Rasszisták az antirasszista napon?



Az Antikapitalista Blokk! nyílt levele a Brit Nagykövetségnek
Tisztelt Brit Nagykövetség!
Mi, magyarországi antikapitalisták kötelességünknek érezzük, hogy az Önök tudomására hozzuk az alábbi információkat. Az idei Sziget fesztivál nulladik, antirasszista napján olyan előadók is a leendő fellépők között szerepelnek, akik „antirasszizmusa” teljesen hiteltelen, így nincs semmi keresnivalójuk a fellépők között.
Bízunk abban, hogy az Önök követségének közvetítésével eljutnak ezen információk a kezdeményező mozgalmakhoz is (Rock Against Racism, illetve a Love Music Hate Racism), melyek megteszik a megfelelő lépéseket, hogy ne engedjék bemocskolni mozgalmuk jó hírnevét.
Mi, magyarországi antikapitalisták ellentétben a Sziget fesztivál rendezőinek profithajszoló törekvéseivel, csak és kizárólag az antikapitalista, azaz a következetes antifasiszta érdekeket és meggyőződést képviseljük, ezért nem hallgathatunk e készülő szemérmetlen színjáték ismeretében, mint ahogy hangosan tiltakozni fogunk a náci Rudolf Hess emlékére augusztus 15-én hazánkban megrendezendő botrányos, nemzetközi neonáci találkozó ellen is.
Az alábbi információk nem „hétpecsétes titkok”, megtalálhatók az interneten, popzenei körökben minden bizonnyal közismertek, ennek ellenére nem hallottunk olyan előadóról, aki szót emelt volna a koncert morális tisztasága érdekében. Az ún. „antirasszista” popzenész társadalom anyagias megalkuvása is jelzi, hogy szégyenszemre Magyarországon milyen mélyen gyökerezik a társadalomban az előítéletesség, a kirekesztés, amelyhez széleskörű társadalmi elfogadottság is társul.
A Sziget fesztivál nulladik, antirasszista napján fellépő zenekarok érdekeltségeinek és zenekartagjainak szélsőjobboldali zenekarokkal való kapcsolatai:
Bikini Stúdió:
a fellépő Bikini zenekar (a zenekarról elnevezett) stúdiója, ahol többek között olyan
nemzeti-homofób valamint hungarista és nyíltan kirekesztő szélsőjobbos együttesek stúdiófelvételei
készülhettek, mint az Egészséges Fejbőr, a Titkolt Ellenállás, a Romantikus Erőszak, a Stratégia.
Németh Alajos „Lojzi” (Bikini):
hangmérnökként részt vesz több Egészséges Fejbőr és Titkolt Ellenállás album elkészítésénél, de ez
utóbbi zenekar néhány albumán (Forró a levegő, Feltámadás) billentyűsként is segédkezik. Soha nem
határolódott el nyilvánosan ezektől a zenekaroktól.
Nagy Feró (Beatrice):
1998-2002 a Pannon Rádió műsorvezetője, a köztudottan rasszista Jobbik rendezvényeinek rendszeres
fellépője. Bár elmondása szerint már aktívan nem politizál, napjainkban is a nemzeti radikalizmus
szimpatizánsa, együttesének rajongói tábora főként szélsőjobboldali és hungarista fiatalokból
verbuválódik.
Laczik Ferenc (Beatrice):
A Beatrice basszusgitárosa, korábban az Akcióegység, jelenleg a Beatrice mellett a Fehér Virágok
zenekar előadója.
A tények önmagukért beszélnek.
Budapest, 2009. július 8.
Antikapitalista Blokk!
Ez az Antikapitalista Blokk
Ez az Antikapitalista Blokk nem valami ATTAC/DAC/TGM/2006-os találmány, mint a Zöld Baloldal?
nem
nem, független tőlük.
http://akb.noblogs.org/
Ej
Jó lenne ha elhúznátok az anyátok p*cs*jába köcsög f*szfejek ! Antikapitalista....az eszem megáll.
Rekesszük ki a kirekesztőket!
Nincs értelme egy kapitalista kormány kapitalista nagykövetségén ezért tiltakozni. El se olvassák a levelet. El kell menni a koncertekre transzparensekkel: pl.: "Bőrfejűek el innen!" Ki kell őket fütyülni. Ezt kell megszervezni.
Volt nagyapámnak egy
Volt nagyapámnak egy mondása. Ne vitatkozz hülyékkel, mert lesüllyedsz a szintjükre, s ott legyőznek a rutinjukkal.
Ez kb. ilyen lenne.
Feró meg a Ricse érthető.
Feró meg a Ricse érthető. A Bikinire csak azért nem mondok semmit, mert nagy kedvenceim :)
nagy kedvenced, lehet, hogy ezek után már nem annyira nagy?
hol is billentyűzgetett Lojzi?
egy kis Titkolt Ellenállás szöveg
Kitartás - (dalszöveg)
Felemelő érzés,
Ha az ellenséged a földön fekszik.
Az erőnk hatalmas,
Minket nem állít meg senki.
KITARTÁS!
Te nem azért születtél meg,
Hogy egy idegen faj elnyomjon.
A cion bölcseiről,
A leplet le, mikor rántod,
KITARTÁS!
A világon sokan vagyunk,
A harcot, érzem mi nyerjük meg!
Valhalla miránk vár,
Hát vissza nem fordulunk már!
Mikor a harcot megnyerjük,
Kiderül az, hogy igazunk volt.
A kígyó meghalt,
És testét örökre fedi a por!
KITARTÁS!
http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/14439/titkolt-ellenallas/kitartas-zen…
jó olvasgatást!
Nálam a zene meg a
Nálam a zene meg a politikai nézet az két különböző dolog. És nem a Lojziért vagyok oda, hanem a Bikini együttesért. Annak a szövegeit pedig 90%-ban a kommunisták is jófélének mondanák.
De egyébként problémázni szerintem ráérünk akkor, ha tesznek bizonyos oda nem illő kijelentéseket a koncerten. Mert attól még, hogy ők nem gondolják komolyan, amit csinálnak, az a sok ember, aki odamegy csak miattuk, még gondolhatja másként. Lásd például az én mentalitásomat.
A Lojzi az egy kétszínű
A Lojzi az egy kétszínű volt kommunista köcsög