Meg áll az ember esze



Azt írja az újság, hogy a kormány létrehozta a „Magyar Holokauszt – 2014
Emlékbizottságot”. Jövőre lesz 70 éve annak, hogy többszázezer zsidót vittek
Magyarországról németországi haláltáborokba. Rendben van, nagyon helyes,
hogy a kormány méltó módon készül. Még akkor is rendjén van, ha egyesek
őszintétlenséggel, hamissággal vádolják a mostani kormányt, mondván, hogy
nem lennének ilyen lelkesek, ha az amerikaiak nem ütöttek volna egy párszor
a fejükre. Szó, ami szó kormány egy ideje nagyon nyomatja ezt a kérdést,
„monitorozza” az antiszemita jelenségeket, bár nem tudom, hogy mi a monitor
ebben az esetben. Elhatárolódik, tiltakozik, nyilatkozik, emléktáblát leplez
le, zsinagógát avat. Nem mondom, néha a kevesebb többet érne. Na, de nem ezt
akarom mondani. A nyilatkozat szerint az Emlékbizottságba mindenkit bele
tettek, aki csak számit a közéletben. és vezetője sem akárki lett, hanem
személyesen a kormány erős embere, Lázár János. Meghívták az összes
magyarországi zsidószervezetet, ami nagyon-nagyon helyes.
És itt ugrik a majom a vízbe. Pardon a profán hasonlatért. A majom nem ugrik
sehova, csak én nem értek egy pár dolgot. A dokumentum szerint „a bizottság
ülésének állandó meghívottjai lesznek Izrael, az Egyesült Államok és
Németország magyarországi nagykövetei.” Állj! Ne tovább! Ha jól értem, ez
egy nagyon magyar, nagyon nemzeti bizottság. Hogy jönnek ide idegen országok
követei? De ha, már hívnak külföldieket, miért pont ezeket az országokat?
Izrael Állam? Izrael, és nem a zsidóságról beszélünk, hanem egy államról,
nem is létezett 70 éve. Amerika? Bombázni bombázták a magyar vasutakat,
ipari üzemeket, de a németek ettől még nyugodtan deportáltak százezreket.
Németország? Ugye, ez viccnek is rossz? Miért kell nekünk segédkezni abban,
hogy a németek mai nemzedékei tisztára mossák a lelkiismeretüket? Miért
kell hivatalból meghamisítani a történelmet? Nézd, lehet utálni a
kommunistákat, a szovjeteket, úgy általában az oroszokat, de egy biztos: a
zsidóvagonokat őrző SS-katona nem oroszul beszélt.
Hozzászólás előtt: /node/11829