A minap találkoztam vásárlás közben egy kedves ismerősöm édesanyjával,aki mesélte,hogy bizony barátom,akit talán több mint két évtizede ismerek,bizony ki van borulva rendesen.Egy olyan 35 éves fiatalról van szó,akinek látszatra mindene meglenne-fixnek tűnő munkahely nem elhanyagolható keresettel,újdonsült házastárs, egy fogadott és egy most született saját gyerek-ám ennek ellenére az élet nem túlzottan kegyes hozzájuk sem.

Ma már sokunk életében nosztalgiának számít a hetvenes-nyolcvanas évekre emlékezni:van,aki számára ez a fénykort, a virágzást jelentette,mások számára a kiszámítható életvitelt,ám vannak,akik életét akkor is a dolgos hétköznapok határozták meg,illetve olyanok is,akik akkoriban még nem éltek,így csak mások pozitív vagy negatív elbeszélései alapján alkotnak véleményt az akkori időkről.

Vitézlő narancsrendi hőseink-legalábbis az emigrációban-úgy tűnik,révbe értek.Minden idejüket és energiájukat a rútul elvesztett törvényes hatalom visszaszerzésére iparkodtak fordítani. No persze nem kívánták az idegen törzs invázióját,miután amúgyis messze voltak az apostoli hontól és egyelőre a fegyveres támadás lehetőségét is elvetettek.Annál nagyobb mesterei voltak azonban mindig is a fondorlatoknak és az intrikáknak-ennek jegyében készítették elő a remélt visszatérést.

Napjainkban szinte alapkövetelmény, hogy ha úgy adódik, egy élelmiszerbolt legyen nyitva éjjel-nappal.Ez azonban csak a mai üzletorientált mentalitás szempontjából kialakított mondhatni így is :íratlan szabály. A dolog tudniillik nem ilyen egyszerű, bár amennyiben néhány embert ma megkérdeznénk,zömük a minél hosszabb ideig tartó nyitvatartás mellett voksolna.

Egyre többet hallani manapság családi tragédiákról,bűnügyekről,lecsúszott,elzüllött életutakról,amelyek hátterében-erről persze kevésbé beszélnek-a kilátástalan életvitel, a meg nem oldható anyagi és egzisztenciális problémák és gyakorta a problémák,nehézségek meg nem beszélése,egymás meg nem értése húzódik meg.

Gyakran előfordulhat akárkivel,hogy póruljár: kudarcot vall a párkapcsolata,sikertelenül küzd valamilyen cél érdekében vagy beszólnak neki a munkahelyén,valaki rosszul néz rá a tömegközlekedési eszközön,vagy neki magának egész egyszerűen rossz napja van.Bár kissé hihetetlenül hangzik,de kis hazánkban az ilyen és ehhez hasonló szituk megoldásának is megvan a maga kultúrája-avagy időnkénti kultúrálatlansága.

A rendszerváltás óta eltelt két évtized során bebizonyosodott: magyarhonban egy új,a XXI.század kihívásáira választ adni tudó,ugyanakkor hagyományosan rendszerkritikus,a neoliberális vadkapitalizmus veszteseinek érdekeit felvállaló baloldalra van szükség.Ez azonban nem egy máról holnapra végbemenő,hanem hosszútávú,a hazai társadalomban máig meglévő beidegződéseket felszámolni képes folyamat eredménye lehet csupán.

I.Az igaz magyarság kritériumait mi vagyunk egyedül jogosultak eldönteni, miután mi és csakis kizárólag mi képviseljük egyedüli és hiteles módon a magyarságot.

II.Ebből adódóan isteni eredetű jogunk és hatalmunk az embereket a helyes útra és gondolkodásra nevelni, megmutatni, mit jelent magyarnak lenni.

III. Minden igaz magyarnak kötelessége az általunk helyesen kijelölt és meghatározott módon értelmezni a magyarság fogalmát, megismerni a legjobb magyarok életét, cselekedeteit, mindennapjait.

A címben említett fogalmak sajnálatos módon mindennapi életünk szerves részei és gyakran a bölcsőtől a sírig határozzák meg az egyszerű ember életvitelét: a hétköznapi kisember,miután a társadalmi piramis legalján helyezkedik el,a lehető legtöbbet is kapja a földi jóból.

Régi marxista klasszikusaink máig is időtálló szállóigéje az, hogy a lét határozza meg a tudatot.Persze lehet ezt tagadni,ám a magyarhoni válságtársadalom modellje éppen arról szól,hogy ki milyen kasztba született és miként próbálja a felmerülő problémákat a maga módján megoldani vagy azokra álmegoldásokat gyártani.

Miért divat manapság a jobboldali populistáknál és a kisemberek körében is a zsidózás? Mi az oka annak,hogy a rendszerváltás óta és annak dacára is azok a szellemi áramlatok tudnak tért hódítani,amelyek kevesebb gondolkodást,ám annál nagyobb társadalmi elkeseredettséget és érzelmi indíttatású motívumokat igényelnek?

Tombol a szentkoronaeszme: a második Orbán-kormány frontemberei úgy határoztak,hogy Magyarország leendő alkotmányának szövegébe beépítik a történelmi uralkodó osztályok hatalmának jogfolytonosságát szimbolizáló régimódi feudális eszmerendszert.Úgy tűnik azonban,hogy az ennek ellentettjének számító republikánus mentalitás,azaz a köz érdekének képviselete már régesrég kiveszett különösen rendszerváltó honatyáink országlásának kezdete óta.

Információs társadalomban élünk.Ez nemcsak azt jelenti,hogy a legtöbb hírt,infót az ember gyakorta a gépről szedi le,hanem azt is,hogy a mai ránemérős világban rengeteg időt töltenek fiatalok gép előtt-sokszor a világháló is az a terep,ahol társat vagy barátot találnak maguknak.

Mint a legutóbbi választások is bebizonyították,az az irányzat jut legnagyobb eséllyel hatalomra,amely ha kell,akár szociális demagógiával is,de képes megszólítani az egyszerű embereket, a rendszerváltás immáron többmilliós főt számláló veszteseit.Ja igen,és bebizonyosodott az is,hogy hazánkban a baloldali populizmus egyelőre eléggé gyenge,és a magukat szocialistának valló irányzatok,illetve nagypártok akadémikus retorikája inkább taszítólag hat a kiábrándult emberekre.

Miután sikerrel szabadult meg az apostoli magyarhon az egyre kínosabbá váló narancsos lovagrend uralmától,megindultak a tárgyalások a várban lévő egybegyűltek,a kék lovagrend és a bíborköpönyeges szegény legény között-ám eközben száműzött hőseink sem tétlenkedtek:a világ legtávolabb lévő zugában,egy zord sivatagban kötöttek ki,ahonnan jókora adag fortéllyal és ravaszsággal,némi diplomácia sakkhúzással kísérelték meg a visszatérést és a hőn áhított hatalom visszaszerzését.

Idén második alkalommal vehettem részt a Kádár-megemlékezésen,amelyet a nagy államférfi halálának évfordulóján minden évben megrendeznek.A Keleti pályaudvartól könnyen megközelíthető munkásmozgalmi sírkerthez nem volt nehéz odatalálni,miután számos vörösinges aktivista ment előttem a járdán,a kapu bejáratánál pedig csekély összegért piros virágot árultak-a jelszónak megfelelően:"Mindenki hozzon magával egy szál virágot!"

Manapság nem is keveset lehet hetilapokban,folyóiratokban olvasni a felborult értékrendszerről,illetve ennek kapcsán a fiatalok ismerkedési kultúrájának megváltozásáról.Lényegét tekintve arról van szó,hogy mint mindig,ezúttal is átestünk a képzeletbeli paripa túlsó felére.

Hol volt,hol nem volt,túl az Óperenciás-tengeren,de még az Üveghegyen is,volt egy hatalmas erdő,amelyet a madár még hetedhét heti állandó repüléssel se tudott körberepülni.Ennek az erdőnek a legeslegeldugottabb szélén állt egy rozzant kalyiba.Ebben a kis kunyhóban éldegélt egymagában a szegény juhászbojtár.

Régesrégen,még az államalapítás idején I.Szent István királyunk már arra hívta fel fia,Imre herceg figyelmét,hogy az egykultúrás nemzet életképtelen:az első magyar uralkodó Intelmek című munkájában arról rendelkezett,hogy a magyarság legyen befogadó,nyitott és vendégszerető.Ezzel szemben az államalapító koronás főre és a szentkoronatanra hivatkozó urak feudális egyeduralmat és egy bezárkózó,a modernizációtól tudatosan és mereven elzárkózó magyarhont és kirekesztő szemléletmódot alakítottak ki máig ható érvénnyel.

Tetszik vagy sem,be kell látnunk:manapság már nem elég a tehetség és a szorgalom ahhoz,hogy egy pályakezdő ifjú titán kiemelkedhessen a szegénységből: a pénzen és az összeköttetésen kívűl nem mindennapi kitartás is szükségeltetik ahhoz,hogy a szegény legény érvényesülni tudjon és azt tehesse,amit szeret is csinálni.