Amiről a népszavazás szól



Szélsőségesen konzervatív,ugyanakkor jobboldali populista kormányunk egy markáns reklámkampányt követően döntött úgy,hogy az úgynevezett kényszerbetelepítés kapcsán néoszavazást ír ki októberre.A referendum mint olyan már azáltal is önmagában kritikára szorul,hogy akármint is nézzük:felülről,jobboldali körökből kezdeményezték és nem arról van szó,hogy egy adott közösség él a közvetlen demokrácia nyújtotta lehetőségekkel.Aztán az már közhely,hogy talán ehelyett meg reklám helyett lehetett volna szociális kiadásokra költeni,azonban tudjuk,hogy ma a szociális érzékenység nemhogy nem divat,hanem sajnos rangon aluli dolog is sok politikus körében. Ennek pótlékaként azonban sokfajta témát felvetnek figyelemelvonás céljából.Ilyen téma a szóbanforgó népszavazás is.
Hogy van menekültkérdés mint olyan,az már önmagában probléma.És tegyük hozzá,súlyos is,amit természetesen most is rendkívűl rossz reakciókkal kezelnek idehaza.Az,hogy egyetért-e valaki avval,hogy az európai integráns körök kötelezően előírják,hány menekültet fogadjunk be,már olyan kérdés,amit nagyon nem jól tettek fel.Se a franciáknak,se mondjuk a németeknek nem írták elő,tudom is én hány magyart vagy koreait,afrikai országból jövőt,szerbet stb.fogadjanak be.Azonban itt korántsem erről van szó. Nem mellesleg erre az igen különlegesre sikeredett kérdésre a következő válaszok adhatók. Ha s amennyiben a válasz nemleges,az packázás azzal az unióval,amelyet kb.a KGST 1991-es megszűnte óta éppúgy istenítenek,mint a jenkiket.A vége legrosszabb esetben kizárás lehet,magyarul hazánk szépen elszigetelődik,vagy szokásához híven az uralkodó osztályok más nagyhatalmak kegyeit keresnék.Ellenkező esetben meg abba menne bele az ország,hogy az unió nagyurai áthárítsanak egy számukra kezelhetetlen problémát magyarhonra vagy szomszédainkra.Jó válasz ez? Nem,ez se megfelelő.Meg az előző se.Akkor ilyenkor mi van? Az első lépés pofonnál egyszerűbb:fel kellene hagyni a jobboldali színezetű reklámkampánnyal nemes egyszerűséggel azért,mert ha már mindenki fellengzősen európai értékekről szónokol,figyelembe kellene venni a diszkrimináció és az általánosítás tilalmát.A kollektív bűnösség fogalmát se kevésbé szükséges elutasítani.Ahogy egy német ember is jogosan kérné ki magának például azt,hogy népét a nácikkal azonosítsák,úgy az ázsiai menekültek meg az iszlámra hivatkozó,de annak tanításával ellenkező módon cselekvő csoportok közé sincs jogunk egyenlőségjelet tenni.Ráadásul nem is mi,hanem némethon a menekültek célállomása.De ettől független is,az se megoldás,hogy a szélsőségesen populista körök avval takaróznak,hogy "...majd a migráns elveszi tőled a kenyered."Ilyen alapon mindenkire lehetne fújni.Azonban nem azzal foglalkozom,hány külhoni magyar dolgozik idehaza vagy hány ázsiai,amerikai vagy afrikai.A hatvanas-hetvenes vagy a nyolcvanas esztendőkben nem ez volt se címlap,se közbeszéd tárgya.Hogy is van ez? Azt pedig szintén lehetetlen bizonyítani,hogy X.Y azért nem talál munkát,mert úgymond tele az ország menekültekkel.Erről a piacgazdaságnak becézett vadkapitalizmus,nem pedig a menekültek vagy a határontúliak tehetnek.Meg persze a média,amely mindenkit iparkodik mindenkivel szembeállítani.
Végül bedobják több helyen is,hogy a menekültáradat vilaguralmár összeesküvők ördögi műve kultúránk tönkretétele és térségünk kivéreztetése céljából,ami minden ultrajobbos irányzat jellemző fogása az igazi problémák elkenése érdekében.Nos.Az lehet,hogy a háttérben valóban a jenkik állnak,de se ők,se más hatalmasok senki ellen nem esküdtek össze,hanem egész egyszerűen minden államnak nekimennek,amely nem úgy ugrik,ahogy az Egyesült Államok csettint,vagy amely országban komoly nyersanyagforrás van.És itt ki is kötöttünk ott,hogy második lépés a szolidaritási alapon működő szocializmus felépítése lenne.Mert az USA,az Unió,Oroszország is a profit,a pénz iránti mohóságból háborúzik és tesz embereket földönfutóvá-ahogy a menekülteket is.
B.Deák András
Népszavazássá felturbózott közvéleménkutatás ez, nem más.
Egyetértünk: "nem arról van szó,hogy egy adott közösség él a közvetlen demokrácia nyújtotta lehetőségekkel", nem bizony. Más egyebek mellett a közvetlen demokrácia még meglevő intézményének a lejáratása a kérdés megfogalmazójának és kiíratójának a célja.
miről szól a népszavazás KORMÁNY ÁLTALI kezdeményezése?
Végül is mire van hatásköre a magyar állampolgároknak?
(Ha közvélemény kutatás helyett a szavazás formát választotta a kormány, akkor bizony fel kell vetni a hatáskör kérdését. A szavazás forma ugyanis hatalomtechnikai eszköz, amit nem illik közvélemény kutatássá degradálni.
Hacsak nem cél a népszavazásnak mint hatalmi eszköznek a tekintélyét csökkenteni.)
Tudjuk jól, hogy közvetlen módon az EU egyetlen szervére sincs ilyen hatáskör. Magyar állampolgárok a magyar kormány tevékenységére vonatkozóan rendelkeznek hatáskörrel az ilyen hatalmi eszközben, mint a népszavazás.
A kormány jogászai nem hülyék, kizárt dolog, hogy ezzel ne lennének tisztában.
Akkor mégis, mi lehet a magyarázat?
Figyelemelterelés?
ESETLEG egy rohadt nagy stikli készül kormányberkekben és le kell kötni a közvélemény figyelmét valamivel?
Önbizalomhiány?
Kormányunk nem meri felvállalni népszavazási támogatás nélkül nemzeti függetlenségünk ezen apró szegmense melletti kiállást? Már ebben a kis kérdésben sem?
Tényleg csak közvélemény kutatásról van szó?
Mert már nincs bizalom a hivatásos közvélemény kutatókban? Vagy választott népképviselőink nem ismerik választóik elvárásait a kérdéssel kapcsolatban?
Esetleg bizonytalanok abban a kérdésben, hogy választópolgáraink többsége a nemzeti szuverenitás lehető megtartása, vagy feladása pártján van-e?
Egyik általam feltételezett lehetőség sem vet jó fényt sem a kormányra sem a parlamentre.
Ha azt a kérdést tették volna fel, hogy akarom-e, hogy a MAGYAR KORMÁNY így vagy úgy viselkedjen a migrációval kapcsolatban, el mennék szavazni. Azoknak kötelességük figyelembe venni az akaratom.
Az EU vezetői számra ilyen közvetlen kötelezettség nincs, ezért az akaratnyílvánításom pusztába kiáltott szó maradna. Mondom, ha el mennék szavazni. De nem megyek.
Összenő, ami összetartozik
2016 október 2-án az Örbán-kormány következő felettébb értelmes kérdésére lehet majd "igen"-nel vagy "nem"-mel válaszolni:
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
-------------------------------------------
A Munkáspárt támogatja a népszavazást és nemmel szavaz az EU diktátumára
Megjelent: 2016. július 16. szombat, 13:45
A Magyar Munkáspárt Központi Bizottsága július 16-án úgy döntött, hogy a párt részt vesz az október 2-i népszavazáson. Kéri, hogy tagjai és rokonszenvezői menjenek el a népszavazásra és szavazzanak NEM-mel.
A Munkáspárt mindenkinél előbb, a kormányt és a parlamenti pártokat megelőzve hívta fel a figyelmet arra, hogy a menekülthullámot meg kell állítani, az országot meg kell védeni. Mindenkinél határozottabban fogalmazta meg, hogy a problémát ott kell megoldani, ahol létrejött. Be kell szüntetni a háborút Szíriában, Irakban, Afganisztánban. A nyugatnak el kell fogadnia Szíria törvényes kormányát, és együtt kell működnie Oroszországgal az Iszlám Állam felszámolásában. Az érintett országoknak segítséget kell adni gazdaságuk fejlesztésében, munkahelyek teremtésében.
A Központi Bizottság úgy véli, hogy a népszavazás nem jelent csodaszert sem az Európai Unióval kapcsolatos politikában, sem a migránsprobléma megoldásában, de fontos politikai eszköz arra, hogy a magyar választók kifejezzék tiltakozásukat az Európai Unió migrációs politikájával kapcsolatban.
A Központi Bizottság úgy ítéli meg, hogy a népszavazás nem érinti Magyarország EU-tagságának kérdését, de lehetőséget ad arra, hogy kifejezzük véleményünket az EU-ról és Magyarország EU-tagságáról.
A Központi Bizottság hangsúlyozza: a Munkáspárt nem más pártokat vagy kormányokat támogat, hanem a magyar dolgozók, a magyar nép érdekeit szem előtt tartva hozza meg döntéseit.
Budapest. 2016. július 16.
Magyar Munkáspárt
Központi Bizottsága
-----------------------------------
A határozat első mondata a lényeg. A többi butasággal vegyített blabla - a népszavazási kérdés ugyanis nem arról szól, ami a határozat további mondataiban van, a "nem"-mel szavazás nem az ott kifejtetteket erősíti, hanem kizárólag Orbán Viktor egyre fasisztább (immár egyre nácibb) rendszerét.
2004-ben Thürmer Gyula és szük köre (ami mára az Munkáspárt KB-vel azonos) a párt tagságának megkérdezése nélkül leült tárgyalni a Fidesszel, és gyakorlatilag átengedte neki a kórházprivatizáció elleni népszavazást (ha megkérdezünk 10 embert, hogy miről volt népszavazás 2004-ben, akkor 8 azt fogja felelni: a kettős állampolgárságról. Ha 10 olyat kérdezünk meg, aki emlékszik rá, hogy a kórházak privatizációjáról is volt egy kérdés, akkor közüllük 8 úgy emlékszik, hogy a népszavazást a Fidesz kezdeményezte) - ezzel megkezdődött Thürmer és köre hanyatt fekvése Orbán Viktornak. Ezzel a nyilatkozattal az elkurvulás bevégeztetett: Thürmer Gyula Orbán Viktor nyilvános politikai kurvájává változott.
Sajnáljuk ...
Phoenix
Akár pénzért, akár az élvezetért feküdtek le, mindegy.
Lehet, hogy ezzel a határozattal akarnak érdemeket és támogatást szerezni ahhoz, hogy ne kelljen székhelyüket áttenni valamelyik aluljáróban felhúzott sátorba, de lehet, hogy csak szimplán hülyék és élvezik, hogy megszólalhattak.
Thürmer és csapata pitiáner senkikből áll, nem érdemes foglalkozni velük.
Javítás
Helyesen:
A határozat első két mondata a lényeg.
...mellyel egyetértek !
...és elmegyek NEM -mel szavazni annak ellenére, hogy nem szívelem a hatalomba lévőket.
Nem én választottam őket....
Akkor miért ? ?
Mert sokkal nagyobb, és összetettebb a probléma, melyben nekünk kisembereknek nincs lehetőségünk mérlegelni, dönteni.
Úgy gondolom, adjuk meg a lehetőséget a hatalmi elitünknek, hogy ők dönthessenek Magyarország sorsát illetően a Parlamentben, akár az EU vezetésével szemben is, egyben viseljék a döntés felelőségét.
A problémák gyökerét a sorozatos háborúskodásban kell keresni, és a közelmúlt háborúinak elindítói, de legalábbis fő támogatói az EU "bölcs" vezetői közül kerültek ki.....
Hát ezek akarják előírni, ki legyen a szomszédom ? ?
K.
áthúztad a döglött lovat egy másik utcába
ezzel egyenértékű az álláspontod.
A problémamegoldás sajátos módja, hogy az egyik döntéshozótól egy másik döntéshozóhoz telepítenéd a döntési jogosultságot, azzal a felhanggal, hogy majd azok viseljék a döntés felelősségét.
Mint a tanulatlan rendőr a talált döglött lóval. Ha nem az Ő körzetében van a döglött ló, nem neki kell foglalkozni a problémával.
Viccet félretéve: a döntés felelőssége és a döntés következményeinek a kockázata két különböző dolog.
A kockázatviselő az Te vagy, meg én vagyok, meg a hozzánk hasonlók. Dönteni azoknak kell, akik a döntés kockázatát viselik! Nem pedig balfasz politikusoknak, akiknek a "felelőssége" annyi, hogy a következő ciklusban legfeljebb nem választják meg őket.
Mi a kérdés ?
...nem a döntés miatt kérik a szavazatomat, hanem hogy ki dönthessen a letelepítés kérdésében.
Én nem kedvtelésből húzogatom a döglött lovat, hanem kényszerhelyzetben vagyok....
Természetesen világos elöttem, hogy a leadandó "NEM" szavazatom ellenére, a Parlament jóváhagyhat, minden bizonnyal alkudozások után, X fő betelepítését, azaz esetleg elfogadja az EU vezetés álláspontját.
És azzal is tisztában vagyok, hogy ez a (általam remélhetőleg eredményes) népszavazás az Orbán-kormánynak szükséges, hogy meglátassa a mögötte állók véleményét, mert ez támogatólag kell a majdani alkudozásokhoz.
(Ha más lenne kormányon, akkor is ezt az álláspontot vállalnám....)
" Dönteni azoknak kell, akik a döntés kockázatát viselik! " Ez igy nagyon szép, de ugye, bölcs előrelátásból a "népszavazások" témakörét korlátozták, igy hát "egyenesben" nem mondhatom ki véleményem. Ezért kényszerítve vagyok, hogy "megbízzam" azokat, akik információjuk birtokában remélhetőleg számomra kedvezően fognak eredményesen tárgyalni.
Ellenkező esetben majd azok döntenek, akik a migráció okait létrehozták. Jobb megoldás lenne ?
Szerintem nem.
A "politikusi felelőség"-ről tulajdonképen egyetértek Veled. De megjegyezném, hogy minden hasonló jellegű, akár történelmi döntésnek nevezhető döntés megítélésére igazából a későbbi nemzedékek lesznek hívatottak.
Pl. a múltban a trianoni diktátum aláírása, vagy a közelmúltból pl. a NATO-ba való belépés (beléptetés) végigvitele....vagy akár az EU-ba való belépés.
Neked, a "kisembernek" mit mondtak az előnyökről, meg a hátrányokról ? ? ....és ki gondolta volna, hogy ilyenféle viták is lesznek a tagállamok között....
Majd a következő nemzedék fogja a bőrén érezni a döntés "felelőségét"...
K.
Nem veszed észre, hogy bohócot csinálnak belőled?
Ha elmész szavazni, csak azt demonstrálod, hogy idomítható vagy.
"Szavazatod"-nak ugyanis a migráció kezelése szempontjából nincs sem jogi, sem politikai súlya. Ez az esemény egy közvéleménykutatás értékű valami. Aminek az eredménye előre ismert.
Semmi erkölcsi tartás nem maradt már a hatalom jelenlegi birtokosaiban. Még saját erkölcsi normáik szerint sem. "Úriember biztosra nem fogad" meglehetősen régóta ismert és alkalmazott álláspont a polgári középosztály neveltetése során. Népszavazást kiírni a várható eredmény biztos tudatában????
Ha szavazni mész, azt az erkölcstelen politikai söpredéket támogatod, amelyiknek volt pofája egy olyan kérdést népszavazás rangjára emelni, amelynek eredménye nem lehet kétséges. Csak azért, hogy a belpolitikai hasznot (erősödő "mi" tudat a Fideszhez) bezsebelhesse. Azt a politikai söpredéket támogatod, amelyik felfogása szerint a baloldal nem része a nemzetnek, amelyik szerint a baloldal képes arra, hogy a nemzetre rárontson.
Más aljasság is van a kérdés megfogalmazásában: az alattvalói tudat sulykolása a tömegek számára. Ami - a felületes szemlélő számára úgy tűnik - Nálad is eredményes. Amit korábban a döglött ló analógiájával szemléltettem.
Alattvalói hozzáállást feltételez, hogy kisérletet sem teszel sem arra, hogy felelősséget vállalva ragaszkodj a döntés jogához, sem arra, hogy - amennyiben átruházod a döntés jogát - ragaszkodj a felelősségrevonás jogához.
Nagyon kellemes, kényelmes álláspont, hogy " hogy minden hasonló jellegű, akár történelmi döntésnek nevezhető döntés megítélésére igazából a későbbi nemzedékek lesznek hívatottak". Egyenértékű a mindenkori politikusi osztály felelősség alóli feltétel nélküli mentesítésével, az alattvalói "úgy sem tehetünk semmit"-tel.
Holott a történelem számtalan példát kinál arra -követendőt és elvetendőt-, hogy az emberek ragaszkodnak a politikusok felelősségrevonhatóságához. Utalnékaz első világháborút kirobbantó uralkodóosztály felelősségrevonásának elmaradására - (Tisza István meggyilkolása nem tekinthető annak, de jelzi a felelősségrevonás iránti igényt egy vesztes oldalon). És utalok a Nürnbergi Perre is. Ami több annál. mint hogy a "győztesnek mindig igaza van".
Mivel is értesz egyet?
Első mondat: "A Magyar Munkáspárt Központi Bizottsága július 16-án úgy döntött, hogy a párt részt vesz az október 2-i népszavazáson."
Mivel a "többi butasággal vegyített blabla - a népszavazási kérdés ugyanis nem arról szól, ami a határozat további mondataiban van", azért ez a mondat nincs indokolva. Illetve kimondatlanul az van benne:
Orbán Viktor azt üzente,
Elfogyott a regimentje,
Ha még egyszer azt üzeni,
Mindnyájunknak el kell menni
- népszavazni.
Második mondat: "Kéri, hogy tagjai és rokonszenvezői menjenek el a népszavazásra és szavazzanak NEM-mel."
(most veszem észre, hogy itt tulajdonképpen - a szöveg szerint - ez a Központi Bizottság tagjainak és szimpatizánsainak szól - vagy a Határozat megszövegezői nem tudnak fogalmazni)
A NEM-mel szavazás nem Határozat butaságokkal vegyített blablájában kifejtetteket erősíti, hanem kizárólag Orbán Viktor egyre fasisztább (immár egyre nácibb) rendszerét. Vagyis Te, bár nem szívleled ezt a rendszert, de azért - Elnök elvtársad hívószavára - támogatni fogod azt.
Olvasd el igen figyelmesen a népszavazásra bocsátott kérdést és vedd észre, hogy az úgy van megfogalmazva, hogy épeszű ember IGEN-nel nem válaszolhat rá (a liberálisok úgy döntöttek, hogy bevallják: nincs ki a négy kerekük). Ez azonban nem jelenti azt, hogy épeszű ember NEM-mel kell, hoggy válaszoljon rá. Az első hozzászólásomban (Vendég, 2016, július 17 - 21:55) megmutattam, hogy végtelen sok, hülyébbnél hülyébb kérdést lehet feltenni az adott séma szerint:
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhasson bármilyen hajánál fogva előrángatott marhaságot?”
Ez kb. ugyanaz, mint a híres-nevezetes:
"Akarja-e, hogy valamiért, amiért fizetni kellene, mégse kelljen fizetni?"
kérdés, amely olyan szépen hatalomra segítette (az Elnök elvtársék csekély, de igen harcias támogatásával) Orbán Viktort és bandáját. A cél most is nagyjából ugyanaz - megerősíteni Orbán Viktor megrendült hatalmát.
Amit a saját "Akkor miért ? ?" kérdésedre válaszoltál, az egészen elkeserítő. Te elképesztő módon lenézed a hatalom elnyomottait (ezen alig enyhít, hogy magadat is közéjük számítod, tehát saját magadat is lenézed). Hát kommunista vagy Te, vagy a parlamenti kreténizmus és a náci rasszizmus kapcarongya? Nem szégyelled magad?
Phoenix
Kedves Tanár úr !
1. A második mondatban megfogalmazott kérés az első mondatban megfogalmazottak alapján a Pártra, és szimpatizánsaira vonatkozik. Értelmezési hibát a két mondat szétcincálása okozta uraságodnál....
2. Magam részéről régen eldöntöttem, ha lesz népszavazás e témában, a parlamenti urakra bízom a döntést.
Kisemberként egyszerűen nem látom be, hogy mi lenne jobb Magyarországon, a társadalomban, ha elfogadjuk az idegen kultúrájú, mentalitású népek, csoportok EU parancsszóra történő betelepítését ? Mi változna jó írányban ?
3. Soha nem vertem a mellem, hogy ilyen-olyan kommunista vagyok. De azért kiváncsi lennék valaki (bárki) mitől válik kommunistává ?
Egy biztos: Hofi (Kádár) szavaival élve, mindig a gyalogosok pártján voltam, vagyok....
Üdv: K.
A kommunista és munkáspártok
most is a "gyalogosok" - AZAZ EZ ESETBEN A MENEKÜLTEK ÉS BEVÁNDORLÓK - pártján állnak, kivéve Thürmer Gyulát, s így a Munkáspártot. Nem véletlen, hogy Thürmer nem írta alá 57 kommunista párt ez évi, alábbi közös nyilatkozatát.
S ezt a szégyenteljes tényt minden bizonnyal el is hallgatta a párt tagsága és vezető szervei előtt.Vajon erről miért nem számolt be A Szabadság újság? Vagy arról most miért nem közölt a Munkáspárt lapja egész oldalas fényképpel beszámolót, hogy a görög kommunisták ismét megszállták az Akropoliszt és hatalmas transzparenst helyeztek el a menekültek melletti szolidaritást hirdetve?
Akkor most hogy van ez kedves Kecskés barátom és kedves munkáspárti elvtársak?
(A nyilatkozat angol nyelvű szövegét és az aláíró pártok listáját a Görög KP honlapjáról idemásoltam, a honlapon oroszul és több más nyelven is megtalálható.) A nyilatkozat természetesen élesen rámutat az USA, a NATO és az EU felelősségére a háborúkért, a beavatkozásokért, de egyértelműen szolidaritását fejezi ki ezek áldozatai, a menekültek és bevándorlásra kényszerülők mellett, s elítéli a bevándorlókkal szembeni minden állami-rendőri erőszakot. Thürmer ezt láthatólag nem volt hajlandó aláírni, ő itthon is a FIDESZ szélsőjobboldali, rasszista és demagóg nacionalista politikája mellé állt, s ebbe a mocsárba rántotta a még maradék Munkáspártot is.
JOINT STATEMENT OF COMMUNIST AND WORKERS PARTIES We must confront the exploitative system, which gives rises to wars, refugees, immigration and poverty. Solidarity now with the refugees and immigrants!
We, the communist and workers parties, that sign this text:
We denounce the imperialist aggressiveness, the interventions and wars, the USA, NATO and the EU and their "allies", like Turkey, Saudi Arabia and Qatar. The criminal activity of these powers has caused millions of people to become refugees and immigrants.
All the bourgeois governments which have been participating all these years with armies, providing every kind of assistance and reproducing all the pretexts used to justify the unleashing of these imperialist interventions also bear serious responsibilities.
We denounce the EU and the bourgeois governments that follow a line of police-military repression of the refugees, who are trying to escape war, destitution and the human trafficking networks.
WE CALL for the reinforcement of class unity and popular solidarity with the peoples that are the victims of imperialist interventions and capitalist exploitation.
WE CALL on the peoples to intensify the struggle against the causes that uproot millions of people from their homes and at the same time to stand shoulder to shoulder with the immigrants and refugees, who are experiencing difficult inhuman conditions. The peoples must demand that their governments take the necessary measures to receive and shelter the immigrants and refugees in a decent way, and also must demand the abolition of the repressive mechanisms of the EU including the Dublin III Regulations.
The Communist and Workers Parties fight against the attempts of the bourgeois class and the bourgeois governments to utilize the immigration-refugee problem as a means to abolish labour rights and to intensify the exploitation of refugees and immigrants, of the working class as a whole, in the destination countries.
In the interests of the workers we must unite our strength and intensify the struggle against the USA, NATO, EU, the imperialist interventions and wars, against every attempt by the imperialists to manipulate the peoples. We must organize and come into conflict with the exploitative system that gives rise to wars, refugees, immigration and poverty. So that the conditions can be created that will allow the refugees and immigrants to return to their homelands, with the peoples in charge of their own destiny.
Communist Party of Albania
PADS
Communist Party of Australia
Party of Labour of Austria
Communist Party of Bangladesh
Brazilian Communist Party
Communist Party of Brazil
Communist PArty of Britain
Communist Party of the Workers of Belarus
Communist Party of Bulgaria
Union of Communists in Bulgaria
Communist Party of Canada
AKEL
Communist Party of Bohemia & Moravia
Communist Party in Denmark
Communist Party of Denmark
Communist Party, Denmark
Communist Party of Finland
Communist Workers`Party for Peace and Socialism (Finland)
German Communist Party
Unified Communist Party of Georgia
Communist Party of Greece
People’s Progressive Party of Guyana
Tudeh Party of Iran
Communist Party of Ireland
Workers’ Party of Ireland
Communist Party, Italy
Socialist Movoement Kazakhstan
Socialist Party of Latvia
Communist Party of Malta
Communist Party of Mexico
Popular Socialist Party of Mexico
New Communist Party of the Netherlands
Communist Party of Norway
Communist Party of Pakistan
Palestinian Communist Party
Palestinian Peoples' Party
Philippines Communist Party [PKP-1930]
Russian Communist Workers Party
Communist Party of the Soviet Union
Communist Party of the Russian Federation
New Communist Party of Yugoslavia
Party of the Communists of Serbia
Communist Party of Slovakia
Communist Party of the Peoples of Spain
Galizan People's Union
Communist Party of Sweden
Communist Party, Sweden
Syrian Communist Party
Communist Party of Tadjikistan
Communist Party, Turkey
Communist Party of Ukraine
Union of Communists of Ukraine
Freedom Road Socialist Organization [USA]
Party of Communists USA
Party for Socialism and Liberation [USA]
Communist Party of Venezuela
The statement is still open for signatures
15.03.2016
Ha valaki oroszul könnyebben ért:
http://ru.kke.gr/ru/articles/--00550/
A közös nyilatkozat egyfelől elítéli azokat a hatalmakat amelyek a migrációs válságot előidézték, másfelől a dolgozók összefogását szorgalmazza annak érdekében, hogy a válságból menekülők számára olyan feltételek jöjjenek létre, hogy a menekültek visszatérhessenek saját hazájukba.
Hmmm
Természetesen (nyugdíjas) tanárként kibújt belőlem, hogy ha az első mondat alanya az MMP KB, és a második mondat visszautalva az elsőre nem tartalmaz új alanyt, akkor a KB kéri a (saját) tagjait és (saját) szimpatizánsait - a magyar nyelv már csak ilyen - akár uraság vagyok, akár nem. De persze nem ez a lényeg (én nem véletlenül tettem a dolgot zárójelbe).
De térjünk a fontosabb dolgokra. Kezdjük mindjárt a végével. Igen Hofi (Kádár) szavaival élve igazad van - kommunistaként a gyalogosok pártján kell állnod. Ám minden gyalogos pártján! A kommunista nem huzigálja le a gyalogos férfiak nadrágját (még átvitt értelemben sem), hogy megnézze, nincs-e a gyalogos férfi körülmetélve, mert akkor ha mégis, akkor ennek a gyalogosnak nincs a pártján. A kommunista a női gyalogostól nem veszi zokon, ha fejkendőt visel, és nem vizsgálgatja, hogy a fejkendő magyarosan, avagy cigányosan, vagy ne adj Allah! muszlimosan van megkötve.
A kommunista minden gyalogos pártján áll! VILÁG GYALOGOSAI EGYESÜLJETEK!
Ami pedig a parlamenti urakra bízott döntést illeti. Engem kicsit zavar az immár több, mint másfél éve folyó goebbelsi propaganda. Téged nem? Csak nem azért, mert már teljesen átmosta a fejedet? Mert ilyen szintiszta náci kérdést, hogy "mi lenne jobb Magyarországon, a társadalomban, ha elfogadjuk az idegen kultúrájú, mentalitású népek, csoportok EU parancsszóra történő betelepítését? Mi változna jó írányban?" kommunista nem tesz fel, ilyet csak a kisnácivá agymosott emberke tesz fel.
Phoenix
Gondolkoztató...
Egy-egy gondolat erejéig igazad van, elvekben. De a valóságban más is van, amit részben nem tudok elfogadni.
Szerintem mások sem.
Nézem a képsorokat a TV-n, interneten. Csupa életerős embert, fiatalembert látok. Ritkán családot. Nem éhezők, jól öltözöttek, és feltehetően jó anyagiakkal ellátva. A balhézásoktól sem riadtak vissza...
Hol hagyták családjaikat ? Miért nem segítik-védik meg asszonyaikat, gyerekeiket, országukat ?
A hazaszeretet ismeretlen fogalom az arab világban ?
Miért nem a szomszédos, arab mentalitású, békés arab országokba "menekültek" ?
Menekülést, vagy népvándorlást látok ? ?
Miért a távolabbi, gazdag EU országok lettek a célországok ?
Talán az utóbbi felvetéshez válasz: a német Muther "meghívta" őket. Nyugat-Európa gazdaságának szüksége van az olcsó és szervezhetetlen munkaerőre. Az EU kelet-európai rabszolgái kevesen vannak. Ráadásul félő, hogy ha nagyon kizsigerelik őket, képesek lesznek lázongani.
Na de ha a Muther "meghívta" őket, (hogy kinek nevében, és megbízásával, az még nem derült ki) akkor ne akarja az EU-s zászlóba burkolódzva a szegény, amúgy is gondokkal küszködő kis kelet-európai országokra lőcsölni a letelepítést, annak minden problémájával.
Én így gondolom, és remélem, adott helyzetben a parlamenti (általam sem szeretett) urak
lehetőségeikkel élve mérséklik az esetleges betelepülés káros következményeit.
Amúgy, kedves Tanár úr, jól nyomod a bélyegzőt.
Tudod, ma az internet, és a műholdas TV-zés korában, véleményeddel ellentétben, nem váltam agymosottá, csupán gondolkodok....
ÜdV: K.
egyetértek a biztonság kockázatokkal kapcsolatos véleményeddeli
Csakhogy.
A népszavazássá turbózött közvéleménykutatás nem azt a kérdést teszi fel, hogy akarjuk-e hogy Magyarországra települjenek valós biztonsági kockázatot jelentő személyek vagy sem, hanem azt a kérdést teszi fel, hogy akarjuk -e, hogy az országgyűlés "meg legyen kérdezve" a témával kapcsolatban, meg legyen kérdezve arról, hogy felhatalmazza-e az EU döntéshozóit vagy sem.
Adjunk-e mikrofont és hangerősítőt egy europai szempontból nem is szemétdombon, hanem vakondtúráson kukorékoló kakasnak.
Ez a kérdés erről szól, és nem a biztonsági kockázatokról.
Arról, hogy mi történik azután, hogy kakasunk " az EU által meg lesz kérdezve, és ha a torkára teszik a kést, akkor választói felhatalmazásunkra hivatkozva végül is hozzájárul a betelepítéshez, most nem nyílváníthatunk véleményt.
Azt hiszem, itt befejeztem a Veled való vitát
Az agymosásról. Régi logikai feladvány:
Egy ember kijelenti - "én most igazat mondok!"
Hazudik az illető, vagy igazat mond? Nem lehet megállapítani, hiszen ha igazmondó, miért hazudna, ha viszont hazudós, akkor persze, hogy azt hazudja, ő igazat mond.
Pontosan ugyanígy nem bizonyít semmit, ha valaki kijelenti:
"... nem váltam agymosottá, csupán gondolkodok."
Maradjunk annyiban, hogy én nem Téged minősítettelek, hanem a kérdésedről állapítottam meg - objektív kritériumok alapján -, hogy az uszító, rasszista, tehát náci kérdés, akárcsak a népszavazásra feltett kérdés.
Én a magam részéről uszító, rasszista, tehát náci kérdésre sem IGEN-nel, sem NEM-mel nem kívánok válaszolni, tehát nem megyek szavazni - szerintem egy kommunistának, de bármilyen tisztességes embernek is ezt kell tennie.
"Aki megérti a játékot a szappannal és a törülközővel, az megérti az SS lelkivilágát. Csakhogy az SS lelkivilágát nem kell megérteni, elég kiírtani."
(Semprun A nagy utazás)
Pontosítsunk!
2016 október 2-án a következő kérdésre lehet majd "igen"-nel vagy "nem"-mel válaszolni:
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
A következő kérdésekben is lehetne hasonló népszavazást tartani:
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa piros-kék kockás zsakett kötelező viselését?”
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa az összes magyar személyi okmány lecserélését, darabonként 10.000 Ft illeték megfizetése mellett?”
„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar honos mérgeskigyók Magyarországra történő kötelező betelepítését?”
stb. stb. stb.
E kérdésekben az a közös, hogy az egyszerű ember természetesen mindegyikre "nem"-mel válaszolna, hiszen bohóc-zsakettet ugyanúgy nem akar viselni, mint ahogyan nem akarja feleslegesen drága pénzért lecserélni okmányait, és ahogyan nem akarja, hogy elöntsék Magyarországot a mérgeskigyók, vagy éppen a "nem magyar állampolgárok" - azon nem gondolkodna el, hogy az "igen" válasznak egyik esetben sincs értelme, hiszen az Európai Unió a felvetett lehetőségek egyikét sem akarja előírni, sem az Országgyűlés határozatával, sem anélkül. Vagyis aki "igen"-nel válaszol, az hülye (vagy liberális).
A népszavazásnak tehát a világon semmi értelme - a Fidesz hatalmi trükkjét leszámítva: "megnyertük a népszavazást, tehát mi vagyunk a legjobbak!". Ezt nagyjából már eljátszották - sikerrel - 2008-ban, amikor három kérdésben kérdezték meg a jónépet:
"Akarja-e, hogy amiért fizetni kellene, mégse kelljen fizetni?"
Egyetlen helyes magatartás - nem menni el szavazni. De azt látványosan ...
Phoenix
Migráns játszma
Jelenleg a magyarok 70 % -a tart a migránsoktól,
egyedülállóan az egész világon.
Vagyis bevettük a kormány elmebeteg propagandáját.
Orbánéknak égetően szügségük van a népszavazásra,
hogy legyen a kezükben valamiféle önigazolás
a despota - degenerált rezsimjük fenntartására.
Ha a az un migráns bűnözést nézzük itthon, abban
a románok vezetnek az ukránok után manapság.
A kinti terroristák kivétel nélkül vagy ott
születtek, vagy ott éltek már sok éve mint helyi lakosok.
Ez a népszavazás egy álságos nulla.