- A szegénységet a világ összes filozófusa egyértelműnek tekinti a tisztességgel.
- Ehhez nem értek, csak azt tudom, hogy a szándékos szegénység a legnagyobb önzés a világon. Azt hiszi, a szegényt szeretik a szegények? Nem, nem szeretik, a szegények engem szeretnek, akitől van mit várniuk. Ha van pénze, mérhetetlen sok jót tehet az emberekkel.
(...)
- Ahhoz, hogy ennyi pénzem legyen, lopnom kellene.
- Na és? Azt hiszi, ha maga otthagyja a pénzt, nem fogja elvinni valaki más? (...) Igaz, valaha én is így gondolkoztam. Tudnia kell, hogy ezelőtt tíz évvel én is éppolyan becsületes hivatalnok voltam, mint ön most. Kefírt reggeliztem, és töpörtyűt vacsoráztam, azt magyaráztam magamnak: ennek így kell lennie, mert szegény ország vagyunk. A szemem akkor nyílt ki, mikor bent a hivatalban és kint az életben észrevettem, hogy pazarolnak el milliókat a lehető legfölöslegesebb dolgokra. Elkezdtem gondolkodni: miért mindig nekem és rajtam kell spórolni, mikor az állam maga pazarol? És akkor megértettem, hogy Magyarország nem szegény, hanem rosszul szervezett ország, és egyáltalán nem törvényszerű, hogy én töpörtyűt vacsorázzak. (...) Maga komolyan azt hiszi, hogy ebben az országban csak én lopok? (...) Az nem lopott (...), aki olyan víztornyokat tervezett, melyek a harmadik héten összedőltek? Aki olyan árukat gyártott, melyek milliószámra rohadnak a raktárakban, mert nem kellenek senkinek? Aki hamis számlákon pénzt utal ki a feleségének, aki megjutalmazza magát? (...) Aki olyan filmeket készít, hogy a moziban minden székre láncokat kell szerelni, különben megszöknek a nézők? (...) Azt hiszem, uram, rossz helyre címezte a megvetését. Én különb vagyok náluk. (...) Mert én legalább nem kérek Kossuth-díjat azért, mert loptam. (...) És baráti társaságban, csukott ajtók mögött nem szidom a rendszert, amelyből élek, sőt feltétlen rokonszenvet érzek iránta: az előtt a rendszer előtt, mely ezt mind kibírja, én (...) megemelem a kalapomat.