Társadalmi tulajdon vagy államosítás? Amelyben a Kádár-rendszeren túl kell lépni



A kérdés napjainkban is színesíti a hazai és részben a nemzetközi munkásmozgalmat. Hogy főleg magyarhoni sajátosság,azt részint az bizonyítja,hogy a mai magyarhoni baloldal arculatát máig meghatározza például a Kádár-rendszerhez való viszony. Sőt,nem egy elemzés számol be arról:akármennyire is kommunistáznak főleg szélsőjobboldalon,a szocializmus korszakabéli jelszavakkal operálnak nemcsak az ultrajobboldalon, hanem részben az MSZP köreiben is. A lényeg azonban az,hogy a kádári nosztalgia mint olyan ma is része a hazai munkásmozgalomnak-persze azonban csak akkor,ha azt megfelelően helyreteszik.
A címben foglaltakat akár úgy is lehetne értelmezni,hogy Kádár-korszak modernizált válfaja avagy a civil társadalmon alapuló szocializmusé legyen a jövő?Nos, a probléma nem olyan egyszerű.Vegyük mindenekelőtt röviden és vázlatosan az 1944-45 fordulóján berendezkedett plebejus demokrácia,majd pedig az államosítás korszakát.A teljeség és a korrektség kedvéért meg kell hogy jegyezzem:a háború utáni első hónapokban a közvetlen demokrácia és a később vázolt civil szerveződés csírái már megjelentek,amikor is újjáépítési és földigénylő vagy földosztó bizottságok stb.alakultak,ehhez pedig hozzá kell számítanunk a földművelőket képviselni hivatott parasztszakszervezetek rövid életű működését. A későbbi fázis mindenki előtt ismert:részben a hidegháborús viszonyok,az elmaradottság szupergyors felszámolásának igénye ás egy sor egyéb tényezők indokolták, hogy később mindent államosítsanak egészen a rendszerváltozásig ható érvénnyel. Akkoriban,mint tudjuk,az egy párt, egy nép,egy és oszthatatlan pártélcsapat és annak sztálinista kultusza volt,ami a szocialista blokk politikáját meghatározta.
Mindennek volt részben elméleti alapvetése,azonban akárcsak a keresztény tanításokat,úgy Lenin téziseit is számtalanmód értelmezték.A népi demokrácia szellemi atyjának munkásságát tárgyalni külön blogot is érdemelne akár,azonban a lényeg kérdésünkben,hogy az tény ugyan,hogy ő dolgozta ki a párt és a lenini élcsapat teoretikáját,azonban máshol a szakszervezetekre mint a munkásmozgalom iskolájára,egyfajta állomására is célzott,magyarán a dolgozói érdekképviseletekre is nagy hangsúlyt helyezett. Azonban a "létező" szocializmus azon sztálini struktúrán haladt tovább végig-a Kádár-korszak is mérsékelt sztálinista modell volt,lévén,hogy alapvetően minden államosítva volt és továbbra is egypártrendszer működött,csak "puhított" változatban. Az államosítottság és a monolit rendszer egyesek szerint inkább államkapitalizmus volt,mint szocializmus. Ezt részint támogatom, részint cáfolom.Cáfolom,mert nem egyetlen fajta szocializmus létezik-ahogy fasizmusból és liberalizmusból,konzervativizmusból is stb. ezerféle változat ismert. A Kádár-korszak és általában a mérsékelt sztálinizmusok vagy mérsékelt állampárti szocializmusok is egyek voltak a sokféle módozatok közül.Azonban másrészt a tézisnek egyes pontjai helytállóak,tudniillik a Kádár-rendszerből nőtt ki a pártmómenklatúra -burzsoázia,amelyre a Konrád-Szelényi páros mellett azok legnagyobb ideológiai ellenfele, Thürmer Gyula is felhívta a figyelmet,amikor tartalmilag idézve,azt írta,hogy a hetvenes évekre a pártkáder vezetők eltávolodtak a melósoktól. Ez is a rendszer kapitalisztikus vonásaira utal-erre a jobboldali renegát,ma szocialista gondolkodású TGM gondolatai is rímelnek: a rendszer,mint említi,munkásokat emelt fel,azok is irányatották a rendszert,azonban szerinte a rendszer nem volt szocialista/ismétlem magam: a szocializmusnak ilyen változata volt. B.D.A/ Az államosítottság és a monolit hatalom ennek nyomán pedig a bürokráciát termelte ki magából. Amennyiben a Kádár-rendszer tovább él,a kínai modellhez hasonló utat jár be,erre utal részben Kuba árulása is,azaz,hogy az állampárt fenntartása kapitalista vonások bevonásával.
Mindezzel szemben a nyugati világ szocializmusban gondolkodói a szocializmus kifejezés szó szerinti értelmezését tartva legfontosabbnak, a szocializmusban a társadalmi tulajdonlást látták alapvetően-opportunista elhajlói erre is hivatkozva támadták a szocialista blokkot-és a nyugati tőkés modellt is. Emellett van egy olyan érdekesség is,hogy az angol Munkáspárt balszárnya az alapvető közszolgáltatási szektorok társadalmi ellenőrzését tartották legfontosabbnak. Ezen gondolkodók az angol social,aza társadalom kifejezésből vezették le a szocializmus legfontosabb téziseit. Másodsorban mint említettem volt,Lenin nem sztálini bürokratikus államot akart,csak pártélcsapatot.a szakszervezetekre is hangsúlyt helyezett-a háború utáni említett társadalmi szervezetekis ezen logikára,illetve a munkáshatalomra alapozva fejtette ki tevékenységét,amíg csak a párt sztálinizmusa rá nem telepedett. Akkoriban például az 1946 márciusában alakult Baloldali Blokk,illetve még az 1945.novemberi választások nyertesei is olyan társadalmat kívántak,ahol az egész nép képviseltetheti magát: a paraszt és zsellér földet kap, a melós önmagának dolgozik,építi fel a szocializmust /"Tiéd a gyár,magadnak építed"/.És ha nem a sztálini válfaj nyeli el a társadalmat-Rákosi-korszak-,akkor szó szerint ezen megoldások valósulnak meg. Azonban mint minden kezdő fázisban lévő formáció,a szocializmus is abba torkollott,amibe. Milyen mintát látott a paraszt és a melós?A diktatúra mintáját. Azt,hogy a csendőr vagy az urasági intéző,a kisebb tisztek megalázhatták, brutalizálhatták a lenézett kisembert. Illetve azt a propagandát hallhatták,hogy a Nyugat újra háborút akar ezúttal a szocialista blokkal szemben-ez pedig azt hozta magával,hogy a szocializmus is éppolyan diktatórikus lett,mint a zselléreket felpofozó-csicskáztató dzsentrivilág. Erről nem a szocializmus tehet,hanem a társadalmi helyzet. Ahogy a sztálinizmus is a cárizmus sötétsége és brutalitása miatt vált diktatórikussá.
Mindemellett azonban a végkövetkeztetés:a "létező" szocializmusok tőkés társadalmat alakítottak ki áruló pártkádereik révén.Így már önmagában a pártállami hagyományokra alapozott megoldások sem jelentenek járható utat-a kínai vagy a kubai példáról nem is beszélve. Azonban ha s amennyiben a társadalom birtokolja is a közjavakat és a közhatalmat-munkáshatalom,közvetlen demokratikus intézmények stb.-gyakorolja,maga a demokratikus közvélemény erősödik meg. A jövő talán ebben van, már csak amiatt is,mert például Franciaországban az érdekképviseletek összefogása az egész országot képes megbénítani. Meg egyáltalán az érdekképviseletiség kialakulása,amely előrevinné a hazai baloldalon kialakult válságot-a Kádár-rendszer mint haladó erők múltbeli győzelme szerepelhetne emlékezetben,de semmi egyéb. Ha az emberek mindennapi problémáit közelről, érdekvédelmi vagy civil szervezetek révén ismerjük, közelebb jutunk a megoldásokhoz, mint pártcsinovnyikként. A szocializmusban hívő pártkáder vezetők-akiről Thürmer negatív példaként írt-ugyan vehetik komolyan Lenin és a klasszikusok tanításait,azonban ettől még a szegény emberek problémáot nem biztos,hogy ismerhetik. Erre csak az érdekképviseleti alapuló civil szféra lenne inkább képes.
B.Deák András
Ennél aktuálisabb kérdés,
nem is létezhet, mint amit kifejtettél.
Igen, a cikk címére is reagálva: meg kell haladni a Kádár-rendszer fogalmát, hisz az embereknek már akkor, 1989-90-ben is több kellett ennél - noha ez lett belőle, ami lett!
Ennél több kell tehát, még ha annak elemeit mint értéket, lehet és célszerű is hordozni.
Én mindig azt mondom: nekünk, hétköznapi kisembereknek nincs annyi időnk, kitartásunk, vagyis: pénzünk, hogy megvárjuk a nagy világforradalom győzelmét, nekünk már ma, holnap, a jövő héten stb. boltba kell menni! Ezért nekünk, kisembereknek már MA harcolni kell a megélhetésért, és ehhez összefogás kellene, a társadalom többi, valóban nemzeti érdekeit védő csoporttal!
Erősödnek azok a vélemények, hogy a következő választásokat a civilek megerősödése jellemzi majd! Éppen ezért, nekünk azt a közhangulatot kell majd formálni, ami a hétköznapi ember barátja, nem pedig a "nagy embereké, akik már bizonyítottak, tettek valamit, azért gazdagok"! Ma ez a felfogás uralkodik még, ezen kell változtatni!
Ehhez az átlagember gondolkodását alaposan át kellene gyúrni, mert ha belegondolok, nem ismerek két magyar embert, szomszédot, akik jóban vannak egymással, beszélgetnek, netán összejárnak...A magyar össztársadalom rendkívül mértékben antiszociális, az emberek egyenként léteznek a saját kis odújukban, várva, hogy valaki majd csak tesz valamit!
Nem hiszik el, hogy csakis a közülük való kisember lehet az, aki érezve problémájukat, ő képviselhetné leginkább! Azért van ez, mert a magyar ember alapvetően irigy természetű, hamarabb elfogadja természetesnek a helyi "nagy embert" a terepjáróval, mert hát neki már úgyis van, ő már nem lop annyit stb. stb, és akkor sem fog a közülük valóra szavazni, mert irigy!
Miért pont a Kis Jóska, miért nem én? Akkor inkább a (kocsmáros) Pali! Na, hát ezért nyert vidéken a Jobbik, és a Fidesz!
Hát ez a baj alapvetően, a hiba a magyar ember természetében van, ezek évszázados dolgok, Arany János óta tudjuk, hogy így van!
Egész Európa forrong, a
Egész Európa forrong, a kisemberek már ma harcolnak a megélhetésért, mert az ùj európai szerzôdésekkel a dolgozókra rótt terhek nônek; szigorítàsok, költségvetési megnyirbàlàsok vannak mindenütt Görögorszàgtól Portugàliàig, az EU vezetô orszàgaiban éppen ùgy, mint a « félperiféràn », ahol a Fidesz a tettestàrs. A növekedés minden tagorszàgban alacsony (még Kínàban is lelassult, sùlyos gondokat okoz), de ha nem ùgy lenne, a jólét akkor se «csorogna le»… Pàrizsban, Portugàliàban tömegtüntetések - de még Varsóban is (és nemcsak a « katolikus sajtó szabadsàgàért », hanem a nyugdíjrendszer «reformja» ellen is!). A szabadversenyhez tàrsuló gondokhoz hozzàjönnek az adóssàgfizetés, deficitcsökkentés erôltetésébôl szàrmazóak. A hiba persze nem «a magyar ember természetében van», ahogy leírtad, az pont ùgy van mindenhol (nekünk persze ez fàj legjobban!), hanem ott, hogy nincs megfelelô vezetés. A «civilek» max. arra szövetkeznek, hogy « vàltsuk le Orbànt » vagy még marginàlisabb érdekek mentén. Ezzel csak az elégedetlenség mederbe terelése folyik.
Könnyen lehet,
hogy a baj nagyobb ennél, hogy a magyar ember ilyen vagy olyan...
Talán még ennél is nagyobb baj, hogy a bajban lévő nyugat- és dél-európai országokkal ellentétben nekünk ma nincs Parlamenten belüli baloldali ellenzék!
Legyünk őszinték: miden más országban, ahol hasonló vérszívás folyik, vagy annak kísérlete, a mindenkori ellenzék azonnal az utcára viszi az embereket!
Nálunk gyönyörű beszédeket lehet hallani, Mesterházy lassan szebben beszél, mint Viktor, hisz tanulta nyilván a kommunikációt!
De javítsatok ki, ha nem jól emlékszem: hallotta már valaki tőlük, a "baloldaltól", hogy: már nem sok van hátra, már csak másfél év, és elkergetve Orbánékat, visszacsinálunk mindent!
Tényleg visszaállítják a korábbi szerzett jogokat a rokkantak, vagy korengedményes nyugdíjasoknál? Netán, visszamenőleg megkapják a jogtalanul megfosztottak a korábbi ellátásokat?
Vagy hallotta már valaki tőlük, hogy: fiatalok, odakinn szerte Európában, és a világban, tartsatok ki, nemsokára jövünk mi, az szocialisták, és mindent helyre hozunk, lesz helyetek itthon!
Egyáltalán, bárki tud valamiféle konkrét ígéretet tőlük, hogyan fogjuk túlélni Orbánék ámokfutását?
Még egyszer mondom: az átlagember sohasem azt kéri számon a politikusainktól, hogy EZT meg AZT cselekedték, hanem azt, AMIT NEM TETTEK MEG!
Én, és a hozzám hasonló sorsú, minden jogaitól megfosztott, perifériára szorult átlag magyar, nem látjuk, hogy a "baloldal" ádáz harcot folytatna értem, azért, hogy legalább a reményem megmaradjon, hogy valami változni fog!
És hidd el, Judit Te magad is, hogy ezt mindenki látja, rajtam kívül is, erre a legjobb példa a múlt hétfői tüntetés, aminek a teljes anyagát ha megnézed, láthatod, mekkora az elutasítás az ÖSSZES parlamenti pártot illetően!
A következő választás még nagyobb tragédia lesz, ha ez a trend megy tovább, mert az emberek megvetik az összes pártot, és maradnak a hűséges pártkatonák szavazatai, a jelenlegi érvényes arányok szerint, stabil fideszes fölénnyel...
Az MSZP ugyanazt játssza el, mint korábban a Fidesz, Gyurcsány idején: hagyja, hogy a társadalom kivérezzen teljesen, hogy ingyen, minden fáradtság nélkül az ölükbe hulljon a "megtért nép" szavazata, hogy íme, mégis csak ők a mi megmentők, a szocialisták!
Na, ezért vagyok én szkeptikus, és látják ezt mások is rajtam kívül, nem a saját rögeszmémet szajkózom itt, mondom, ott a film a redhelpen, ha nem hiszel nekem!
Európa pedig továbbra is messze van!
Teljes mértékben elhiszem
amit mondasz. De hàt a bajban lévô orszàgok többségében is csak olyan az ellenzék, mint nàlunk, esetleg éppen szocialista-szoc.dem. erôk kormànyoznak. De nem visznek ôk ki senkit az utcàra (azt leginkàbb a szakszervezetek teszik), nem is igérnek az égvilàgon semmit a felsorolt vàltozàsokbol, hiszem éppen ôk maguk is ezt az utat jàrjàk! A rokkantak jogait Angliàban éppen ùgy csökkentik, mint nàlunk, a nyugdijakat nyirbàljàk mindenütt, a fiataloknak azt mondjàk, menjenek külföldre (Spanyolorszàg), a francia munkàsok követelésére ez a vàlasz: "lehet Magyarorszàgon is dolgozni 450 euroért", stb. - azt kell làtni, hogy az Orbàn-kormàny àmokfutàsa nem egyedi jelenség, azt kell keresni, honnan jön ez a sok egyforma (és persze mindig a dolgozokkal szembeni)intézkedés, az utobbit kell megszüntetni ahhoz, hogy az elôbbi is megszûnjék. Nem csoda, ha az összes parlamenti pàrtot elutasitja a többség (a "nemvàlasztok pàrtja"), hàt nem egyik kutya, màsik eb? Vàltozna-e alapvetôen az élet egy MSZP-vel, LMP-vel, SZDSZ-szel (stb.)? Vàltozik-e azzal, hogy a jobboldali Sarkozy helyett a szocialista Hollande az elnök? A Hartz-törvényeket sem Merkel, hanem a szocdem Schröder vezette be; maguk az uralmon lévô kommunista pàrtok is privatizàlnak (Moldàvia, Kina, Kuba) - sok helyen vannak parlamenten belüli ellenzéki erôk, màshol nincsenek. Europa(i Unio) ott van mindenütt...
Na, most aztán jól megvígasztaltál,
azt vártam valamiért, hogy megvéded a szocikat, mivel a topic eredeti témájától igencsak elfelé terelődünk!
Szóval, semmi kilátás? Marad a jó öreg kommunizmus, mint egyetlen lehetséges alternatíva?
Persze, legyen, akár már holnap, de attól félek, a világ, és főleg Európa, annak "közepe" nem erre felé akar menni sehogyan sem!
De a mondandód lényegét valahogy úgy szűrtem le: majdnem mindenhol ugyanez történik a dolgozóval: az esztelen gazdasági versenyben letornázni a munkabéreket, és csakis addig fizetni a munkást, amíg jár a két keze (több nincs neki még egyelőre!). A nyugdíj, az el van felejtve, bevezetik a holtig tartó munka rendszerét, szerte a világon!
Mi, az emberek szolgáljuk a Rendszert, amiről senki nem tudja, micsoda, hogy kié, hogyan lehet kikerülni, hogy az emberek megteremthessék a saját maguk közösségét, ahol nem mások profitja a lényeg, hanem a saját magunk megélhetése.
Tudod, kicsit ijesztő volt, amit a külföldi politikai történésekről írtál, elég nehéz felfogni, hogy a mi Orbánunk szellemi fertője terjed szerte Európában!
Nem mi fogunk felemelkedni hozzájuk, hanem ők süllyednek le hozzánk!
Szép kilátások, nem mondom!
Van jo hir is:
egész Európa forrong!
Igen, figyelem a híreket!
Ezért is írtam fentebb, hogy Európa messze van!
Mintha mi, magyarok nem is Európában élnénk, már a Balkánnal sem szívesen hasonlítom össze magunkat!
Semmi ellenállás, azt tesznek velünk, amit akarnak!
Látnunk kell, hogy az erősekkel tárgyalnak, mert érzik a (vörös) fenyegetettséget a bankárkormányok!
Nálunk a "hűséges cseléd" mentalitású, mindent tűrő birkanép semmit nem hajlandó tenni önmagáért, és családjáért!
A spontán szerveződő ellenállási gócok mind egyedül akarják érvényesíteni a valamely speciális érdekek mentén szerveződő csoportok érdekeit, mint pld. tűzoltók, rendőrök, rokkantak, nagycsaládosok, pedagógusok, stb. stb... Ezek a szervezetek tüntetően nem hajlandók egymással szerveződni, arra is kínosan ügyelnek, hogy a hetet jól beosszák, nehogy már összejöjjön véletlenül egy több 10 ezres tömeg!
És még mindig ott van a fóbia, a vörös színtől!
Én nem egyszer láttam, nyugat-európai tüntetéseken, hogy mindenhol a vörös zászló van, hagyományosan a munkásmozgalom színe.
Itt meg holmi kartonpapírokkal vonulnak, ezerszer lerágott csontú szövegekkel, pedig csak pár vörös zászló kéne, feliratok nélkül! Attól félnének a legjobban a hatalmasok!
Reménytelennek tűnik a dolog!
Nem reménytelen!
Már több vörös zászló volt a szombati tüntetésen.Sőt a red-help két emberén,rajtam,meg Bűnbánón a Népköztársasági címer is ott volt.Már nem rettegtek a saját elvtársaim,hogy elvisznek a rendőrök. Mellettem álltak,"nem vették észre!"Bár ez az új törvény megint új helyzetet teremt. Egyre többen vagyunk akik nem félnek: sőt ötletet is kaptam a járókelő,bámészkodótól: "SZABAD VÁLASZTÁSOKAT!" Hirdettük is rendesen.
Elolvastam kétszer is.
Nyilván nekem szántad!Szerintem én nem nosztalgiázom!A hogyan tovább kérdése az:VISSZA A KÁDÁR RENDSZERT;SZABAD VÁLASZTÁSOKAT! A vidék romokban hever, a lakosság éhezik,megfagy,elveszítik a kisvárosok az infrastruktúrájukat,kikapcsolják a villanyt,a gázt,a telefont,a vizet.Eléri ez Budapestet is.Tegnap az egyik elvtársam alatt lerohadt a villamos (A 6-os). A budapestiek is leteszik az autójukat nemsokára.Ez csak tudatos rombolás eredménye lehet.És az is! A "rombolva-teremtő" gazdaság filozófiáé. Úgy gondolták,hogy lerombolják a szocializmust szőröstől.bőröstől és jön a kapitalizmus és egy-két éven belül virágzó gazdaságot teremt.Kiderült,hogy megváltozott a gazdasági környezet és ebből csak a tudatos rombolás valósult meg.Továbbmegyek ebből nem is valósulhatott meg más. Aki ismeri valamennyire a politikai gazdaságtant,vagy olvassa és tanulmányozza Főnixet az tudja,hogy ez törvényszerűen kellett ,hogy így történjen.Lehetetlen másfél millió munkahelyet ,státuszt betölteni úgy hogy az világszínvonalon működjön.Egyetlen ilyen státusz valahol olvastam közel száz millió forintba kerül.A régit meg elvitték ócskavasként Németbe mert korszerűtlen.Maradt:"Dolgozzatok az anyátok istenét!"Mindegy hogy baloldal,vagy jobboldal.
A kivezető út az államosítás :vissza a lopott holmit.Ami megmaradt azt. Talán kell a Békekölcsön is,meg a Tervkölcsön is.Élhető országot teremteni rövid időn belül a Népköztársaság Alkotmánya alapján lehet.A rombolást azonnal le kell állítani.A működő egyéni gazdaságokat azonnal vagy így vagy úgy hitelek folyósításával meg kell menteni.Vagy állami támogatással.Inflációt neki és kifizetni a belső adósságot.Vagy leírni.Az egészben a demokrácia a legkisebb tétel.A leendő gyárakban,szövetkezetekben sokkal nagyobb a demokrácia lehetősége mint ma. De nem gondolom úgy,hogy ez így meg merevedhet.
Kialakul egy szervezett munkásosztály,aminek kell hogy legyen egy pártja,ami kialakítja a jövőt!Szerintem vegyük figyelembe,hogy a múlt a ritka események logikája szerint nem határozza meg a jövőt.Tanulságul szolgál csupán.Hiszen valami történhet így is,meg úgyis.A "lacikonyhán" is odakozmálhat az étel.
Azért látni kell azt,
hogy a nem is olyan szélsőjobb hivatalosan is felvállalja a Horthy kultuszt, annak minden retorikáját! Lassan eljutunk oda, ha így megy tovább, hogy embereket azért fognak bebörtönözni, mert valaki ráfogja, hogy kommunista! Szombaton elhangzott egy mondat: jó dolog kommunistát lőni! És senki nem kapta ki a "szónok" kezéből a mikrofont!
Egyszóval: Horthyval ma választást is lehet nyerni, de mindenféleképp segíti abban a jobboldalt, hogy a sikertelenségét elfedve, valamiféle identitást kreáljon magának, mivel saját szellemisége nem létezik, így importálta a Horthy örökséget!
Akkor most kérdezem én: mi vajon miért ne tennénk ezt Kádár szellemi hagyatékával? Hogy a többi, kézzel fogható, és ma is létező javakról ne is beszéljünk?
Éppen ők, az "ellenfeleink" is elismerik, hogy nekünk hatalmas fegyver van a kezünkben, a kádárizmus! Senki nem tud ellene észérvet felhozni, ma ez egyre nyilvánvalóbb!
Még ha meg is haladta őt az idő, a kor - ez természetes is -, azért ne mondjunk le erről a pályaelőnyről!
Ha még egy ilyen ellentmondó, megosztó személyiséggel is sikerrel lehet kampányolni, mint Horthy, miért ne lehetne Kádárral is?
Kérdezem én: éppen itt, ezen a helyen, mi a baj vele, a személyével általában?
Csak nem a szembenézés korábbi önmagunkkal?
"A Kádár-rendszert ...
... ugyanúgy nem lehet Kádár személyes bűnéül felróni, mint Trockijnak a nem bolsevik voltát" (Lenin után kissé szabadon)
Nem Kádárral van a baj, hanem azzal a rendszerrel (és ez még csak nem is a magyar Kádár-rendszer, hanem a "szocialista világrendszer"), amelyből "szervesen" következett az 1985-91-es rendszerváltás. Ha megértjük, hogy a rendszerváltás nem holmi "árulók összeesküvése" eredményeként jött létre, akkor azt is belátjuk, hogy egy visszaállított "Kádár-rendszer" ismét csak így végződne.
Azt meg végképp nem tudom elfogadni, hogy a Horthy-kultusz jobboldali sikere valami hasonlót tenne szükségessé a baloldalon. Korábban már rámutattam - és a 2010-es választások visszaigazolták szavaimat -, hogy nacionalista, antiszemita, proklerikális populista retorikával az MKMP (vagy bármely más magát kommunistaként deklaráló párt) nem megy semmire, mert ezzel csak azt a reakciót váltjuk ki, hogy "nahát, még a Thürmer is kénytelen azt mondani, amit a Vona, mert neki van igaza". És még inkább jobb(ik)ra szavaz.
Nyilvánvaló, hogy nem lehetséges,
az egy-egyben történő restauráció, nem is lehet ez a cél! A történelem, és az emberek gondolkodása is meghaladta már a Kádár-rendszert!
Nekem személy szerint ezzel csupán annyi a problémám, hogy egy korábbi, munkáspárti május elsején, ahol a mi tudósítónk is jelen volt (vonult, konkrétan), egy jobbikos fazon megjegyezte: könnyű nektek, ott van Kádár János!
Ezt az ellenfeleink állítják!
Ezért most Kádár Jánost megtagadni éppen nekünk, mit mondjak, a tökön szúrás kategóriája!
Az idő előre haladtával, ha semmit nem teszünk is, akkor is nyilvánvaló, hogy az emberek egyre inkább azt a rendszert követelik vissza!
Namost, mi legyünk azok, akik ezt megtagadjuk?
Majdnem egyet értünk!
Vona mondja amit a Thürmer már régen mond!Kellene egy jó gondolat,egy jó mondat,ami ezt helyre teszi.Mert az is világos,hogy csak és csak az igazat szabad mondani. Az igazság kimondását meg nem lehet megtiltani Vonának sem.Amit a Thürmer nem mond soha:piszkos zsidók,kommunisták,nyomorékok,prolik. Legfeljebb olyat mond,hogy üsd a kapitalistát. Ebbe is van olyan amit a Vona is mond.Látni kell azt is,hogy a Jobbik a kocsmárosok pártja.Most takarítják el a félkarú rablóikat.Lehet,hogy Orbán megtalálta a pénzforrását?
Pardon!
Thürmer nem egyszer alkalmazta a "New York - Tel Aviv tengely" kifejezést, amiről már többször megmutattam, hogy alig burkolt antiszemitizmus. Másrészt hazugság is, mert a magyarországi külföldi befektetésekben az USA (nem egyenlő New York, pláne nem egyenlő Bronx-Brooklyn!) kevesebb, mint 6%-ban van jelen, az izraeli tőke részesedése nem éri el a 2%-ot.
Viszont sehol nem állítottam, hogy amikor Thürmer ugyanazt mondja, mint Vona (vagy fordítva, tök mindegy) akkor igaza lenne. Éppen ellenkezőleg.
Pedig
a népek azt mondják,hogy neki van igaza.Azt én is túlzásnak gondolom,hogy jobbat igérűnk mint a Kádár.Ha az unokám életében ez az ország eléri azt az életszínvonalat és nem pusztul,hal ki az ország lakossága már nagyot alkotnak a "kapitalisták". Az unokám is külföldre készül.Gondolom angol dédunokám lesznek.És nagyon soknak,másnak.Juditnak abba igaza van,hogy az sem fenékig tejfel.De van honnan visszafejlődni.A kialakult helyzetért egyértelműen a rendszerváltók a felelősek.Tetteik megbocsáthatatlanok!Azoké is akik szövetséget kötöttek velük,vagy belenyugodtak abba,hogy alkalmazzák a "rombolva-teremteni" koncepciót!
Tévedsz. Nem célzás
Tévedsz. Nem célzás volt,egyszerűen eszembe jutott a téma-nem személyes jellegű a cikk.
Ettől még akár célzás is lehetne.
Tudod,hogy vállalom. Akármibe kerül is.Meg kell változtatni a megváltoztathatatlant.