A alábbi írást apám emlékének ajánlom, aki 1919-ben a Vöröshadsereg katonájaként védte a hazát a román betolakodók ellen. 1920-ban Francia Kiss Mihály emberei bátyjával, a törökszentmiklósi direktórium tagjával együtt elfogták. A nagybátyámat agyonverték, apámat félholtan a Kenderes melletti fegyverneki internálótáborba zárták, ahol tüdőbajt szerzett. Miközben 1944-ben - sej-haj! - Horthy Miklós muszosaként építette a debreceni repülőteret, első családját Horthy Miklós csendőrei tuszkolták fel az Auschwitz felé induló vagonba. A nagy utazásról nem érkezett vissza a nagyapám, apám első felesége s két féltestvérem - egy 9 éves kislány és egy 5 éves kisfiú.

AZ ÚJRATEMETÉS

A Hét már hetek óta csak ezzel foglalkozik.

A miniszter úr szerint felesleges hisztéria alakult ki a temetés körül. A miniszter úr szerint a Horthy-rendszer letűnt, s többé már nem térhet vissza.
A miniszter úrnak ebben az utóbbiban igaza van.

A Brezsnyev-korszak ismert moszkvai vicce szerint megkérdezték a jereváni rádiót, hogy lehet-e aggkori végelgyengülésben levő ember felelős államférfi. A válasz: nem lehet, de az.

Valamiért ez a vicc jutott eszembe a miniszter úr kijelentése hallatán. A Horthy-rendszer nem térhet vissza, hiszen nagyot változott azóta a világ, de mégis úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormányzat vissza szeretné hozni. Hiszen mást sem látunk: visszanevezték, visszaállították, rehabilitálták, felelevenítették, kárpótolták, visszaadták, újraszervezték, újratemették, stb. stb. stb.

Olyan forradalmi átalakulást él meg az ország, amiben valamiért minden új - régi. Régi az új címer, régi az új tulajdonrendszer, régi az új külpolitikai orientáció, régi a kormányőrség új egyenruhája, régi az új munkanélküliség, régiek az új népbetegségek, régi az új, ínségkonyhákra épülő szociálpolitika stb. stb. stb. Ez egy olyan vissza-forradalom ... (kontra-revolucio?)

Igy azután csodálkoznunk sem kell azon, hogy Horthy Miklós „ellentmondásos“ személyiségének egyre több olyan pozitív oldalát fedezik fel a ma hatalmon levők, melyek lehetővé teszik, hogy magánújratemetése alkalmából az Állami Pénzverde emlékérmet bocsáthasson ki, a Magyar Televízió közvetíthessen róla, s a Magyar Köztársaság kormányának tagjai, igaz szigorúan magánemberként, részt vehessenek rajta.
Csodálkoznunk nem kell, de tiltakozni igen.

Horthy Miklósról az objektív történelemtudomány legalaposabb vizsgálata sem állapíthat meg mást, mint, hogy a magyar történelem legsötétebb korszakának volt meghatározó figurája. Természetesen a korszak sötétségéért óriási felelőség terheli a XX. századi történelmet formáló európai politikusok egész sorát Ferenc József apostoli királyunktól kezdve a trianoni diktátum megalkotóiig, de Horthy nem szürke kis statiszta volt közöttük.

Semmiféle újabb kutatás nem cáfolhat meg alapvető tényeket.

Horthy, a nagy hazafi 1918-ig osztrák tengerésztiszt volt, aki olyan jó osztráknak bizonyult, hogy 1909-től 1914-ig az osztrák császár szárnysegéde lehetett. Aki a Monarchia történetét nem a „Sissy“ című limonádéból ismeri, az tudhatja, hogy ezt a posztot holmi rebellis magyar nemigen tölthette be.

Horthy az első világháborúban nem lehetett nagyobb hős, mint amit a jelentéktelen osztrák-magyar hadiflotta lehetővé tett. A Horthy-legendáriumban felfújt otrantói csatában is több mint kétszer annyi német, mint ahány osztrák hajó vett részt.

Viszont Horthy igen csak jeleskedett, ha matrózlázadások megtorlásáról volt szó. Való igaz, a legújabb kutatások megcáfolták azt az elterjedt nézetet, hogy Horthy verte le a cattarói matrózfelkelést. Mellesleg ugyanúgy, ahogyan a Hétben nyilatkozó agg úr is tévedett, amikor azt állította: Horthy győzte le Európában elsőként a kommunizmust. Horthy a Magyar Tanácsköztársaságot sem verte le, csak a megtorlásban játszott fő szerepet, akárcsak Cattarónál.

Horthy hőstettei ellenére csupán a háború utolsó évében kapta meg a legalacsonyabb tengerészfőtiszti rendfokozatot, az altengernagyit. Igaz ekkor, rangidős tisztek sorát mellőzve, Károly császár őt nevezte ki a közös flotta főparancsnokának. Ebben a minőségében egyetlen jelentős tette a flotta átadása volt a frissen létrejött Jugoszláv Királyságnak.

A forradalmak alatt kenderesi birtokán dekkolt (nem hiteles, hogy mindkét forradalomnak felajánlotta szolgálatait, bár nagyon is elképzelhető - ismerve szervilizmusát, amit Ferenc Józseftől Hitlerig oly gyakran demonstrált), majd az Antant előrenyomulásával francia fennhatóság alá került Szegedre távozott. Itt csatlakozott az ellenforradalmi szervezkedéshez, s mivel ő volt az egyetlen ajánlkozó főtiszt, az ellenkormány hadügyminisztere lett.

Miközben a Vöröshadsereg - az egyetlen 1849 óta, amely valóban a hazát védte - a kisantant ellen vívott élethalál harcot, Horthy a francia és román hadak oltalmában szervezte az ellenforradalmi (ez nem pejoratív jelző - ők vallották magukat ellenforradalmároknak - akkor még nem volt sikk forradalomnak nevezni az ellenforradalmat) Nemzeti Hadseregét. Ez a Nemzeti Hadsereg sem a Vöröshadsereggel, sem a kisantant (cseh és román) hadseregekkel egyetlen egyszer nem került nyílt összeütközésbe.

Amíg a franciák és a románok megtiltották mozgásukat, addig Szeged város polgárai, mindenekelőtt izraelita vallású polgárai ellen villogtatták vitézi erényeiket. Közben a románok - az Antant hathatós támogatásával - leverték a Magyar Tanácsköztársaságot, s bevonultak Budapestre. A Nemzeti Hadseregnek megengedték, hogy egy szűk folyosón a Balatonhoz vonuljon. Horthy új főhadiszállása, a korábban felkapott üdülőhely, Siófok az iszonyat városává vált. Az irtóhadjárat ismét nem csak a „bolsevikok“, de még inkább a zsidó lakosság ellen folyt. Horthy tehát ha nem is a kommunizmust verte le elsőnek Európában (azt Antonescu tette), mindenesetre a XX. század első militáns antiszemita mozgalma az ő nevéhez fűződik. Vagy mondjuk egyszerűbben - habár ez ma némelyeknek ugyancsak nem tetszik - ő volt Európa első fasiszta vezére (na jó, mondjuk Szimon Petljurával, az ukrán pogromlovaggal holtversenyben).

Amikor a románok - az Antant utasítására, s nem a Horthy-hadsereg harcai eredményeként - távoztak a leendő trianoni határok mögé, Horthy fehér lovon vonult be Budapestre. Bizony miniszter úr, „Horthy a lovastengerész“! A siófoki-dunántúli fehér pokol országos méreteket öltött. A Britannia Szálló (nem kéne a Béke Szállodát sürgősen - az újratemetés tiszteletére - visszakeresztelni?!) nevének említése is rémületet keltett a pesti emberekben. S mindenki tudta, hogy a britanniások a gellért szállodai Főhadiszállás tudtával, beleegyezésével, sőt! parancsára tevékenykednek.

Horthynak azonban mindig jó érzéke volt hozzá - ha mindig megkésve is -, hogy megérezze a külföld rosszallását. 1921-ben darutollas legényeinek megálljt parancsolt, miután aktív segítségükkel megválasztatta magát Magyarország Kormányzójának. Olyan látszat-demokratikus rendszert hozott létre, amely nyílt szavazással választotta meg a parlamentet, amelyben a baloldal alig volt egy-két szociáldemokrata képviselővel jelen, s amelyben a kormánypárt 23 évig ugyanaz volt - esetenként megváltoztatva a nevét. Igazi neve persze egy volt: Horthy-párt.

A konszolidáció első miniszterelnöke a napjainkban szinte szentté avatott gróf Teleki Pál megalkotta - Horthy egyetértésével - a XX. századi Európa első faji törvényét, a hirhedt „Numerus clausus"-t.

A konszolidációt a korszak kétségtelenül legnagyobb formátumú politikusa, Bethlen István teljesítette ki. Ám ezalatt az idő alatt sem szűnt meg az ország a hárommillió koldus országa lenni. A manapság agyonmagasztalt oktatási reformnak arra futotta, hogy az alsó fokú oktatásban 1938-ban a tanköteles korúak 78,8%-a vett részt (1985-ben 98,2%), a középiskolás korúak (ekkor az alapfok 4 elemi osztályt jelentett!) 7,4%-a járt középiskolába (1985-ben 80,1%), a 18 évnél idősebbek 5,4%-a volt érettségizett (1985-ben 19,7%), a 24 évnél idősebbek 1,9%-nak volt diplomája (1985-ben 7,9%). A csecsemőhalandóság 1938-ban ezer élveszületettre 131 (ugyanez 1985-ben 20 - a zárójelbe tett összehasonlító adatok a szörnyűséges „előző negyven év“ szörnyűségeit illusztrálják).

A konszolidáció azonban nem tartott sokáig. A nagy válság 1929-ben Németország mellett talán Magyarországot sújtotta a legjobban. Igaz, ebben vitathatatlan szerepe volt Trianonnak is.

Mindenesetre Horthy a kiutat abban látta, hogy a politikai szekér rúdját ismét a szélsőjobb irányába tolja el. Gömbös Gyula, aki már Szegeden is Horthy legszűkebb köréhez tartozott, a Kormányzó teljes támogatásával elsőként vette fel a kapcsolatot Európa fasiszta diktátoraival. Gömböst csak hirtelen halála, s nem Horthy akadályozta meg abban, hogy a Horthy-rendszert ismét nyílt fasiszta diktatúrává változtassa.

A Gömböst követő miniszterelnökök Gömbösnél tempósabban, de módszeresen vitték jobbra a magyar politikát. Megszülettek a zsidótörvények (némelyiken Teleki, s mindegyiken Horthy aláírásával), Darányi Kálmán meghirdette a háborúra készülődés győri programját. A Hétnek nyilatkozó miniszter-történész arról beszélt, hogy a harmincas évek végére szociális fellendülés következett be Magyarországon. Azt felejtette el csupán hozzátenni, hogy ugyanekkor és ugyanazon okok miatt Mussolini Olaszországában, Hitler III. Birodalmában is szociális fellendülés volt, amiről tudjuk mi volt a célja és az ára.

Ma ismét arról folyik a vita, hogy az oroszok bombázták-e Kassát vagy nem. A helyzet azonban az, hogy Horthy és kormánya alig várta az okot, ami miatt beléphet a háborúba. Ha Horthyék nem akartak volna belépni, nem üzentek volna hadat még a támadás napján, amikor sem a vizsgálat nem folyt le, sem a szovjet kormányt nem keresték meg az incidens tisztázása érdekében.

Horthyt akarják védeni azzal, ami a legsúlyosabb vádak egyike ellene: a magyar honvédség vezetésének erőteljes szélsőjobbra tolódása. Emiatt 1944 március 19-én Horthy ha akarta volna, sem tudta volna a hadsereget ellenállásra felszólítani. Dehát nem is akarta.

A magyarországi vidéki zsidóságot nem a németek, hanem Horthy csendőrsége, helyenként honvédségi alakulatok vagonírozták be. Horthy pontosan tudta, hogy mi lesz a szerencsétlenek sorsa. Mint ahogyan azt is tudta, hogy a „nem magyar állampolgárságú“ zsidók sorsa mi lesz, akiket jóval 1944 márciusa előtt deportáltak. A Horthy-rendszer egyik leggyalázatosabb tette, hogy a bécsi döntések idején a Kárpátalja és egyéb vitatott területek zsidóit magyaroknak feltüntetve, a magas etnikai aránnyal indokolták e területek Magyarországhoz való visszacsatolását, majd a visszacsatolt területek zsidó származású lakóit mint „nem magyar állampolgárságú személyeket“ kitoloncolta, tudva, hogy a németek Kámenyec-Podolszkban kiírtják őket.

A budapesti zsidóságot Horthy nem mentette meg, hanem ajánlólevél gyanánt tartotta vissza, amikor végleg megértette, hogy a tengelyhatalmak a háborút elvesztették. A csendőrpuccsot sem a zsidóság érdekében verette le, hanem azért, mert Bakyék az ő hatalmára is támadtak. Nem feltűnő, hogy a puccsot a testőrség parancsnoka verte le? Mellesleg a budapesti zsidók elszállítását megakadályozta, de a gettó felállítását nem ...

Horthy kiugrási kísérlete minden újabban előkerülő (előásott?) tény fényében is szörnyű tragikomédia marad. Horthy, a legfelsőbb Hadúr nem volt képes aktív ellenállást elrendelni a németek ellen. Hogy elfogták a fiát, s azzal zsarolták, az legfeljebb csak arra érv, hogy igencsak kisszerű politikus volt. Talán, ha nem informálja szándékáról alaposabban és hamarabb a birodalmi biztost, mint a honvédegységek parancsnokait, (a nemzeti ellenállás szervezeteiről nem is beszélve) akkor a fiát sem rabolhatták volna el.

Általában, teljesen tarthatatlan az az álláspont, amit a történész-miniszterelnök a TV nagy nyilvánossága előtt fejtegetett, hogy Horthyt a geopolitikai körülmények sodorták Hitler oldalán a háborúba, s ha Horthy ellenáll Hitlernek az még nagyobb tragédiát okozott volna. Ez egyrészt valószínűleg nem igaz. Ha mindenki ellenállt volna Hitlernek (s voltak akik ellenálltak), akkor Hitler egészen egyszerűen nincs. Viszont, ha itt Közép-Európában csupán Horthy állt volna ellen, s Németország lerohanja, más országokhoz hasonlóan, Magyarországot, akkor a bekövetkező tragédiáért legalábbis nem Horthyt terhelné az erkölcsi felelősség.

Végül még valamit.

Magyarországon nem Rákosi Mátyásnak volt először mesterségesen felkorbácsolt személyi kultusza, hanem Horthy Miklósnak.

Magyarországon nem Rákosiék hoztak létre először internálótáborokat, hanem Horthyék: Recsk előtt ott volt Fegyvernek, Hajmáskér, a Hortobágy előtt Zalaegerszeg, sőt Kistarcsán a tábort Rákosiék egyszerűen örökölték a Horthy rendszertől. A csóti átmeneti tábor, ahol az orosz hadifogságból hazaérkezetteket „világították át“ a legdrasztikusabb módszerekkel, unikális volt a maga nemében.

A magyar népet nem Rákosi, hanem Horthy nevezte először bűnős népnek.

A 1946-os hiperinfláció nem a szovjet parancsnokság által kibocsátott ezerpengőssel kezdődött, hanem a győri programmal.

A Népszabadság egy cikke úgy tudja, hogy Horthy nem alacsonyodott le addig, ameddig a szlovák fasiszta állam, hogy fizessen a zsidók elgázosításáért. Nos én másképpen tudom. Az én ismereteim szerint a magyar élelmiszerszállitmányok miatt felhalmozódott német adósság csökkentésére igenis kitalálták azt, hogy a zsidótlanitás költségeit törlesztésként kell beszámítani.

Temesse el a család Horthyt. Az öreg tengerészek, ha azt hiszik, hogy a viceadmirális nagy tengerész volt, adják tiszteletüket. De tiltakozunk, sok százezer meggyilkolt és elpusztult nevében, a nyomor miatt holtan születettek nevében, a tanulástól, emberi módon való élettől megfosztottak nevében, hogy a temetés a legcsekélyebb formában is állami rangot kapjon, amivel Horthyt és rendszerét rehabilitálni próbálnák. Való igaz, a Horthy-rendszer letűnt és nem térhet vissza. De csak akkor, ha nem engedjük!

-------------------------

A cikk megjelent a Szabadságban