Szeressék és támogassák a Munkáspártot!



A Munkáspárt nevében köszönetet mondok minden honfitársunknak, barátunknak, akik a Munkáspártot támogatták az április 6-i választásokon.
Köszönjük a mintegy 28 ezer listás szavazatot. Közel hatszor annyi szavazatot kaptunk, mint 2010-ben, és nagyjából annyit, mint a 2009-es EP-választáson.
Ez is bizonyítja, hogy a Munkáspártnak van jövője. A Munkáspárt szavazóbázisa fokozatosan kicserélődik. Szavazóink között erőteljesen jelen vannak a 40-es, 50-es éveikben járók. Az idősek helyébe fiatalabbak léptek.
A listás szavazatokat tekintve az ötödik legnagyobb párt vagyunk, a legnagyobb a parlamenten kívül. A választások is bizonyították, hogy a Munkáspárt a magyar politikai élet, folyamatos és stabil szereplője.
Nagy eredmény, hogy a Munkáspárt ezen a választáson használta először az Internet adta lehetőségeket. Több, mint egy millió ember látta filmjeinket a Youtube-on és 4 millió lehívás volt a Facebook oldalakon. Sokszorosára nőtt a like-ok száma.
Lehetett volna több szavazatunk? Igen, lehetett volna. Mindent megtettünk, amit meg lehetett tenni. A politikai élet sorozatos botrányai, a manipulációk azonban megtették hatásukat. A munkanélküli, a közmunkás, a nagycsaládos szegény, akik bátorítottak bennünket a piacon, az utcán, végül nem mentek el szavazni. A választók 38-39 százaléka, több mint 3 millió ember!
Folytatjuk harcunkat, mert hiszünk abban, hogy lehet olyan világot teremteni, ahol nem a pénz, nem a tőke uralkodik, hanem a dolgozó emberek. Hiszünk benne, mert tudjuk, hogy nekünk a mai világ nem jó. A munkanélküliség, a szegénység forrása maga a tőkés rendszer. Hiszünk benne azért is, mert elődeink egyszer már megcsinálták.
Köszönjük a média munkatársainak, hogy nyomon követték és bemutatták életünket. Tegyék ezt a jövőben is!
Kérjük Önöket, szeressék és támogassák a Munkáspártot!
Köszönettel és tisztelettel
Thürmer Gyula
Munkáspárt Sajtóiroda
Kovács István (06-70-602-16-16)
info@munkaspart.hu
- Thürmer Gyula blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
/blo
/blog/thurmer-gyula-almodik