A szegénység nem szégyen, a rendszer tett azzá..
"E gyáva népet meg nem átkozom, Az nem hibás, annak természete, Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, S a szolgaság, vérengző eszközévé Sülyessze néhány dölyfös pártütőnek. Csak egyedűl én voltam a bolond, Hivén, hogy illyen népnek kell szabadság."
— Madách Imre
webáruház - ingyen!
Nyílt levél
a Magyar Köztársaság közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterének
Miniszter Úr,
Szinte napi rendszerességgel utazom vonattal, ahol értesültem utasoktól és MÁV alkalmazottaktól, hogy az ország egyik legrégebbi vasútvonalán a személyszállítást fel akarják számolni. Amint felröppent a hír a médiában, az önök szaktárcája tagadta ezen szándékot, engem viszont ez korántsem nyugtatott meg.
Százmillió forinttal tartozik dolgozóinak a felszámolás alatt álló salgótarjáni öblösüveggyár, a pénzt a bérgarancia alapból fizetik ki - közölte Balázs Miklós felszámoló.
A júliusi és augusztusi elmaradt munkabérekre 43 millió forintot igényeltek az alapból, ezt már ezen a héten megkapják a gyár dolgozói. A szeptember havi munkabért is megigényelték, a 28 millió forintos összeget várhatóan két héten belül kapják meg, és további 33 millió forinttal tartoznak azoknak, akik már korábban távoztak a gyárból - tette hozzá Balázs Miklós.
A zagyvarónai iskolával kapcsolatos reményeiről és félelmeiről valamint arról, hogy Déryné úton a Tigáz egy társasházat kizárt a gázszolgáltatásból is beszélt sajtótájékoztatóján Nagy Attila, a Magyar Kommunista Munkáspárt salgótarjáni elnöke.
Felszámolják a salgótarjáni Salgó-Sík Síküvegfeldolgozó Kft.-t - erről sajtóközleményben értesítette a város polgármestere hétfőn az MTI-t. A felszámolás tényét a cégnél megerősítették, ám a társaság vezetőjét tárgyalásai miatt az MTI nem tudta elérni. A gyár addig is működik, csökkentett létszámmal, a cégnél jelenleg 61-en dolgoznak.
Bezárják az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt.-t, a döntés 120 dolgozó munkahelyének megszűnését jelenti. Sarlós Gábor, a cég kommunikációs vezetője közölte: április 20-án állítják le véglegesen a kemencéket, addig még folytatódik a termelés, és zajlik az egyeztetés a dolgozókkal, illetve a munkavállalói képviseletekkel.