HELTAI JENŐ, a "halott" (Bors szerint)



Google: Nagyjából 583 000 találat (0,12 másodperc)
KARÁCSONY
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
A szeretet nagy ünnepén...
Tovább miért is fűzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szivekben,
Irigység, méreg, epe mennyi!
Csak szeretet nincs egy szemernyi.
De mindegy! Minden csupa pompa,
Csillog, ragyog a karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok cifraság,
Hány ember sóhajt most nagyot:
"Bár X. Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén... "
A szeretet nagy ünnepén.
SZABADSÁG
Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.
Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem ígér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is aki pőre.
Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembe néz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle....
Szabad akar maradni mindörökre.
Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az,
Aki oly áhítattal mondja ki,
Mint Istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak, és élni mernek érte.
De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb akarsz lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.
BALLADA A HÁROM PATKÁNYRÓL
Ott, ahol a Ferencváros
hinti báját szerteszét
egy pazar, nagy pince mélyén
három patkány éldegélt.
Három patkány, három testvér
pajkos, fürge és bohó
s mint az ifjúsághoz illik
folyton éhes és mohó.
Volt a kedves pince mellett
egy csemege-bolt
ahol csupa elsőrangú
finom holmi volt.
Egyszer, éjjel a legelső
fürge patkány útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
egy kis fínom eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
elkerülve minden zajt
megevett egy adag sajtot
rá volt írva "Gróji sajt".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom gróji sajt
az hamisítva volt!
A második ifjú patkány
bánatosan útra kelt,
hogy a boltból átcsempésszen
ő is egy kis eledelt.
Lábujjhegyen járt a polcon
mert a bölcs mindig vigyáz
nekiesett egy gyümölcsnek
rá volt írva "Ananász".
Föl is fordult nyomba tőle
s lett belőle holt -
mert a finom ananász is
hamisítva volt.
A harmadik ifjú patkányt
lesújtotta a dolog.
Sírni kezdett: "Nem élem túl,
én is inkább meghalok.
Társak nélkül, egymagamban
így az élet mit sem ér?"
S hősiesen patkánymérget
vett a boltba háromér'.
Ez a patkány ma is él még
hogyha meg nem holt
mert a patkányméreg is csak
hamisítva volt!
ŐSZ
Nyomon kisér az éjszakába
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.
Szelíden egymáshoz simulnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.
Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.
A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül.
TAVASZ
Az éjszakába álmodozva jöttem,
Köröttem minden néma volt, sötét.
És legelőször éreztem az ifju,
Most született tavasz lehelletét.
A gólya hozta délrül, valahonnan,
Onnan, ahol a kisbaba terem,
És engem elfogott a dajka-érzés:
Táplálni őt poéta-keblemen!
Oh, mert ilyenkor úgy dagad a mellem,
Tággá dagasztja isten tudja mi,
Tán a reménység, hogy minden lezajlott
Tavasznál szebb lesz majd a mostani.
Szebb lesz az élet, nyájasabb a napfény,
Olcsóbb a pénz és kisebb a kamat,
Zöldebb a fű ... E tengersok reménnyel
Szinte anyának érzem magamat.
Versek születnek majd e sok reménybül.
Tavaszi versek. Refrénjük: "Szeret?"
Nagy vajúdással, kínos bömböléssel
A nagy hegy így szül egy kis egeret.
CSAVARGÓ
Hát újra a kezembe veszlek
Kalandos élet vándorbotja!
Mert elfogott a nagy utálat,
A testem, lelkem belefáradt
A keserű, nehéz robotba.
Leszek megint szabad csavargó,
Bűbájos álmok kergetője!
Ki mit se bán és mit se fájlal,
És könnyű szívvel, könnyű lábbal
Megy hegytetőről-hegytetőre.
Maradjatok meleg kemence
Vállán ti lusta, gyáva macskák!
Én nekivágok az erdőnek
S részegre szívom a tüdőmet
A levegőddel szent szabadság!
A vak homálybul nekivágok
A fölkelő, vadsárga Napnak,
Nem kérdezem, mit ád a holnap
Szememben új tüzek lobognak,
Szívemben új dalok fakadnak!
Nem nézem azt, hová visz utam
Fönt a hegyek közt vad viharban.
Az én utam, Magam kerestem.
Ha végem ez lesz és a vesztem:
Hát legalább magam akartam!
De addig élni ... élni, élni!
Különbül mind a többi bamba!
Legyen övék a csönd, a béke,
És mosolyogva, fütyörészve
Megyek a szép bizonytalanba...
Ezek szép és igaz
versek, tetszettek. KÖSZ!