kommunista
Megint agyonhallgatják a Munkáspártot! - az OVB asszisztál mindehhez
Az Országos Választási Bizottság szerint nem sértette meg a jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőséget A szólás szabadsága című műsor azzal, hogy eddig nem tett említést a Magyar Kommunista Munkáspártról. Az OVB elutasította a korábbi KDNP-s delegáltjának magánszemélyként benyújtott kifogását, mert az a jogorvoslatra biztosított három napon túl érkezett.
„Az egyetlen baloldali párt!” - munkáspárti hírek Debrecenből
A Magyar Kommunista Munkáspárt egyedüli baloldali pártnak tartja magát a mostani országgyűlési választásokon. Mint a párt megyei elnöke elmondta: közel 1 éve kiválasztották a jelöltjeiket, de látva a kopogtatócédula gyűjtésének nehézségeit, úgy döntöttek, hogy változtatnak az eredeti felálláson, és csak a megyei lista felállításához szükséges két egyéni jelöltet indítják. Így az 1. választókerületben maga az elnök, Edelényiné Nagy Mária, és a 3. választókerületben Kiss István indul el. "Nehéz a gyűjtés, de nem lehetetlen.
„Voltunk, vagyunk, leszünk”
Mármint kommunisták. Ez a Rosa Luxemburgtól származó idézet volt a hét végén Párizsban A kommunizmus hatalma címmel megrendezett nemzetközi teoretikuskonferenciának a mottója. A Louise Michel Alapítvány konferenciájának otthont adó külváros, Seine-Denis a Párizst övező régi „vörös öv”, azaz a kommunista önkormányzatok hálózata egyik utolsó darabja. A Lenin sugárút és a Che Guevara sétány között fekvő Université Paris-8 (patinásabb nevén az Université de Vincennes) hagyományosan a legátpolitizáltabb egyetemek közé tartozik : ide telepítette ki a kormány 1969-ben a „balosakat”, olyan tanárokkal, mint Foucault, Lyotard vagy Deleuze.
Thürmer Gyula: önálló fejlődés vagy gyarmatsors?
Thürmer Gyula szerint a választásokon azokra a pártokra kell szavazni, amelyek "Magyarország önállóságát szeretnék visszaszerezni gazdasági és politikai értelemben is".
Nem mi kértük - a Kuruc.Info a kommunistákat reklámozza :)
A jobboldali média fellegvárának számító Kuruc.Info volt olyan kedves, hogy tájékoztatott bennünket Thürmer Gyula elvtárs Csongrád megyei látogatásáról.
Talán különös, hogy a fasisztáktól kell megtudnunk, merre járt Thürmer Gyula, de ha hiszitek, ha nem, nem kértük a Kuruc.Info kommunista reklámját.
Ugyan a cikk fröcsögő és erősen ferdít, (mint általában a jobboldali sajtóorgánumok és médiák), de hát istenem, mit várhatunk tőlük.
A Kuruc.Info-s cikk itt van: http://kuruc.info/r/26/53409/
Az eredeti cikk
Álom nélkül ember sincs..
Történt már vagy sok éve, mikor egy amúgy halk beszélgetésben valaki hirtelen lebüdöskomcsizott. El kell ismernem meglepett. Annyira meglepett mint akit leforráztak, hírtelen még válaszolni sem tudtam. Azért nem tudtam válaszolni, mert semmi politika nem volt a dologban csak a tisztességet kértem rajta számon. Nem követelt senki sem proletárdiktatúrát, ám ez mégis nem sima kis sértegetés volt. Hisz akinek a szájából ez elhangzott az egy roppant okos ember volt. Igaz ő akkor valóban bántani akart ezzel. Azzal, hogy ezt valósággal nekem vágta, nade ő nem hülye. Akkor, hogy a pupomba került a csizma az asztalra? Minap megfejtettem. Most ezt írom le.
Bemutatkoztak a kommunista jelöltek
A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint újra államosítani kell az 1990 után privatizált vagyont, magyar kézbe kell venni a mezőgazdaságot és az ipart, a vasúti teherszállítást, illetve az OTP-t szintén állami tulajdonba kell adni. Mindezek a célok sarkalatos pontjai a választásokon induló egyetlen baloldali párt programjában.
De vajon mit jelent a Thürmer-féle Munkáspárt felfogásában az államosítás?
Thürmer Gyula levele a választókhoz
Kedves Barátaink! Tisztelt Olvasóink!
A Magyar Kommunista Munkáspárt és a magam nevében boldog újévet kívánok a Munkáspárt minden barátjának, az internetes honlapunk és A Szabadság minden kedves olvasójának.
Kína hónapokon belül megelőzheti Japánt
Kínában pénteken felfelé módosították a tavalyi gazdaságnövekedési mutatót, és ez - elemzők szerint - hozzásegíti az országot, hogy lekörözve Japánt, gazdasági erejét tekintve hamarabb váljon a világ második gazdaságává az Egyesült Államok után.
A Superman: Draskovics Tibor
Mint hét éve annyiszor, most újból cserélődik egy minisztériumi tárca, s mint hét éve annyiszor, ki más lenne középpontban, mint a valaha működött legsokoldalúbban képzett magyar „szakpolitikus”, az MSZP adu-ásza: Draskovics Tibor. Volt ő már minden, fel se merjük sorolni, mennyiféle miniszter. Ő egy igazi Superman, vagy akár hívhatnánk „Captain Capitalism”-nak is, hiszen, ha bár az ország vezetői mostanában a logopédustól biztos nem kapnának cukorkát, mégis büszke és elégedett öntudattal, nagy sikerű privatizációs múlttal rendelkeznek.
Bajnai-féle diplomácia: nyalásból ötös
„6. § (1) A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől.” Részlet a Magyar Köztársaság alkotmányából
Döbbenet! A Fidesz a kommunista Kínával barátkozik
A Kínai Kommunista Párttal építi a kapcsolatokat Pekingben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, aki nemrég az orosz kormányzó párt kongresszusát is felkereste. Az ellenzéki pártvezető azt mondta, erősíteni szeretné a kínai-magyar kapcsolatokat, és támogatja az ázsiai ország részvételét a magyar gazdaság építésében.
Válság és forradalom - a Munkáspárt beszámolója az indiai kommunista találkozóról
A múlt hét végén Új Delhiben, India fővárosában tartották a világ kommunista és munkáspártjai évenkénti nemzetközi találkozójukat. A pártok rendszeres tanácskozásai 1999-ben indultak el, amikor a Görög KP kezdeményezésére közösen vitatták meg a kapitalizmus helyzetét és a mozgalom feladatait. Athénben eddig hét találkozót szerveztek. 2006-ban a Portugál KP, az egyik legnagyobb nyugat-európai párt adott otthont a találkozónak.
Kommunista ellentámadás Szerbiában?
Saját vezetése alatt egyesítené a szerbiai kommunistákat Josip Broz Tito egykori partizánvezérnek, Jugoszlávia későbbi örökös államfőjének az unokája - jelentette vasárnap a B92 belgrádi rádió.
Josip Joska Broz lett az elnöke annak új kommunista pártnak, amely a pártelnök szavai szerint 14 kisebb, kommunista irányvonalat követő pártot tömörítve vasárnap bontott zászlót a vajdasági székvárosban, Újvidéken.
Belovitz elvtársat kérdezték Kínáról...
Nemrég tért haza Pekingből Belovitz Károly erdész, aki a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) vetélkedőjén a Kínai Népköztársaságról szóló kérdésekre válaszolva 650 ezer versenyző közül az első tízbe jutott, és kínai utazást nyert. Az 58 éves férfi, a Munkáspárt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke rajong Kínáért, ahol szerinte a népé a hatalom. A Kínát az emberi és szabadságjogok megsértésért ért bírálatokat rosszindulatúnak tartja, és szomorú, hogy Magyarországon alig vannak igazi kommunisták.
Csoda történt! Bekerült egy kommunista levele a Népszabadságba
Íme hát Baráth Istvánné elvtársnő levele, amelyet közölt a Népszabadság:
Mi ne legyünk multigyarmat
Nem lepődött meg Thürmer Gyula azon, hogy balliberális és radikális médiumok hasonló gunyoros hangnemben számoltak be új könyve, Az elsikkasztott ország bemutatójáról. Szimbolikusnak tartja a közös nevezőt.
A Munkáspárt elnöke úgy véli, a választások után szükség lehet egy olyan parlamenti erőre, amely emlékezteti az új kormányt ígéreteinek teljesítésére. Szerinte végleg leáldozott az MSZP-nek, akárcsak az SZDSZ-nek, amelynek történelmi bűne, hogy ezt a tolvajbandát a kilencvenes évek elején hitelesítette – írja a Magyar Nemzet.
Thürmer Gyula NEM akar együttműködni a Fidesszel
A Munkáspárt elnöke a rendszerváltás hibáiról, az elmúlt 20 év eseményeiről beszélt, leszögezve, külföldre vitték az állam pénzét. Tehetnének ez ellen, de mint mondta, a két nagypárt mellett szinte lehetetlen bekerülni a parlamentbe. Ők mégis ezen lesznek. Két Tolna megyei jelöltet is állítanak az országgyűlési választásokra, a bonyhádi Váncsa Csaba, és a hőgyészi Varga Lászlóné személyében. Őket kívánja Tolna megyei körútján népszerűsíteni.


