Egyik fórumtémánkban felmerült a kérdés, hogy mi a véleménye a kommunistáknak a luganói tanulmányról. Több felhasználó azt írta: nem ismeri, így nincs véleménye róla. Hiánypótlásképpen közöljük a tanulmány ide vonatkozó részét, amit Magyarországon több weboldalon is lehet olvasni.

Nemrég egy hozzászólásnál felmerült, hogy Melocco Miklós szobrászművész rosszul írta fel Radnóti versét a szobrára. Ez azért érdekes, mert nevezett úriembert most láttam a tévében, méghozzá az Echo TV-n, egy beszélgetős műsorban. Szokás szerint megint érdekes dolgokat hallottam, amikkel kapcsolatban inkább a kommentelők véleményére vagyok kíváncsi.

Elejébe megyek a dolgoknak, mielőtt megindulna a szitokáradat, természetesen ismét közvetetten. Ma került nyilvánosságra a hír, hogy az észak-koreai futballcsapatot nyilvánosan megszégyenítették a VB-szereplés miatt, a szövetségi kapitányt kizárták a pártból, és áthelyezték egy gazdaságba. Ahogy számítani lehetett, minden híradás nyomatékosan aláhúzta a hírekben, hogy Észak-Korea "kommunista állam". Következzék az én szubjektív meglátásom a dologgal kapcsolatban.

Előrebocsátom: nagyon szeretem a történelmet. Világéletemben kedvenc tantárgyam volt, nemcsak az évszámok miatt, hanem a "miért" és a "hogyan" rejtett összefüggéseinek keresése miatt is. Ez párosult nálam némi gyermekkori természettudományos érdeklődéssel, talán ezért is lett végül világnézetem is materialista alapú, gondolkodásom pedig realista. Ezért borzaszt el, amikor felnőtt, értelmes emberek, nem is akármilyen képzéssel a hátuk mögött, olyan hajmeresztő ökörségeket írnak le történelmi tényekként, hogy a fülem kettéáll.

Pár nappal ezelőtt az egyik fórumtémánál megjegyezte egy hozzászóló, hogy Kádár János nem lehetett igazi hazafi, hiszen Nagyváradot is Oradeának mondta, illetve mivel revíziós igényei se voltak, a határon túli magyarsággal sem törődött. Akkor és ott megcáfoltam ezt a kitételt (mindkét esetkörre példát hozva fel), ám egy kérdés azóta sem hagy nyugodni.

Mégpedig az, hogy az igazi hazafiság a külsőségekben rejlik?

Egyik ism erősöm szülei harcos antikommunisták voltak annak idején. Amikor a rendszerváltás után elbocsátották őt, több társával egyetemben, ő a szülei elé állt és megmondta: tönkretettétek az életemet, és másokét is, számoljatok el a lelkiismeretetekkel. Az illető ma már a mi sorainkat gyarapítja, és fia is aktív segítőnk. Mindketten mélységesen megvetik a teret nyert "orbánizmust".

Látom a hírekben a legújabb mániát: vegyük el a kiemelt nyugdíjakat a volt pártállami vezetőktől! Adott esetben azt is lehetne mondani, hogy ez egy megfontolandó javaslat, de jelen esetben nem más, mint 21 évvel a rendszerváltás után is puszta kommunistázás, kizárólag figyelem-elterelési célzattal. Mert akkor az emberek meglátnák, hogy már az Úristen is fideszes, a Vezér intelmeit ki kell függeszteni minden középületben, és hogy küszöbön áll a narancsos diktatúra.

Pár napja kapcsolgattam a mobilomon a rádiót (mert ha manapság ennyi minden pluszt belesuvasztanak egy egyszerűbb készülékbe is, akkor érdemes használni), amikor hogy, hogy nem a Szent István Rádióra tévedtem. Nem, ez nem azonos a "mi kimondjuk: cigánybűnözés" Szent Korona Rádióval, a különbség az, hogy ez keresztényebb. 24/7-ben osztják az igét, este ima is van, vasárnap meg Jó ebédhez szól a nóta. Szép, szép, de mikor odatekertem, olyasmit hallottam, ami azért nálam kiverte a biztosítékot.

Olvasom Tamás Tibor publicisztikáját a NOL-on, amelyben Révész Sándor egy korábbi írására reflektál. Az írás témája a holokauszttagadás és a kommunizmus bűneinek tagadása kapcsán bevezetett törvényi módosítás. Mind Révész, mind Tamás egyetértenek abban, hogy mindkét világrendszer (tehát a náci Németország és a Szovjetunió) csúnya rosszak voltak, azonban Révész ellenzi, hogy a kettőt azonos mércével ítéljék meg, Tamás pedig kívánatosnak tartja, bár nem ért egyet annak törvénybe építésével.

"Képzeld el: megelőztem a szegénységet, nyomort, a munkanélküliséget, minden ilyen pitiáner szar témát, képzeld el. Velem foglalkozott a képviselőház! Hát ami a legfontosabb... Képzeld el, az az öregember, hogy hívják, valami Béla bácsi. Ja, Izabéla. Remek egy ember. Kisütötte, hogy én magyarellenes és nemzetellenes vagyok. Jajj, Béla bácsi, tényleg? Miből gondolja, Béla bácsi? Azért, mert én nem jelenek meg a televízióban úgy, mint Ön, olyan lótakaróban? Az igaz, hogy magyaros, azokkal a sujtásokkal, de én azt hittem, hogy most már '92-t írunk.

Az idei majális, ellentétben az ígéretekkel, gyakorlatilag rendkívüli esemény nélkül telt el. Nem volt balhé, sőt az Index, egy egyébként elég csipkelődő hangvételű cikkben meg is jegyezte, hogy a pártelnök személyéhez a megkérdezettek lojálisak voltak. Mintha a riporterek is úgy vélnék, hogy a lehetséges változás egyetlen akadálya Thürmer Gyula.

Mit is mondott a XVI. Kongresszus a rövid távú tennivalókról? Ez a második rész témája. Figyelemfelkeltő, hogy sok probléma azóta is megoldatlannak tűnik (vagy legalábbis még mindig aktuális). "A Munkáspárt XVI. kongresszusa megállapítja, hogy hazánk és a Munkáspárt helyzete az elmúlt három évben jelentősen megváltozott. Magyarországon a tőkés társadalmi rendszer léte tény. A pártnák az új helyzethez kell igazítania politikáját.

Az elkövetkezendő napokban-hetekben fontos kérdés lesz, hogy a Munkáspárt milyen politikát folytathatna a jövőben. Meglátásom szerint a múltban hozott határozatok, irányvonalak még ma is aktuálisak lehetnek, sőt! Olybá tűnik, mintha a párt a 2005-2006-os sajnálatos események miatt "bebújt volna a csigaházba", és a korszerű baloldali politika folytatása helyett egyfajta "lángőrző szakkör" szerepet vett volna fel. Ez sem egy rossz dolog, de erre akkor inkább hozzunk létre egy külön egyesületet.

Alig pár nappal vagyunk a választások után, mely tulajdonképpen nem volt más, csak az évek óta egyre inkább papírformaként igazolható eredmény beteljesülése - melyhez ráadásul egy dögunalmas és fásult kampány társult. Bár a második fordulón még nem vagyunk túl, de az eredmények tükrében nagyjából ott tartunk, mint 1939-ben, amikor az Egységes Párt vitt mindent, és kilencszázezer szavazattal a Nyilaskeresztes Párt is befért a Nemzetgyűlésbe - igaz, az akkori képviselők őket "kinézték" onnan. A kommunista mozgalom is sajnálatosan ugyanott tart: párezer ember földalatti programja, állami politikává emelt heves antikommunizmussal vegyítve. Vajon lehet-e még visszafelé menni az időben?

Nagy az isten állatkertje - szokták mondani nagyon okos emberek, főleg amikor a kommunistákról van szó. Holott sokkal inkább úgy tűnik, hogy Magyarország az a hatalmas állatkert, ahol különféle állatfajták találhatók; esetleg talán annyival jobb itt az élet, hogy az állatok maguk választják négyévente a gondozóikat, akik már ki is tehetik a táblát: kérjük, az állatokat ne etessék.

Ezelőtt kilenc évvel volt Litkai Gergelynek egy nagyszerű írása a választási nagygyűlésekről - és mivel hamarosan úgyis aktuális lesz, nem árt ismét elolvasni. A szereplők kilenc évvel ezelőttiek, mégis mennyire meglepő, hogy szinte semmi nem változott - egyes helyeken csak a párt nevét kell kicserélni.

Sztálinista, rákosista, jogfolytonos alkotmány - ilyen és ehhez hasonló sületlenségekkel tömik az emberek fejét mostanában olyan emberek, akiknek a rafináltságánál csak elvetemültségük nagyobb. Ha azt vesszük, hogy egyesek szerint rendszerváltás sem volt, nem csoda, hogy ez a gondolat könnyedén táptalajra talált. Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk, mennyire el is tér egymástól az Alkotmány legelső szövege és a mai változat.

És elérkezett az idő, amire vártunk: a győzelemre toronymagasan esélyes narancslovagok szórólapja is eljutott kezeink közé. Pontosabban ez nem más, mint egy kisméretű füzetecske ragyogó narancssárgában pompázva (amivel igen hasonlít a régi Siemens telefonok használati útmutatójára). Nem tudni, hogy vajon tényleg csak a demagógia beszél belőlük, vagy kényelmesen hátradőltek a biztos győztesek nyugalmával, de tény: ez a tájékoztató bizony elég szegényesre sikeredett. Ígéretek vannak benne, csak épp nincsenek alátámasztva.

Amikor demagógiáról beszélünk, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy minden demokratikus – vagy ennek feltüntetett – politikai tevékenység magában hordozza a demagógia elemeit. Kiket is nevezünk demagógoknak? Akik felszítják a nép szenvedélyeit és előítéleteit, hogy elnyerjék támogatását saját céljaik érdekében, s akik saját ellenfeleiket a nép ellenfeleivé nyilvánítják. A 18.

Mindenkinek szíve joga, hogy melyik pártnak adja az ajánlószelvényét. Akárki bármit is mond, egy aktivistának csak zavarodottan mosolyognia szabad, ha esetleg elutasításba ütközik. De azért reméljük, mindannyian jól átgondolták döntésüket, és persze azt is tudják, hogy a cédulagyűjtés nem egyenlő a szavazással.