanem az elveiket. Brecht, aki idén február 10-én lenne 100 éves, például sohasem volt a kommunista párt tagja, de minden megnyilatkozásában kiállt kommunista meggyőződése mellett. Ez persze nem zavarja a frissen megjelent Nagy Magyar Lexikon Brecht-szócikkének szerzőjét abban, hogy a legnagyobb sületlenségeket hordja össze abbéli igyekezetében, hogy elvegye Brechtet a kommunistáktól. József Attila újsütetű „barátai“ is képtelenek megérteni, hogy amikor a költő és a kommunista párt között konfliktus támadt, akkor az nem a költő eltávolodását jelezte a kommunista elvektől, hanem a kicsinyes pártbürokratákét és a moszkvai irányítóikét.

Maguk a kommunista elvek Marx megfogalmazásában kicsit másképpen hangzanak, mint ahogyan azt a legjobb Sztálin-tanítvány antikommunisták interpretálják. Kétségtelen, hogy a piacgazdaság és a magántulajdon híveinek nem cseng valami jól, hogy „a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése“ (Kommunista Kiáltvány). Ugyanakkor a Német ideológiában van egy rendkívül fontos megjegyzés: „Egyébként a munkamegosztás és magántulajdon azonos kifejezések ...“ Vagyis a kommunizmus lényege a magántulajdon, tehát a (kényszerű) munkamegosztás megszüntetése. Ez persze semmiképpen nem „az elitek körforgása“ sem Pareto, sem Sztálin szellemében. Itt egészen másról van szó. A kapitalizmus által magas szintre fejlődött termelő erők Marx szerint lehetővé teszik egy olyan (általa kommunistának nevezett) társadalom létrejöttét, „ahol mindenkinek nem csak egy kizárólagos tevékenységi köre van, hanem bármely tetszőleges tevékenységi ágban kiképezheti magát, a társadalom (figyelem, nem az állam, a társadalom! - N.A.) szabályozza az általános termelést és éppen ezáltal lehetővé teszi számomra, hogy ma ezt, holnap azt tegyem, reggel vadásszam, délután halásszam, este állattenyésztéssel foglalkozzam, ebéd után kritizáljak, ahogy éppen kedvem tartja - anélkül, hogy valaha vadásszá, halásszá, pásztorrá vagy kritikussá válnék.“ (Német ideológia) Utópia? Lehet, hogy az. De azt állítani, hogy ez szükségszerűen csak a sztálini terrorhoz vezethet, ugyanaz, mintha az evangéliumi utópia elkerülhetetlen és szükségszerű következményének állítanám be a Szent Inkvizíció által elkövetett, s a maga nemében a sztálini terrorhoz hasonlítható szörnyűségeket, azonosítva ezzel a keresztény elveket és az inkvizíciót.

Az is rendkívül mulatságos, hogy akik ájult lelkesedést mutatnak a kapitalizmus esélyegyenlősége iránt, állandóan citálva a cipőpucolóból milliárdossá váló Rockefeller (talán sosem volt) esetét, azok megvető gúnnyal illetik azt a lenini gondolatot (amit azután Sztálin de facto a szemétre hajított), mi szerint a szovjet hatalomnak olyan áttekinthetővé kell tennie az államapparátus működését, hogy annak irányításával egy szakácsnő is elboldoguljon.

Marx annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a tőkés magántulajdon birtokosainak elemi érdeke a tőkés társadalmi munkamegosztás fenntartása (erre a következtetésre vezet a sokat gúnyolt „elnyomorodási elmélet“ - amely mellesleg ma mintha megint tények által nyerne némi alátámasztást) és ezért a magántulajdon és vele a kényszerű munkamegosztás megszüntetését csak proletár forradalommal és a proletár diktatúra átmeneti társadalmával vélte megvalósíthatónak. Tévedett? Talán - a történelem valószínűleg még nem mondta ki ebben az utolsó szót. Hogy a proletár diktatúra alatt egy pártbürokrácia diktatúráját értette volna, arra még a legdühödtebb antimarxisták sem tudnak felmutatni egyetlen elfogadható bizonyítékot sem.

Akit viszont erkölcsi alapon és nem a közvetlen érintettség okán rémiszt a magántulajdon megszüntetésének lehetősége, annak figyelmébe ajánlható a Kommunista Kiáltvány egy másik megjegyzése: „A kommunizmus senkitől sem veszi el azt a hatalmat, hogy társadalmi terméket elsajátítson, csupán azt a hatalmat veszi el, hogy ezen elsajátítás révén idegen munkát leigázzon“. Ugyanis Marx világosan megkülönböztette a személyiséget kifejező egyéni tulajdont, a mások személyiségét eltipró magántulajdontól. Ezt a legvilágosabban a Tőke híresen hirhedt „kisajátítók kisajátításáról“ szóló fejezetében fejti ki:
„A tőkés termelési módból eredő tőkés elsajátítási mód, ennélfogva a tőkés magántulajdon, az első tagadása az egyéni, a saját munkán alapuló magántulajdonnak. De a tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya: a kooperáció és a földnek valamint a maga a munka által termelt termelési eszköznek a közös birtoklása alapzatán.“

Vitatható ennek a programnak a megvalósíthatósága, de a sztálinizmus természetesen semmiképpen nem ezt a programot valósította meg. A sztálini típusú államszocializmus bukása ezért nem lehet a kommunizmus bukása. Éppen ellenkezőleg, amit TGM oly nagy felfedezésként közöl, az néhány mondatban megtalálható a Német ideológiában:
„... a termelőerők ... fejlődése ... már azért is abszolút szükségszerű gyakorlati előfeltétel, mert nélküle csak a nélkülözést tennék általánossá, tehát az ínséggel szükségképpen ismét megkezdődne a harc a szükségesért s ismét előállna az egész régi szemét ... Enélkül (mármint a termelőerők fejlődésének magas foka nélkül - N.A.) 1. a kommunizmus csak mint helyi jelenség létezhetnék ... 3. az érintkezés minden bővülése megszüntetné a helyi kommunizmust.“

Marx és Engels azt írták a Kiáltvány első oldalán: „A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat.“ Ami TGM cikkéből egyetértésemmel találkozik, abból az derül ki, hogy a sztálinista nomenklatúra, „a bukott rendszer“ örökösei marxista nézeteket hazudtak (s ugyan ki hiszi el nekik, hogy mai nézeteiket nem hazudják) valódi szándékaikat gondosan eltitkolták, tehát semmiképpen sem voltak soha - marxi értelemben - kommunisták.
Amiben viszont nem értek egyet Tamás Gáspár Miklóssal, az az, hogy „ez az egész nem is olyan fontos“.

Budapest, 1998. január 22-én