A Dr. Martin Luther King Jr. elvesztése óta eltelt évtizedekben az emberek könnyen elfelejthették, hogy ő a gazdasági igazságosságnak ugyanolyan szenvedélyes harcosa volt, mint a polgári jogoknak. A két cél olyan szorosan összekapcsolódott, mint a hidrogén és az oxigén atomjai a vízben. A történelmi gyűlést 1963-ban, amelyen Dr. King elmondta híres “Van egy álmom” beszédét, hivatalosan az állásokért és a szabadságért tartott washingtoni menetnek nevezték. És amikor Dr. Kinget Memphisben, 1968-ban meggyilkolták, azért ment oda, hogy támogassa a közegészségügyi dolgozókat, akik magasabb bérekért és jobb munkafeltételekért sztrájkoltak. (Bob Herbert írása a New York Times-ban.)

Állások és szabadság. Amerikában nem rendelkezhetsz az egyikkel a másik nélkül. A demokraták éppen most nagy bajban vannak – éppen egy évvel Barack Obama elnökké emelkedésének mámoros ünneplése után – mivel oly sok millió amerikai van munka nélkül, képtelen előnyös alkalmazást találni, amely ajtót nyitna egy stabil jövő felé maguk és családjaik számára.

Az elnököt és pártját lekötheti az egészségügy, de a munkanélküliek és alulfoglalkoztatott amerikaiak állást akarnak. Miért oly nehezen fogják ezt fel a demokraták, nem tudom megmondani.

Amint a nemzet tovább fetreng a széleskörű munkanélküliség vályújában, a fekete amerikaiak viselik az állástalanság aránytalan terhét. Egy fekete elnök megválasztása az okok sokasága miatt fontos lehet az afrikai-amerikaiak számára, de nem sokat tett a létalapjukért, amely tovább romlik.

Például, a szövetségi kormány drámai, új beavatkozása nélkül a nyomorgó afrikai-amerikai gyermekek aránya végül elérheti a szívszorító 50%-ot, a Gazdaságpolitikai Intézet (Economic Policy Institute) elemzői szerint. A fekete gyermekeknek már több mint egyharmada nyomorban él.

A jelenlegi trendek nem jók. A színes közösségek gazdaságilag tönkremennek, és az országos média nem egészen összpontosít erre a mészárlásra. A feketék hivatalos munkanélkülisége 16,2%-os és az év vége előtt könnyen túllépheti a 17%-ot. A valódi munkanélküliség sokkal rettenetesebb. A bostoni Igazságos Gazdaságért Egyesülés (United for a Fair Economy) csoport megjegyezte, hogy még “a felsőfokú végzettségű fekete férfiak munkanélküliségi valószínűsége is közel a kétszerese a fehér, felsőfokú végzettségűekének”.

Egyes szegény körzetekben egy hagyományos, teljes munkaidejű állással rendelkező férfi vagy nő kivétel, nem szabály. Öt középnyugati államban.— Nebraska, Minnesota, Iowa, Wisconsin és Oklahoma — a feketék munkanélküliségi aránya legalább a háromszorosa a fehérekének.

Néhány évtizeddel ezelőtt, tartós felháborodást keltettek volna az ilyen szörnyű körülmények a feketék között, és hangosan követelték volna a politikai változásokat, hogy több fekete amerikait vonjanak a gazdasági főáramba. Most nem sok ilyesmit hallani. Túl sok úgy nevezett fekete vezetőt inkább fehérházi meghívások érdekelnek és pozitív profilok a fősodorbeli publikációkban, mint bármilyen kavarodás keltése, amely előnyös lehet az igazán bajban lévő emberek számára.

Amit a politikusok és a mai polgárjogi típusok nem fognak nektek mondani, az, hogy Amerika fekete közösségeiben a bánat és a küzdelem sok, hosszú évtizede elé nézünk, a kudarcunk miatt hatékonyan reagálni a Nagy Recesszió és a hozzá vezető politika borzalmas hatására. A fekete amerikaiak gazdaságilag hátrafelé haladnak, és most éppen senki sem lép fel, hogy megállítsa ezt a hátrálást.

Az Igazságos Gazdaságért Egyesülés a legutóbbi “Az álom állapota” jelentésében, amelyet évente Dr. King születésnapja körül adnak ki, sürgeti a Kongresszust és az elnököt, hogy határozzák meg a legnagyobb munkanélküliséggel küzdő közösségeket és dolgozzanak ki speciális állásteremtő kezdeményezéseket a részükre.

Az ilyen célzott erőfeszítésre elkeserítően szükség van, de ne tartsátok vissza a lélegzeteteket. Nagyon csekély érzelem él olyan programokért, amelyek igazi segítséget adnának az ennek a hanyatlásnak a lidérces mélységébe zuhant közösségeknek, amelyekben a lakosok főként feketék, fehérek, spanyolok vagy akárkik.

Sok nyomorellenes kezdeményezésének az egyikéről beszélve, Dr. King 1968-ban mondta a Look magazinnak: “Azért nevezzük a tüntetésünket kampánynak állásokért és bevételért, mert úgy érezzük, hogy a gazdasági kérdés a legdöntőbb, amellyel a feketék, és általában a szegények szemben állnak”.

Ez akkor volt. Azóta a nyomor és minden fajta gazdasági igazságtalanság elleni leghangosabb hangok régen elhalkultak. A kormány, kényelmesen hátradőlve a kampány-hozzájárulások hatalmas párnájára, szövetkezett a nagy üzlettel és a nagy bankokkal a közönséges amerikaiak érdekeivel szemben. A családok milliói és milliói szenvednek, de a legtöbb csendben.

Dr. Kingnek nemzeti ünnepet szentelünk, de a gazdasági igazságért folytatott hosszú kampányát majdnem elfelejtettük.

(Ford. Szende Gy.)

forrás:
MEBal.tk