Népi Front a húsipari dolgozók mellett+videó
2012. december 8-án, délután 5 órakor a Húsipari Dolgozók Szakszervezete tartott a Kossuth téren demonstrációt, hogy tiltakozzanak a húsipar drasztikus leépülése ellen. A dermesztő hideg ellenére legalább kétszáz munkás volt jelen a megmozduláson. Reális veszéllyé vált, hogy a nagy múltra visszatekintő és egészen az 1989-es rendszerváltásig virágkorát élő magyar húsipar a cukorgyárak szomorú sorsára jut.
Kossuth-kultusz: A mélyszegénység ma is probléma
Már a reformkorban problémát jelentett a mélyszegénység kérdése. A későbbi kormányzó-elnök a korabeli angliai viszonyokat szemléltetve mutatta be a harmincas-negyvenes évek fordulóján idegen szóval pauperizmus vagy mélyszegénység néven a nyomornegyedek életét,egyáltalán azt,hogy létezik ilyen még a legfejlettebb ipari államokban is.
Nemzetközi információk
Bukarestet a legkülönfélébb színekre festett burzsoázia ostromolja. Egyesek narancsszínűek, mások lilák, megint mások sárgák vagy kékek vagy a történelem tréfájából vörösek.
Sztrájkbizottság az egyetemisták körében:miért is?
A Szegedi Tudományegyetem hallgatói és az őket támogató hallgatói hálózatok sztrájkbizottság megalakításáról döntöttek,minek utána olyan információk szivárogtak ki,amelynek értelmében az álmunkásbarát kabinet jövőre az államilag finanszírozott helyek számát drasztikusan csökkenteni kívánja.
A deviza-hitelesek körülötti hisztéria-keltésnek két egymással összefüggő oka van
Eddig egyetlen egy elemzéssel nem találkoztam, amely összevetette volna az azonos időpontban, azonos összegben azonos futamidővel felvett deviza-alapú és forint-alapú hiteleket. Saját és ismerőseim tapasztalata azt mutatja, hogy az ilyen hitelek esetében a deviza-hitelesek egyértelműen nem jártak rosszabbul, mint a forint-hitelesek, sőt az esetek többségében jobban jártak.
A Húsipari Dolgozók Szakszervezete 2012. december 8-án, szombat 17 órakor demonstrációt tart a Kossuth téren
A demonstráció a teljes összeomlás szélén álló magyar húsüzemekért, a munkahelyekért, a nagyüzemi húsfeldolgozás és egy szakmakultúra eltűnéséről szól. Pillanatnyilag a gyulai húsüzem megmentése érdekében folyik némi kormányzati kapkodás, miután elég kínos, hogy a tulajdonos nádudvari nagyvállalkozók és a kormány is képtelen arra, hogy egy piacképes termékeket gyártó, magyar középüzemet, 400 munkahelyet megmentsen. (Kb. 500 milláról van szó, előttünk a parkra 800 milliót költöttek.)
monokróm.hu: antiszemitizmus elleni tiltakozás VAGY a nyomor elleni tiltakozás
Ezt írja a marxista (valóságban monokróm) pont hu: "Az országban tapasztalható szociális katasztrófa idején sem mehetünk el szótlanul a zsidó származású honfitársaink elleni fenyegetések mellett. Mindenki, aki a vagy-vagy álláspontra helyezkedik, s az antiszemitizmus elleni tiltakozást szembeállítja az ország nyomora elleni tiltakozással, nem több aljas, náci féregnél, aki valójában az egzisztenciálisan fenyegetett milliókért sem akar tenni semmit.
Döbbenetes: családok százezrei maradhatnak áram és gáz nélkül
Az augusztus 31-ei állapot szerint 1,2 millió háztartás csúszott meg a villany-, 882 ezer a gáz, 172 ezer pedig a távhőszámla kiegyenlítésével - derül ki abból a válaszból, amit Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter adott Józsa István szocialista képviselő részére. Ezek tetemes részében persze csak a befizetési határidő rugalmas kezeléséről van szó. Az áramdíjjal tartozók kétharmada, a földgázszámlával adósak fele került az 1-30 napos hátralékkal bírók táborába, ám a távhőszolgáltatónak tartozók esetében az egyharmadot sem éri el ez az arány.
Egy milyen másmilyen Európai Uniót?
Hajdúszoboszlón, a Kiutak a társadalmi válságból tanácskozás nyitóbeszédét Francis Wurtz, az Európai Parlament tiszteletbeli, örökös képviselője, az Európai Parlament Egyesült Baloldal/Északi Zöldek parlamenti csoportjának volt frakcióvezetője tartotta «Egy másmilyen Európai Uniót » címmel.
Kommunizmus, szocializmus, baloldaliság
Mottó: Marxizmus nélkül a baloldaliság olyan,
mint a Jézus nélküli kereszténység
Malacképű Juszt László, aki 1990 előtt boldogan járt ki-be Aczél elvtárs
seggé- be, ill. -ből és állandó lelkes riportere volt többek között a Május
1-i felvonulásoknak, a tőle megszokott megkérdőjelezhetetlen
határozottsággal kijelentette az ATV-ben, egy interjú során, amit valakivel
készített, hogy „nincs ma Magyarországon olyan épeszű ember, aki vissza
kívánná a szocializmust”.
Ennek kapcsán jutottak eszembe az alábbiak.
A demokráciáról
Kezdjük talán a marxistának egyáltalán nem nevezhető Révai Nagy Lexikon ide vonatkozó passzusának egy részletével:
A Munkàs Hirlap 12. szàmàból
A bűvész, a kalap meg a nyúl
Még mielőtt kiderült, hogy - sajàt bevallàsuk szerint is - a Munkástanácsok, a Liga és az MSZOSZ 100-100 millió forintot kapott közvetlenül a kormány kezéből, volt egy olyan konzultáció, amelyre Orbán Viktor csak a Munkástanácsokat és a Ligát hívta meg. A munkavállalói részesedés ötlete került napirendre.
Ismét kommunista győzelem a térségben!
A kommunisták a csehországi előretörés után most újabb sikereket, eredményeket értek el. A tegnapi napon Ausztriában, Stájermarktban helyhatósági választásokat tartottak, ahol az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) az országos 0,5-0,7%-al szemben közel 21%-t ért el, a második legjobb helyen végezve. A Vörös Grác kommunistái maguk mögé utasították többek között a szocdemeket, a zöldeket, a fasisztákat és a kalózpártot.
Példaértékű baloldali siker csehországi regionális önkormányzati választásokon.
Az október elején lebonyolított regionális önkormányzati választásokat a Cseh Szociáldemokrata Párt nyerte 23,58 százalékkal, míg Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja 20,44 százalékot kapott. A német határ közelében fekvő Ústi terület vezetését pedig a kommunisták szerezték meg. A jobboldali kormánypártok támogatottsága messze elmaradt az ellenzéki baloldal támogatottságától.
Nemet a palesztin nép elleni katonai intervencióra Gázában!
Az izraeli bombázások azonnali leállítását!
Foglaljatok állást!
A gázai övezet elleni izraeli beavatkozás hatodik napján az izraeli bombázások már 90 áldozat életét követelték a 2007 óta embargóval fojtogatott palesztin nép körében Gázában, a «nyitott börtönben».
Az izraeli hadsereg forrásai szerint is «tévedésből» öltek meg egy tucat civilt vasárnap. Azóta harmincan, többségükben nők és gyermekek vesztették el életüket.