"Nézze - mondom Wittner Máriának -, én tisztelem Önt azért, mert eljött ide, de egyet értsen meg: én hároméves voltam akkor, Ön közel húsz. Nem egyformán éltük meg. 1956 szereplői között nincs nemzeti egység, és - ahogy elnézem - nem is lesz. Leegyszerűsítve: 1956-ban voltak azok, akik védték a munkás-paraszt hatalmat. Ez az édesapám és az ő nemzedéke. Aztán voltak azok, akik meg akarták dönteni a munk-sparaszt hatalmat. Ezek Önök, akik "forradalmároknak" nevezik magukat. Harmadszor, voltak az átállók, akik a védőktől szellemileg vagy fizikaliag, vagy így is, úgy is, átmentek a támadókhoz. Ez Nagy Imre és társasága. Közöttük nem lesz nemzeti egység. Nem kelene erőltetni az utódok közt sem. Mást kellene: tiszteletben tartani egymás gyászát és a mával foglalkozni. [...] Kivehette a szavaimból, hogy nem kezdtem "piszkos ellenforradalmározni", és ilyet a pártunk sem mond. Sőt, én azt mondom: mindenki ünnepelje a maga hőseit, a maga értékeit. Ha engem kérdez, én világosan megmondom, hogy - ha én vagyok Kádár helyén - nem lettek volna politikai kivégzések. De sohasem fogom azt mondani, hogy a védők voltak a rossz fiúk, a támadók és az átállók pedig a jók. Soha!"