"Get out" álbaloldal!



Igyekszem Krausz Tamás zsidó polgártárs mszp-től elválós gondolatának címét idézni. ("good bye mszp") Felidézni azért, hogy Tamás NE ide gyere, ide NEM illesz, így ide NEM is kellesz! Baloldalon ugyanis ki milyen értékek szerint él, az alapján kapja a besorolást. Így akinek a zsidók közti szolidaritás fontosabb mint a baloldal legelemibb (kirekesztés elleni) szolidaritásának vállalása, az nem bal, hanem zsidó. Amely zsidó kifejezés persze továbbra sem szitokszó, de NEM is BAL. Ezért most kénytelen vagyok rád szólni Tamás, hogy a továbbiakban NE LOPJ! Azaz antiszemitázó vagy az indokolatlan antiszemitázókat védő gondolataid alkalmával NE a baloldal háta mögé rejtőzz, hanem vállald önmagad. Nem szégyen az sem, légy hát gerinces!
Történt, hogy amikor egy nagyon aljas zsidó ember (ahol ismétlem a zsidó jelzőt nem stigmaként hanem gondolatai, elvei alapján kapja, az aljas jelzőt pedig a felhasznált eszközeinek okán) nevezetesen Gerő András antiszemitát kiáltva rátámadt -nem is első alkalommal tévedve ekkorát- egy másik történészre, nos számomra ekkor derült ki, hogy ki mindenki is használja a baloldalt pusztán csak fedezéknek.
Számukra értékek elvek nincsenek, pusztán csak az számít, hogy ki mely náció tagjának
született.
Szerintük ha egy zsidó nagy bűnt követ el, akkor is védeni kell őt, hisz zsidó.
Márpedig baloldalon NEM számít a származás.
Nekem speciel nem okoz különösebben problémát bármely magyarnak született embert lenácizni akkor,
ha valóban nemzetiszocialista gondolatokat olvasok tőle. Pedig ő is magyar és én is magyar vagyok,
hát hogyan lehet mégis az, hogy én pusztán a közös származás okán nem veszem őt a
védelmembe?
Úgy, hogy kérem vannak elvek.
Krausz Tamás és az ő zsidó köre pedig megsérti ezeket az elveket.
Náluk nem bűn egy ember indokolatlan bemocskolása, náluk nem bűn ha egy embert ki akarnak adott
esetben a tudományos életből -mondom indokolatlan(!)- rekeszteni.
Ezzel pedig direktben megsérti baloldali értékeinket.
Egyszer az újtőkés MSZP már ellopta ezt a baloldali zászlót.
Sokan hagyták, és Tamás nem szívesen emlegetem fel, de te is hagytad.
Eredményként ma az ország jelentős részén a baloldal szitokszóvá lett.
Csak nagyon hülye követi el kétszer ugyan azt a hibát.
Másodszor már nem kellene, sőt egyenesen nem szabad ezt hagyni, azaz muszáj tőled és álbalos ám
valóságban zsidó körödtől elkülönülni.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
1 - én eddig is imádtam az ellentáborokat járni. Magyar Gárda rendezvények, turbómagyar Kurultáj
vagy éppen echte csetnik buli, én eddig is oda jártam szívesen ahol a másik oldallal
ismerkedhettem. Hát mostantól majd ha időm engedi a MEBAL bulijaiba is jobban el fogok járni. Mert
engem érdekel, imádok ilyen nacionalista szubkultúrákat tanulmányozgatni.
2 - ezzel együtt jobb ha időben felkészültök rá, hogy mostantól ha te és köröd bárhol antiszemitát
kiált, akkor én rád/rátok fogok szólni -még akkor is ha éppen igazad/igazatok van és valóban
antiszemitára kiabálod/kiabáljátok rá azt az antiszemitát- hogy te NEM baloldali ember vagy, te
ezt most csakis félelemből, a zsidó szolidaritás jegyében kiabálod.
Fogom tenni mindezt azért, hogy
- egyrészt az emberek különbséget tudjanak tenni a zsidók szolidaritása és a valós bal
szolidaritása közt
- másrészt abban a reményben, hogy te és köreid is idővel megtanulják, hogy a két szolidaritás
gyökeresen más. Nem csak pl. szervezési elveit illetően, hanem akár a gyakorlatban a
hétköznapokban azaz a megjelenését illetően is.
Itt, ezen a ponton gondolom megjegyezni, hogy NEM megyünk át antiszemitába.
Azért mert ti olyan hülyék vagytok, még nem ok, hogy mi is egyből az ellenoldalra sodródva ugyan
olyan hülyék legyünk. Azaz akárhogyan is igyekeztek a frontvonlat a zsidók és magyarok közé
beékelni, mi ezt nem fogjuk hagyni.
Nálunk ugyanis továbbra sincsen annak jelentősége, hogy ki hova és minek született, nálunk
továbbra is csak az fog számítani, hogy ki hogyan gondolkodik, ki milyen értékeket közvetít.
Ugyan nem szívesen teszem (lásd korábbi TGM kritikáimat), de TGM-et továbbra sem fogom zsidózni. Abban a bizonyos felidézett helyzetben TGM ugyanis Krausszal ellentétben képes volt baloldalon maradni, másrészt még időben figyelmeztetni is igyekezett zsidó társait mikor Gerőre utalva előre szólt, hogy "ez kisebb baj, mint amit okozhat, ha kitart meglehetősen érthetetlen hibája mellett"
TGM ugyan nagyon-nagyon diplomatikus azaz burkolt, de mire is figyelmeztetett?
Azaz mit nem vettetek észre? Mit is okozhat, mit is okozott mindez?
Hát a Jobb oldalon nem okozhat semmit, hisz a jobb már amúgy is túlspanolt, ezért ott érdemben már
semmit sem fokozhatott Gerő mocskos indokolatlan antiszemitázó rágalmazása.
Ellenben itt a balon!
Itt okozhat, méghozzá lásd pontosan ezt a mostani felszólítást.
Tamás külön megyünk. Ti mostantól jobbra mentek ha akarjátok ezt ha nem, mert gondolati világotok alapján jobbon a helyetek.
Egészséges balon tehát -ahogyan TGM is már jóelőre szólt- be fog indulni egy "értékmentés".
Ahol immár nem hagyjuk, hogy a szoknyánk alá elbújva olyat tégy amit mi sose.
Azaz amíg te megteszel mindent, hogy a bűnös Gerő Andrást kimosd a szarból (ezzel pedig egy
ártatlan kilöksz) addig mi kimondjuk, hogy Gerő András ugyan olyan bűnös mint bármely
antiszemita.
Tamás vedd hát észre, hogy nem mindenki olyan hülye, hogy csak azért mert valaki ugyan azon náció
tagjának született már el is tűri egy indokolt szolidaritás megtagadását.
Tamás kívánom tanuld meg, hogy NEM lehet baloldali az az ember, aki hamis érvek alapján elnézi egy
ember kirekesztését.
Szóval Tamás legyen a ti csillagotok hatágú és ne öt, és ha ez így lesz akkor ígérem erről az oldalról senki sem fog lopással vádolni. Ám ameddig az ötágú mögé bújtok ellenben származási alapon gondolkodtok, érveltek, védtek vagy támadtok, addig én mindig el fogom mondani, hogy ti LOPTOK.
Javaslom előzzétek hát ezt meg, és vagy váltsatok szemléletet vagy cseréljétek ki az emblémátokat.
Ha most pedig valaki olyan egyszerű lélek, hogy ezt a felszólítást lesarkítja egy a zsidók elleni általános támadásra annak úgy kell, az meg is illeti azt.
Kedves Bors,
Látom, már megint nem szeded a gyógyszered rendesen...
Ez lesz belőle, ha a hülyeség(ed) szorgalommal párosul (Verebes István után szabadon).
Üdv, egy régi vendég.
Következő eldurranó agyunak javaslom
ezt itt elöbb olvassa el (különösen a hozzászólásokat) aztán háromig számolva gondolja csak át újra, hogy pontosan mit is akart írni
Bors!
Annak ellenére jegyzem meg, hogy más elfoglaltságaim miatt úgy döntöttem, hogy nagy általánosságban már nem foglalkozom politikával, de korábbi kötődéseimet talán többen ismerik.
Bors, az ön ténykedése szörnyen méltatlan, személye pedig gusztustalan!
További bejegyzéseket nem fogok eszközölni.
Üdv!
Raska T.
?
Más elfoglaltság?Új hobbi?A szövetkezetszervezés uncsi volt már?Mi az új szórakozás?Vagyongyarapítás?
Nem
Nem Bors voltam.
A magam részéről annyit
A magam részéről annyit szeretnék hozzátenni, hogy:
- a zsidózást, legyen az bármilyen, kib...ttul be kellene fejezni,
- amennyi energiát a kommentelésbe fektettek, emberek, küldözgethetnétek be legalább más baloldali portálok híreit, mint én is teszem. Az elmúlt 2 napban ez az egy új poszt volt... Csaba Elemér bácsi halálhíre se mozgatta meg annyira a népeket, mint ez.
Én komolyan veszem a dolgomat, és komolyan statáriumot fogok most már hirdetni, a fenébe is. Hallottatok-e már arról, hogy az ellenvélemény is provokálja a másikat? Hagyni kell a hülyeséget, aztán ha nulla kommentet kap, úgyse küldi be az illető az újabbakat egy idő után.
A jó ízlést sértőek pedig, mint eddig is, el lesznek távolítva.
Hogy az építkezés
közös értékek mentén vagy pediglen születési adottságok alapján történjék-e - az szerintem fontos téma.
És pont itt az elején kell ezt tisztázni, később sokkal nagyobb lehet az a kár mint most.
(de nem hitegetlek, biztosan lesz sok, aki elmegy, de engem spec nem zavar, mert nem a létszám számít hanem a minőség)
Felhívnám a támadók figyelmét
hogy igazán csak akkor lesztek vesztesek, ha itt ebben a vitában történetesen győztök.
Ugyanis az a gyakorlatban mit is jelentene?
Azt, hogy a zsidók sikeresen elfoglalták a teljes baloldalt, így immár csak olyan baloldal létezhet amely egyszer és mindenkorra zsidó is.
Ennél nagyobb vereséget pedig nincs az a legszélebbjobb aki rátok tud verni, ekkora öngolt csak ti vagytok lehettek képesek rúgni - szóval ideje lenne GONDOLKODNI!
Mocskos ficko vagy te Bors
Nem fogom elemezgetni a baromsàgaidat, ajànlom, hùzz el, amig valaki be nem veri a pofàdat. Vannak olyan website-ok, ahol szeretik azt, aki embernek nulla, de demagognak oriàsi! Ott a helyed!
Judit!
Ez a Portál a Borshoz igen közel álló Admin tulajdona.
Egyre inkább az az érzésem, hogy csak azért támasztotta fel a portált, hogy zseniálisnak gondolt támadását megindíthassa a Mebal és Krausz Tamás ellen.
Valószínűleg a továbbiakban az egyetlen eszköz ellene a teljes bojkott. Igaz, ez előbb-utóbb ismét a portál leállításához fog vezetni (Bors rendkívül erkölcsös - hiszen ő az erkölcs bajnoka - Ultima Ratio-ja), de az mindig is benne lesz a pakliban.
Én már nem fogok a baromságaira reagálni. Neked és másoknak is ezt javaslom.
Nem megoldás
A bojkott nem megoldás mert így teljesen szabad kezet kapnak,és így a magyarországon lévő kicsiny szélsőbaloldali miliőre jellemző ideológiai zűrzavar a végletekig erősödik!(Ha tud még...)
Vagy letisztul és végre (karakteres) saját arcot kap
ezt ugye ma még nem tudjuk...
Az viszont bizonyos, ha saját (azaz nem másokra hasonlító, nem másokkal összekeverhető. nem másoktól kölcsönzött, stb.. stb..) arculata ma egészen bizonyosan NINCS
Cca mondjuk ennek a vitának is ez a tétje.. hogy legyen-e?
!
Ha csak tényleg ez volt célja,akkor sikertelenség esetén az oldal újra le fog állni és az írásaid újból elérhetetlenné válnak.
Cselekedj amíg nem késő!
Te most internacionalista vagy, vagy pedig zsidó?
Nekem amúgy egyikkel sincs bajom, ám amíg egy zsidónak kötelező megvédeni egy másik zsidót, addig egy internacionalista NEM engedheti meg magának azt a luxust, hogy egy bűnöst is védelmébe vegyen.
Bonyolult kérdés elismerem, de ha a kettő éppen ütközik akkor nem tudod megúszni, hogy válassz mi a fontosabb számodra. A származásod vagy az értékrendszered?
(ha véletlen azt mondanád, hogy a kettő ugyan az, mert pl ez a kettő a gyakorlatban sosem ütközhet, azzal is az elveidet dobod ám ki ;) )
:-/
Forog tőled a gyomrom.
Ez csak azért lehet így
mert te tudat alatt a magyar, német, francia, zulu, stb.. és a zsidó szó közt különbséget teszel. Te azt valamiért csakis és kizárólag negatív (becsmérlő, szidó) kijelentésként bírod fogadni.
Én NEM!
Retardált barom vagy.
Retardált barom vagy.
Biztosan igazad van
de szerencsére egyre több olyan "retardált barom" él, aki hamis érvek alapján NEM nézi el egy ember kirekesztését.
És ez tudod engem spec vígasztal.
Sza csak maradjunk annyiban, hogy bejött TGM jóslata: eltört aminek el kellett törnie.
És aztán majd mindenki szépen nyugodtan eldönti, hogy mi is a számára fontosabb: a származása vagy az elvei.
Keressük akkor meg, hogy pontosan hol is demagóg?
Gerő rágalmazott? - akad aki ezt eltagadja?
Védi valaki a rágalmazottat? - mindenki csak Gerőt azaz a bűnöst pucolja.
Te talán tudsz jobb okot -a bűnös mentegetésére- mint amit én itt szerinted demagóg módon említek?
De nem fontos (most) beszélgetnünk.
Nekem ugyanis meggyőződésem, hogy te megint csak kapkodsz, a tőled megszokott módon felületes vagy.