A csehek szerint jobb volt a szocializmus.
Bármit is mondjon a média a szocialista korról, bármilyen hazugságokat is
tanítsanak az iskolában, az emberek egyre inkább a saját tapasztalatuknak
hisznek. Akkor volt munka, ma nincs. Akkor kijöttünk a fizetésből, ma nem.
Nem véletlen, hogy minden erővel igyekeznek befeketíteni a szocialista
múltat, elfeledtetni az emberekkel.
A tőke fél, hogy elveszíti az elmúlt 24 évben megszerzett hatalmát és
pénzét.
Szovjetunió és Trianon
Az alábbi beszélgetés Tamás nevű regisztrált tag (aki amúgy a "nemzeti
radikalizmus" híve) és ide látogató "vendég" között zajlott le. Azért teszem
be a blogba, mert "Vendég" válasza színvonalát és tartalmát tekintve is
olyan minőségű, hogy ezentúl bármikor lehet az általa leírtakra hivatkozni,
ha vitába keveredünk (szélső)jobboldaliakkal.
A választ tehát NEM ÉN ÍRTAM, hanem "Vendég", akitől azt kérem, hogy
amennyiben szeretné "aláírni" a bejegyzését, jelezze ezt felém és legalább
itt feltüntetem a nicknevét.
TAMÁS hozzászólása:
Gaskóék nekimentek az MSZP-nek
A Liga Szakszervezetek felszólította az MSZP-t, hogy ne használja fel aktuálpolitikai érdekből a szegényeket, ne gyengítse a szakszervezeti mozgalmat, és maradjon távol azoktól az emberektől, akiken nem segített, amikor megtehette volna.
A minimálbér alatti foglalkoztatás öt törvényes esete
Íme öt olyan eset, amikor törvényesen a minimálbér alatt történhet az alapbér megállapítása, vagy a havi munkabér kifizetése. Ezen foglalkoztatási konstrukciók kapcsán is a jogszabályoknak megfelelően kell meghatározni az alapbért, ugyanakkor munkajogi szempontból rendhagyó jellegük miatt a munkabér összege minimálbér alatti - hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország HR Hírlevele.
Éhségmenet - MSZP Átverés
Az éhségmenet 47ezer helyett 60.200-at követel, merthogy a szocik is annyit adtak.
Ma (2013) viszont a minimálbér: 64.190 Ft /bruttó 98ezer/
Nettó 4ezerrel TÖBB!
Egy baloldali NEM engedi meg, hogy munka és munka közt (ember és ember) közt különbség legyen. (egy jobbost elhiszem, hogy ilyen apróság nem érdekel)
Az MSZP szervezte éhségmenetben csak több/jobb ellátást követelnek, ezzel pedig közvetve elfogadják, hogy ők "mások" ők nem ugyanolyanok - ÉS EZ BŰN!
Meg áll az ember esze
Azt írja az újság, hogy a kormány létrehozta a „Magyar Holokauszt – 2014 Emlékbizottságot”. Jövőre lesz 70 éve annak, hogy többszázezer zsidót vittek Magyarországról németországi haláltáborokba. Rendben van, nagyon helyes, hogy a kormány méltó módon készül. Még akkor is rendjén van, ha egyesek őszintétlenséggel, hamissággal vádolják a mostani kormányt, mondván, hogy nem lennének ilyen lelkesek, ha az amerikaiak nem ütöttek volna egy párszor a fejükre.
A negyvennegyedik
A magyar társadalom egy része kitörő lelkesedéssel fogadta Obama újraválasztását. A beiktatási ceremóniát az ATV munkatársa olyan átéléssel fordította, mint egykor Sugár András, a magyar újságírás akkori üdvöskéje Brezsnyev beszédét a szovjet kommunista párt kongresszusán. Persze, ehhez értünk. Jó mélyen beudvarolni magunkat az aktuális nagyhatalom kegyeibe, hogy finoman fejezzem ki magam. Én soha sem voltam az Egyesült Államokban, nem is vágyódom oda.
- Thürmer Gyula blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
A szabadságnak ára volt
„Ma van január 27-e, a Nemzetközi Holokauszt Emléknap. 1945-ben ezen a napon lépett be néhány szovjet katona az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborba, hogy az ott raboskodó és halálba szánt, döntő többségében zsidó származású embereket megmentse.” E gondolatokkal kezdte beszédét Németh Szilárd, Csepel polgármestere, midőn mindenféle méltóság jelenlétében megnyitotta az új csepeli zsinagógát. Január 27-én valóban nem a szovjet katonákra emlékezünk, hanem a holokauszt áldozataira, de azért legyünk tisztességesek!
Szabadságot a letartóztatott görög munkásoknak!
Január 30-án a görög PAME szakszervezet aktivistái a görög Munkaügyi Minisztérium előtt tüntettek a kormány azon rendelkezései ellen, amelyekkel szigorúan büntetni kívánják azokat a munkásokat, akik részt vesznek a dolgozók szervezett harcában. A görög tőke így akarja megfékezni a tőkés korlátozások ellen hónapok óta tartó sztrájkokat és tüntetéséket, véget vetni a dolgozó tömegek tőke elleni küzdelmének.
- Thürmer Gyula blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Hszi Csin-ping leendő kínai elnök "kiszivárgott"(?) gondolatai: Sztálin elutasítása nihilizmushoz vezet
Keményvonalas kommunistának tűnik a leendő kínai elnök egy, most kiszivárgott beszéde alapján. Hszi Csin-ping arról beszélt, hogy szükség van Mao gondolatainak fenntartására, és Sztálin elutasítása nihilizmushoz vezet.
A bányászok tiltakozása+video
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete úgy döntött, hogy a korábban felfüggesztett demonstrációt kedden megtartja Budapesten.
A Vajnai-féle csoportosulás -a szocik kedvéért- ELFOGADTA a tandíjat. Ám aki kommunista az ilyet NEM csinál!
Ugyan a minap megjelent egy látszólag ezzel ellentétes sajtóanyag a vajnai-párttól, de én közben
az interneten rátaláltam a „Munkáspárt2006 Oktatásiprogram javaslata az MSZP által
vezetett ellenzéki összefogás tárgyalásokhoz” elnevezésű irományra.
Ebben az szerepel, hogy ők csak „csökkentenék” a tandíjat, és
tandíjmentesség is csak bizonyos tanulmányi eredmény felett kerülhet
szóba.
Én értem, hogy az eredeti vajnais sajtóanyag elsősorban arról szól, hogy a
szocik végre beszélgetni is hajlandóak voltak velük, ám amikor pusztán ezért
a beszélgetésért cserébe feladják az ingyenes oktatást elárulják még saját
magukat is.
Munkáspárt: Ingyenes Internetet mindenkinek!
A német legfelső bíróság döntése szerint az Internet alapvető szükséglet. Legyen az Magyarországon is! Szabad és ingyenes Internet-hozzáférést minden magyar állampolgár számára! Ez a Munkáspárt programja.
- Munkáspárt blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Neked hány állampapírod van?
A Fidesz szerint egyre nő az emberek bizalma az állam iránt, ezt bizonyítja, hogy tavaly kétszer annyi állampapírt vásároltak, mint előtte. Állampapírt az tud venni, akinek van fölösleges pénze. Az igazság az, hogy többségünknek nincs. Többségünk ezért nem is bízik az államban, amely csak ígér, de nem ad munkát, jobb megélhetést.
- Munkáspárt blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
A Vatikánban járt a vietnami kommunista párt főtitkára
Január 22-én XVI. Benedek pápa fogadta a vietnami kommunista párt központi bizottságának főtitkárát, Nguyên Phu Trongot. Ezt követően a főtitkár és kísérete találkozott Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, a vatikáni államközi kapcsolatok titkárával.