Munkáspárt
Nem forgatott köpönyeget: 60 éve küzd a munkásmozgalomért
Kommunistának lenni soha nem volt egyszerű.
Egykoron amikor csendőrsortűz, megfigyelés börtön és halál járt annak, aki magáénak vallotta Marx, Engels és Lenin tanait főleg nem .
Nem volt könnyű a kommunisták útján járni a Rákosi-rendszerben és a Kádár-érában sem. Előbbiben a törvénytelenségek, a személyi kultusz okozott súlyos morális károkat a mozgalomnak, utóbbiban a pöffeszkedő funkcionáriusok, a kiskirályként viselkedő párttitkárok nehezítették meg az eszméhez hű elvtársak életét.
A Kádár-sír nem csatatér! Védjük meg Kádár János emlékét!
Kádár János és felesége, Tamáska Mária végső nyughelye az utóbbi időkben több alkalommal is célponttá vált.
2007-ben ismeretlen tettesek feldúlták és kirabolták a sírhelyet, idén februárban pedig a Kádár-sír felszámolásának szándéka váltott ki országos felháborodást.
A Népi Front elsőként szállt síkra a tervezet ellen, internetes aláírásgyűjtést és tiltakozó facebook oldalt nyitott az emlékhely védelméért.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Marosán Györgyre emlékeztünk
Sokan vélekednek úgy, hogy a múlttal nem érdemes törődni, hiszen nincs már jelentősége és csak az számít, ami van.
A Népi Front tagjai és szimpatizánsai azonban nem osztják ezt a
véleményt.
Bár jól tudjuk, hogy célunk a jövő szocializmusa, küzdelmünket pedig
napjaink égető társadalmi problémái tematizálják, mégis vannak az évnek
olyan napjai, amikor megállunk egy percre és megemlékezünk kommunista
elődeinkről.
Miért? Azért, mert hisszük, hogy múlt nélkül nincs jövő.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
A civil társadalom alapkövei 2
Napjainkban jelenleg kétféleképpen lehet kisebb-nagyobb szervezetet,egyletet vagy egyesületet létrehozni,illetve az embernek a maga urává válni:vagy önmagában elkezd egyénileg vállalkozni vagy mondjuk 2-3 fős betéti társaságot hoz létre,vagy nagyjából egy tucat alapító aláírása révén civil szervezetet hoz létre. Az előbbi eset kissé más tészta,mivel ott inkább a puszta megélhetés a cél,nagyobb tételben a profit,ráadásul a bt-k,kft.-k stb. működése erősen függ a piacu farkastörvényektől.
Thürmer Gyula álmodik
Szeressék és támogassák a Munkáspártot!
A Munkáspárt nevében köszönetet mondok minden honfitársunknak, barátunknak, akik a Munkáspártot támogatták az április 6-i választásokon.
Igen ám, csak 2010-ben 4 megyében, most meg az egész országban lehetett szavazni a Munkáspártra, és úgy sikerült összekaparni a 0.58%-ot. 1998-ban ez a szám még 4% volt. Fejlődünk Gyula, fejlődünk?
Köszönjük a mintegy 28 ezer listás szavazatot. Közel hatszor annyi szavazatot kaptunk, mint 2010-ben, és nagyjából annyit, mint a 2009-es EP-választáson.
Hogyan tovább kommunisták?
A Népi Front állásfoglalása a 2014. április 6-i országgyűlési választás eredményéről
I. A kormánypártok győzelméről, az ellenzék bukásáról
A Munkáspárt nem vesz részt az európai parlamenti választásokon, és bojkottra szólítja fel a polgárokat.
A Magyar Munkáspárt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy a Munkáspárt nem vesz részt a 2014. évi európai parlamenti választásokon.
A Munkáspárt felhívással fordul minden honfitársunkhoz: Ne vegyünk részt az európai parlamenti választásokon, ne írjunk alá ajánlásokat, ne szavazzunk egyetlen pártra sem!
A civil szféra fontossága
A legutóbbi választások számomra és sokak számára is kevés meglepetést hozott. Hogy a jelenlegi kormánykoalíció győzött,az éppúgy nem lepett meg,mint az,hogy a munkásmozgalom képviselői idén sem jutottak országgyűlési mandátumhoz.Ami engem különösen az ezredforduló óta foglalkoztat,az egyrészt az,hogy mi az oka a kilencvenes évek óta állandósult parlamenten kívüliségnek,másfelől,hogy létezik-e vagy sem más alternatíva,mint a törvényhozásba bejutás.
Thürmer: búza és kukorica helyett termeljünk zöldséget!
Thürmer Gyula szerint a Munkáspárt az áprilisi országgyűlési választáson két politikai erővel, a "magát baloldalinak nevező ellenzéki társasággal" és a Jobbikkal szemben is képes fellépni, mindkettőtől tud szavazatot elvenni.
A Munkáspárt elnöke szombaton kaposvári ajtótájékoztatóján azt mondta, a somogyi falvakban, városokban tett látogatásai is arról győzték meg, hogy "az emberek másfajta politikát, más életet, más Magyarországot akarnak".
A Munkáspártnak LESZ országos listája
Hivatalosan is megvan az országos listaállításhoz szükséges 27 jelölt. 29-en
adták eddig le az ajánlásokat, ebből 27-et már elfogadtak. Indulhat!
2002 óta nem fordult elő, hogy az egész országban mindenhol lehessen a
Munkáspártra szavazni.
Egy héttel a választások előtt lesz időközi Salgótarjánban
Az önkormányzati képviselői mandátumért öten indulnak: az Összefogás és a Magyar Munkáspárt egy-egy jelöltje mellett három, hivatalosan független jelölt is versenybe száll.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
El a kezekkel Kádár Jánostól - a Népi Front közleménye
A Népi Front megdöbbenéssel figyeli azokat a híreket, amelyek Kádár János és felesége sírjával kapcsolatosan napvilágot láttak. Kádár János Magyarország miniszterelnöke volt, külföldön pedig elismert államvezetőként tartották számon. Ezek történelmi tények még akkor is, ha a hatalomnak ez nem tetszik. A szocialista-liberális kormányzás idején kifosztották a sírt és elrabolták a hamvak egy részét, jelenleg pedig adminisztratív eszközökkel keltenek botrányt a sír körül.
Pártfüggetlennek tűnik, mindenki támogathatja - El a kezekkel a Kádár-sírtól!
Ha valaki nem váltja meg 800.000 Forintért Kádár János és felesége sírját,
felszámolhatják a XX. század legkiemelkedőbb magyar államférfiának
síremlékét. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke támogatná,
hogy védetté nyilvánítsák a Kádár-sírt, de erről még nem született döntés.
Ha felháborítónak találod, hogy egyáltalán felmerülhetett a sír
felszámolásának gondolata és úgy véled, hogy Kádár János és felesége helye
nemzeti nagyjaink között van, fejezd ki véleményedet aláírásoddal!
El a kezekkel a Kádár-sírtól!
Munkáspárti videó Kádár Jánossal
Szerintem most az egyszer valami ötletessel álltak elő. Enyhén ízléstelen, de a (politikai) marketing mindig az.
A reklámfilm könnyen megjegyezhető, világos, direkt, pozitív és negatív indulatokat generál tömegesen. Nincsen benne semmi elvont, érthetetlen.
Itt nincs helye az értelmiségi fanyalgásnak.
Még a végén az országos listájukra szavazok, ha lesz. Végre megláttam a tehetség egy apró szikráját.
Kicsit zavaró, hogy vitorlákal és borsokkal hasonlóan szavazok, de amikor az MSZP-re szavazok egyéniben, az is elég gyomorforgató.
Ez van.