Utasok érdekvédelme-kvótarendszer helyett
A minap híradásokban értesülhettünk róla,hogy az egyik legnagyobb hazai közlekedési társaság dolgozói-magyarán a BKV-ellenőrök meghatározott összeget kapnak a megbüntetett bliccelők után. Hogy ezt miből finanszírozzák,arra az illetékes oknyomozók nem kaptak választ. Véleményem szerint nem is ez lenne az,amely a legégetőbben érdekes dolog lenne.
Orbán szerint véget kell vetni a jóléti társadalmaknak
A miniszterelnök szerint egész Európának át kell állnia a munkaalapú társadalmi rendszerek bevezetésére.
Európának be kell látnia, hogy a jóléti társadalmak helyét a munkaalapú társadalmaknak kell átvennie és a cél, hogy minél többen dolgozzanak az unió tagországaiban, mert a válságot csak így lehet leküzdeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Rómában a Kereszténydemokrata Internacionálé plenáris ülésén pénteken. Erről Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára tájékoztatta az MTI-t.
Kossuth-kultusz-A kormányzóelnök védelmében 2
A minap egy érdekes írásra lettem figyelmes legnagyobb politikai ellenfeleink hírportálján. A hungarista honlap egy cikkírója Kossuth és Görgei ellentétét elemezte,amikor is arra világított rá: a kormányzóelnök vádjai igazságtalanok Görgey Artúr honvédtábornokkal szemben. Mindenesetre magának a személyes ellentétnek is külön kultúrája van,tudniillik a Kossuth-Görgey ellentétet a szocializmus idején tévéfilm formájában kiváló színészek tolmácsolásában is feldolgozták,könyv alakjában pedig könyvtárra rúgó irodalma van.
Az izmusok ideje soha nem jár le
- deakandras blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Tudatosan és szervezetten készül a választásokra a Thürmer Gyula által vezetett Munkáspárt
http://www.youtube.com/watch?v=ZrZWlAeCbXA&feature=em-uploademail
Tudatos és szervezett felkészüléssel a parlamenti választásokra.
Ülésezett Munkáspárt Központi Bizottsága
Ellenzéki összefogást?
A cikkben a mai Magyarországon lévő,nem jobboldali ellenzéken belüli törésvonalakat igyekszem megvizsgálni.
Az utóbbi pár évben mióta hatalomra jutott a felső középosztály kiszolgálását alapvető prioritásnak tekintő nemzeti-tőkés háttérrel rendelkező kormány, a rendszerkritikus,radikális baloldali körökben is egyre több szó esik az ellenzéki összefogás szükségességéről és egy ezt követő kormányváltás lehetséges alternatívájáról. Mit kéne nekünk erről gondolni?
Anonymus, a hacker
(HVG-forràs)
Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton elmondta: a csoport
tagjai hatoltak be az Alkotmánybíróság honlapjára, átírták az Alaptörvényt,
majd hasonló bűncselekményeket követtek el más portálok ellen is; a hackerek
szabadlábon védekeznek.
A kék és a vörös gróf,avagy mit üzennek a szobrok?
Jómagam nem hiszek a véletlenekben. Különösen a közéletben nem. Ha s amennyiben például egy adott helyen és időben egy szintén adott dolgot elítélnek,elutasítanak,és ezzel egyidőben egy azzal homlokegyenest ellenkező dolgot pozitívnak tartanak,az már csak a józan paraszti logika alapján se tekinthető a véletlenek egybeesésének. Írásom szereplőinek pontosan emiatt szántam hazánk két államférfiának utóéletét,tudniillik ebből is jól látható,hogy a magyarhoni közéletben mennyire olyan szemléletmód iparkodik meggyökerezni,amilyen.
- deakandras blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Több száz fős tömeggel találta magát szembe az iráni zászlóval tüntető Jobbik
Több száz fős tömeggel találta magát szembe az iráni zászlóval tüntető
Jobbik
Tizenkét szervezet – közöttük több párt – félpályás útlezárással tiltakozott
a Veszprémbe vezető utak mentén szombat délelőtt a Jobbik által a
megyeszékhelyre aznapra meghirdetett Magyar Élet Menete című rendezvény
ellen.
Siófokon a Kossuth térről elvitt Károlyi-szobor
Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművészkívánsága szerint szülővárosába került a Károlyi-szobor a Parlament közeléből, a pontos helyét is ő választotta ki.
Levél a Fidelitás elnökének
A Fidelitas honlapján a következő írás jelent meg:
-----------------------------------------------------
Nincs különbség a horogkereszt és a vörös csillag között!
2012. augusztus 23.
Déjà vu
Dolgozatjavítás közben (amikor már nagyon unom a dolgot) elmerengek a háttérben szóló királyi rádióból szűrődőkön, és "déjà vu" érzések rohannak meg
Kétszáz éves lemaradást vet az egyház szemére egy bíboros
A 85 évesen elhunyt Carlo Maria Martini bíboros utolsó interjújában arra figyelmeztet, hogy az egyháznak radikálisan meg kell változnia, ha nem akarja elveszíteni a híveit.
Kétszáz évvel le van maradva a római katolikus egyház a pénteken 85 éves korában elhunyt Carlo Maria Martini bíboros szerint. A Corriere della Sera című olasz lap most közölte azt az interjút, amelyet még augusztusban készített az egykor a pápai posztra is esélyesnek tekintett bíborossal.
Kísért a német császár szelleme
A címben foglalt szereplő,II.Vilmos német császár mintegy nevét adta egy olyan hatalmi-diplomáciai iskolának,amely a hatalomittasság tudatában az adott körülmények figyelmen kívűl hagyásával tesz meggondolatlan kijelentéseket vagy külpolitikai lépéseket-ezen stílusnak később beláthatatlan következménye lett,azonban az ilyen és ehhez hasonló logikának világszerte, így az általam tisztelt Hofi szófordulatával élve kis hazánkban is,számos követői akadnak-különösen a rendszerváltást követő nyugatorientált tőkés kormányok vezetői körében.
- deakandras blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább