Gaskóék nekimentek az MSZP-nek



A Liga Szakszervezetek felszólította az MSZP-t, hogy ne használja fel aktuálpolitikai érdekből a szegényeket, ne gyengítse a szakszervezeti mozgalmat, és maradjon távol azoktól az emberektől, akiken nem segített, amikor megtehette volna.
Csütörtökön indultak útnak az újra életre hívott, Munkát, kenyeret! tiltakozó
akció első menetének résztvevői a Baranya megyei Sellyéről Budapestre. Nyakó
István szocialista országgyűlési képviselő a helyszínen tartott
sajtótájékoztatón azt mondta: a Közmunkás Szakszervezet, valamint a Munkát,
Kenyeret Egyesület szervezésében zajló, az MSZP által támogatott
tiltakozással a közmunkások bérének emelését, igazságosabb közteherviselést,
a munka törvénykönyve, valamint az elmúlt két évben hozott szociális tárgyú
jogszabályok felülvizsgálatát is szeretnék elérni.
Erre reagálva a Liga azt írta az MTI-hez eljuttatott közleményében: az MSZP
nemhogy nem segít a szakszervezeteken és a közmunkásokon "kéretlen
dörgölőzésével", de kifejezetten ront a helyzetükön. A munkavállalók
érdekeinek védelme a független szakszervezetek feladata, és a pártokhoz
kötődés sosem térült meg egyiknek sem - állapították meg.
Az MSZP nyolc éven át nem törődött a munkavállalókkal, nem voltak fontosak
számára az éhezés szélén álló, legkiszolgáltatottabb rétegek. "Nyakó István
most sem törődik velük. Egyszerű választási propagandára használja fel
ezeket az embereket" - írták.
A szakszervezeti tömörülés arra is reagált, hogy az MSZP-s politikus
korábban cinikusnak nevezte a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt
pályázatát, és bírálta, hogy a résztvevőkről fénykép és videofelvétel
készülhet. A Liga szerint Nyakó István is csak "azért áll be egy-egy órára
az éhségmenetbe", hogy aztán "a választási kampányában majd mutogathassa, ő
velük volt". (MTI)
Azt persze Gaskó SEM merte elmondani
hogy ácsi!
Hát ha szakszervezet lennétek, akkor legalább a minimálbért követeljétek.
Persze, mert ha Gaskó ilyet merne mondani, akkor a Fidesztől rögvest valagban lenne rúgva..
Pártok politikája
Tulajdonképen - szerintem - szó szerint igazuk van Gaskóéknak.
Most, és ma, miért is menetel együtt az MSzP-s azokkal, akiknek az érdekeiért tehetett volna sok-sok éven keresztül, hiszen "hatalomban" volt...
Hogy újból elhitesse a hiteltelen Párt, hogy az egyszerű emberek mellett van....
Átlátszó trükkös politika.
Egykoron bevörösödött a szekfű, divat lett a piros nyakkendő, és kelletlenül ugyan, de énekelték az Internationalét....
Akkor hozott néhány szavazatot....hátha bejön még egyszer.
Vendég4
Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Gaskónak EBBEN igaza van. De ez csak a szél kifogása a vitorlából. Közben ugyanolyan ocsmány kapitalista, mint az MSZP vezetése. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
Gaskó és a nagy politika
Szóval míg a FideSS fizeti Gaskót, addig senki ne várjon valódi szakszervezeti kiállást és hozzáállást!
Gaskó megélhetési seggnyaló!!!!!!!!!!!
Petrusgladis
Bakelit szakszervezet,
Bakelit szakszervezet, Bakelit fidesz-seggnyaló Gaskó. Neki szeretni kellene az MSZP-t, nem szidni.