Mint ismert, a polgári demokrácia játékszabályai szerint Magyarországon négyévenként parlamenti választást rendeznek, majd ezt követően a köztársasági elnök a győztes pártnak kormányalakítási megbízást ad. A választás kiírása előtt két-három héttel szeretnénk a kommunista.net olvasóinak egy hevenyészett körképet (s abban néhány, a politikailag inkább közömbös választók előtt kevéssé ismert hírmorzsát) adni arról, hogy állnak a polgári pártok három héttel az ajánlásgyűjtés előtt. Körképünk alig-alig titkolt célja, hogy megértessük az esetleg még ingadozókkal: ezen polgári pártokra semmiképp sem érdemes szavazni, mert – régi vagy új köntösben – ugyanazt fogják csinálni velünk, amit az elmúlt két évtizedben. Egy valóban baloldali, és valóban a választókkal – különösen azok kiszolgáltatottabb részével – törődő pártokra természetesen érdemes, sőt erősen javallott szavazni. Ilyen azonban jelenleg egy, nagy jóindulattal három van bejegyezve a magyar bíróságon.
***
Amint az ismert, a Fidesz–KDNP választási tömbnek tíz százalékot kell a területi listákon országosan elérnie, elvégre a két színtársulat közös listát fog állítani. A legnagyobb ellenzéki párt harmadik éve a kétharmados határt hol meghaladva, hol pedig annak határától alig elmaradva nagy nyugalommal várja a szavazást. Elhangzott már, hogy akár mind a 176 egyéni választókerületben képes a párt győzedelmeskedni, a párt vezére viszont igyekszik olyan szavazói hangulatot kialakítani, hogy valamennyi, vele rokonszenvező bizonyosan elmenjen szavazni. Ennek célja: ne történhessen meg az, hogy a választók, bízva a fölényes győzelemben, otthon maradnak, arra hivatkozva, hogy úgyis megvan a győzelem. Az egyéni jelöltek névsorát már a múlt hónapban közzétették, különösebb meglepetés nem volt. Aki viszont nem parírozott, ahelyett azonnal kerestek mást (lásd Molnár Oszkár edelényi polgármester sztoriját).
A jelenleg formailag egyedül kormányzó Magyar Szocialista Párt jócskán megroppanva, milliós szavazói bázist elveszítve már csak azon szorít, hogy megakadályozza az ellenzék kétharmados győzelmét. A magát baloldalinak beállító, a valóságban azonban egyfajta balliberális, vadkapitalista párttörmelékre (csakúgy, mint ellenzéki tükörképére) egy józanul gondolkodó, a valóban baloldali eszméket valló szavazó aligha szavazhat jó szívvel, legfeljebb valami szofisztikus, a valóságtól jócskán elrugaszkodott érveléssel.
A csornai központú parlamenti időközi választáson néhány tucat szavazat hiányzott ahhoz, hogy a szocikat nemcsak a Jobbik, hanem a Seres Mária-féle Civil Mozgalom is megelőzze. Mindenesetre a második fordulóban sikerült 5 százalék alatt teljesíteniük. Négy településen egy darab voksot sem gyűjtöttek be. (Cakóházán 50 százalék feletti részvétel mellett az öt induló közül kizárólag a Fidesz jelöltje mellé tették a szavazók az ikszet, azaz itt a párt 100 százalékot teljesített.) További érdekesség, hogy a 77 darab szavazókör közül 55-ben egyszámjegyű volt a szavazói rokonszenv mértéke; azaz a rájuk adott voks nulla és kilenc között mozgott. Kár mellébeszélni: ez a totális csőd. Ezt persze csak maguknak köszönhetik.
A fenti két párt közül a nemzetközi válság miatt kifelé mutogató szociknak nyolc évük volt arra, hogy valami érdemit felmutassanak az Orbán-kormány távozása után. Az ellenfél viszont csak egy dologra hivatkozhat: mi jobbak vagyunk ezeknél, ezért a változáshoz ránk kell szavazni. Ez kevés. Ez gyakorlatilag semmi.
A Vona Gábor által vezetett Jobbik némi meglepetésre országosan ismert személyekkel igyekszik meghaladni, de legalábbis megismételni 2009-es europarlamenti 15 százalékos eredményét. Az azóta lezajlott időközi parlamenti választásokon ez egyszer sem sikerült. (Azt elmondhatják, hogy Csornán a második helyen végeztek.) Talán nem kell részleteznünk, mit érez egy baloldali választó ezen társaság nevét és elképzeléseit hallva. Számukra a legnagyobb büntetés az lesz, ha a parlamentben olyan helyzetbe kerülnek, hogy kiderül: választási ígéreteiket ilyen vagy olyan okokból képtelenek teljesíteni. Akkor nyilván visszacsúsznak a helyükre: az öt százalék alá. Nem pazaroljuk a tárhelyet és a memóriát; lépjünk tovább.
A legizgalmasabb az lesz, hogy a két totálisan szétroncsolódott, jelenleg még a parlamentben szerencsétlenkedő, formailag önálló és ellenzéki pártnak már csak nagy fenntartásokkal nevezhető MDF és Szadi sorsa mi lesz. Híreink szerint a Szadi önállóan nem indul sem egyéniben, sem listán. Néhány emberük ott lehet az MDF országos listáján, és szoríthat azon, hogy meglegyen a parlamenti küszöb, ellenkező esetben mehetnek oda, ahonnan jöttek. Ez a kitétel azonban nem vonatkozik a kormányzatban már megégettekre, tehát Kuncze Gáborra és Magyar Bálintra. (Értük persze nem kár, sőt.) Az egyéni jelöltek között ott lehet néhány SZDSZ-es (nagyobbrészt persze Pesten), de rájuk szavazni kidobott szavazat. Sem önállóan, sem együttesen, sem külön-külön nem képesek hónapok óta az egy-két százalékot meghaladni. Egyikük sem volt képes időközi parlamenti választáson jelöltet állítani (az MDF ráadásul ritka primitív eszközökkel ajánlást hamisított a Ferencvárosban, ezért a jelöltet ki kell zárni az indulók közül, de a Szadihoz is tapad néhány ajánlásgyűjtő manőver, amelyet Janás Ferenc ottani Szadi-elnök volt szíves elmagyarázni a szelvénygyűjtőknek; erről hangfelvétel is készült). Egy kivétel akad: Pécsett az MDF jelöltje összecsipkedett 532 szavazatot, majd a második fordulóra vissza is lépett; azt hisszük, nincs miről beszélni. Tehát erre a társulatra (a területi és az országos listákon nem közösen indulnak, hogy ne kelljen 10 százalékot elérni) szavazni annyi, mintha az ember el sem ment volna választani. Bokrosok, Dávidok, Herényik és hasonszőrű társaik: ezeknek semmi keresnivalója sincs a magyar parlamentben. Ezt már korábban és most is bizonyították.
A Lehet Más a Politika gyakorlatilag a Szadi politikai utóélete: személyileg is, a programot illetően is, levonva természetesen a levonandókat. Legnagyobb eredményük az, hogy a közvélemény-kutatók hajlandók havonta méregetni politikai támogatottságukat. Ez azonban soha nem haladta meg az egy-két százalékot. A Seres Mária-féle Civil Mozgalom képes volt Csornán jelöltet állítani – egyelőre ennyi. E két csapat semmi újdonságot nem tud felmutatni ahhoz, hogy egy baloldali szavazó komolyan elgondolkodhasson a rájuk való szavazásra.
Zárásként egy szavakban nagy baloldaliról: Kapolyi Lászlóról néhány szót. Pártja, a Magyar Szociáldemokrata Párt nem azért érdekes, mert indulna esetleg önállóan a választáson, hiszen erre 1998 óta nem képes. Hanem azért, mert soha nem lehet tudni, kihez húz éppen. Volt idő, amikor a szocik felé húzott Kapolyi, mostantájt pedig az MDF pénzügyi egyensúlyát igyekszik kiegyenesíteni. Nyilván nem a kalapos asszony két szép szeméért.
Ennél is fontosabb azonban, hogy volt idő, amikor az MSZDP a Magyarországi Munkáspárt 2006-tal (és másokkal) kívánt együtt indulni. Sajnos, nem tudhatjuk meg, milyen eredményt mutatott volna fel Vajnai Attila kommunista pártja Kapolyiékkal megtámogatva, mert ők, ugye, a Zöld Baloldal választási tömbben igyekeznek a szavazói rokonszenvet felkelteni. (Kizárólag a jegyzőkönyv kedvéért rögzítjük: ez tavaly az europarlamenti választáson nem sikerült, hiszen még a szavazólapra sem kerültek fel.)
Tehát ez a helyzet. Jelen pillanatban egyetlen valódi baloldali erő van a magyar politikai életben: a Magyar Kommunista Munkáspárt. Ez a párt – egyedül a három magyar, kommunista baloldali pártok közül – képes volt valamennyi parlamenti és önkormányzati, valamint europarlamenti választáson indulni. Kétségtelen, hogy csak egyszer volt képes négy százalék fölé kerülni országosan: 1998 tavaszán, az első fordulóban (ez a forduló azonban érvénytelen volt), csakhogy ekkor már a parlamenti küszöb nem négy, hanem öt százalék volt. 2006-ban mind a parlamenti, mind az önkormányzati választáson jóval több szavazatot kapott, mint az MMP 2006. Ez utóbbi párt, amely kétségkívül rokonszenves elképzelésekkel rendelkezik, most egy polgári jobboldali választási tömbben igyekszik szavazói rokonszenvet kelteni maga iránt. A vádaskodásokat, veszekedéseket elkerülendő nem minősítjük ezt a húzást. A tény: minimális elvárásként az MKMP az állami támogatásért, az egy százalék megszerzéséért indul harcba (legutóbb négy ezreléket kapott), de talán nem teljesíthetetlen elvárás, hogy egyedüli baloldali pártként megközelítse a választási küszöböt (ehhez, választói részvételtől függően, negyedmillió voks kellene a nyolcmillióból).
Ehhez persze reális baloldali program és jelentős szavazói érdeklődés szükségeltetik. És annak elfogadása, hogy ha soha nem szavazunk baloldali, kommunista pártra, soha nem tudjuk meg, mire képes az a parlamentben. Eddig már megtudtuk, hogy a polgári pártok mire voltak képesek. Abból aligha kér bárki is újra. Ebben az esetben tehát tulajdonképpen egy lehetőség maradt. Három hónap múlva élhetünk jogunkkal, és lehetőséget adhatunk olyan politikusoknak, akik eddig csak a parlamenten kívül bizonygathatták, mit akarnak megvalósítani.