Az utóbbi napokban jobbos honatyáink ismét előhúztak valamilyen nagy port kavaró témát,amely az egyedülálló fiatal nőkről szól.Pontosabban arról,hogy családalapításra, minél több gyerek vállalására ösztönöznék őket.

Évről-évre nemegyszer hallani arról televízióban-rádióban, hogy itt és itt ilyen és ilyen karitatív szervezet például fedél nélküliek és egyéb rászorulók számára ételt osztott. Bár kétségkívül ez nemes emberi gesztus, azonban a kérdés ilyenkor az, hogy egyáltalán miért kell szinte természetes jelenségnek lenni a mélyszegénységnek, miért nem lehet a XXI.században normális kiegyensúlyozott módon, emberi módon élni.És persze ezzel együtt a csórókra miért kell gyakorta úgy nézni, akár a véres rongyra.

Akármilyen képtelenül is hangzik, de kisebb túlzással nyugodtan állíthatjuk,hogy a hazai baloldal nem más,mint munkásmozgalom melósok nélkül.Az igaz,hogy a munkásmozgalmunk klasszikusai közül sokan anno zsellérsorban vagy proletárként hihetetlen mélyszegénységből emelkedtek ki s amiatt a kádári időknek is sokat köszönhettek,azonban később, a hetvenes évektől egy olyan nemzedék szocializálódott,amely a póréletet mindössze szülei élettörténetéből ismerte,őmaga nyilván nem tapasztalhatta,ami önmagában még nem gond,az ellenben annál inkább, hogy

Voltaképpen már több, mint 25 éves társadalmi problémáról van szó. Nem pedig arról, ki ma a munkás és nem is arról,kiket kell képviselni. Az ugyanis adott még akkor is.

Magyarhonban manapság egy sor megmagyarázhatatlan kurta-furcsa dolog történik, amelyeket sajátos ellenforradalmi recept szerint, magyar dzsentrik módjára oldanak meg odafenn nagy jó uraink. A történelmi sorsközösségből adódóan Lengyelország mellett nálunk a legerősebbek az ellenforradalmi irányzatok,amelyek talán még Rákóczi fejedelmet is elítélnék adott esetben,nemhogy a többszázados hagyománnyal bíró haladó eszméket.

Manapság egyre gyakrabban hallani külpolitikai hírekben a székelyföldi autonómia kérdéséről. Annakidején még maga Lenin is 1917-ben a népek önrendelkezési jogának tiszteletbentartásáért szállt síkra,az unióban pedig szintén előírják egyéni és kollektív emberi jogok biztosítását.Azonban,mint mindenre,a mindenr elnyelő politika erre a témára is rátelepedett,ami egy sor kérdést felvet.

Például, hogy a hazai munkásmozgalomnak van-e erről álláspontja, és ha igen, miről lenne szó?

Az utóbbi időkben az ütött szöget a fejembe, hogy a népiség valamiért vagy háttérbe szorult, vagy eltűnt.Természetesen ez részben azzal függ össze, hogy az archaikus társadalom mint olyan mára már megszűnt, helyette pedig egy olyan fogyasztói világ tobzódik, ahol egyrészt nem igazán létezik szolidaritás, másfelől pedig egész egyszerűen még sokszor identitástudat sincs.Hogy népiség mint olyan, hogy alakulhat ki ilyen körülmények között,szinte megjósolhatatlan, főként amikor gyakran ultrajobbos körök vállalnak magukra népi értékeket.

Manapság a hazai munkásmozgalom jobbszárnyán is felütötte a fejét a nacionalizmus, tudniillik a Magyar Munkáspárt is gyakorta magyar földművesről,magyar dolgozóról beszélt vagy cikkezett,holott talán az,hogy ki a kiszolgáltatott melós,ki az újgazdag, sokkal lényegesebb gyakorlati probléma,tudniillik magyar a menedzser is,a helyét nem találó fiatal és az őstermelő is.

Ad egy: mi szükség nacionalizmusra a munkásmozgalomban is,amikor ezen jobboldali érték az osztályszempontokat nem veszi figyelembe?

A címben foglalt fogalommal a legkülönbözőbb élethelyzetekben találkozhatunk s mint ilyen,nagyszerűen jelzik,kihez vagy kikhez minő módon vagy mi okból, urambocsá: milyen jogon lehet elítélően, rosszindulatúan viszonyulni. Hacsak egyszerűbb példákat veszünk, másikkal szembeni irigység amióta világ a világ, létezik, ma meg különösen divat valakire irigykedni vagy az illetőről megvetően nyilatkozni. Ennek hátterében általában kisebbrendűségi érzés húzódik meg.

Talán egy kisebb raktárat meg lehetne tölteni csak a magyarhoni munkásmozgalommal foglalkozó tanulmányokkal, illetve újságcikkekkel, amelyek rengeteg oldalról iparkodnak megközelíteni egy olyan problémát, amelynek feldolgozásához egy emberélet is kevés lenne.

Nem egy ízben esett szó arról, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek szocreál retro világa olyan volt, hogy ha nem lett volna, azt ki kellett volna találni. A szocreál fogalmát körülírni és ismertetni nagyobb volumenű kérdéskör lenne, amely avatottabb szakemberek feladata, így itt jelenleg arra szorítkozunk, hogy létezett egyfajta életkép és érzésvilág, amelyet különböző termékek, filmek, események stb. jelképeztek.

Nem könnyű a helyzet a munka világában semmilyen szempontból se. Ez persze közhelyszerű kijelentés, de sajnos tény. A mai világban sokan annak örülhetnek, hogy van hol dolgozni egyáltalán, tudniillik rengetegen tengődnek állás nélkül vagy alkalmi munkákból és a meglévő állások se biztosak: nemegyszer csődölnek be, szűnnek meg vállalatok a versenyszellem miatt is,úgyhogy túl sok mozgástere a dolgozónak saját igaza érvényesítéséhez emiatt sincs.

Augusztus 20.-án ünnepeljük államalapító első királyunk, Szent István napját .Régen ugyanezen nap az új kenyér ünnepeként vált ismertté mint a szocialista Magyarország egyik jelképe és bár elsősorban a hazai haladó mozgalmak ellenében váltottak az új kenyér kultuszáról első keresztény királyunkéra,István király élete és uralkodása korántsem a nyeregbe került fehér ellenforradalmi kultusz önigazolásáról szól.

Magyarhonban igen gyakori eset különösen a legutóbbi negyedszázad óta, hogy ha s amennyiben valamilyen probléma, nehézség,netán társadalmi jellegű kérdés-mondjuk szegénység, bizonytalan jövőkép meg a többi-merül fell avagy tartósan fennáll, időről-időre bevetnek honatyáink valamilyen témát,amely vagy szenzáció vagy pedig olyan dolog, amely vagy amelynek értelmezése megosztja az embereket s máris lehet min rágódni, lehet mivel sokat foglalkozni.

Érdekes módon a szóbanforgó probléma azelőtt nem volt probléma. A szocializmusban sem, a rendszerváltást követően a neohorthysta és az álszocialista kabinetek alatt,de még a második Orbán-kormány idején se.Még akkor se,ha már a kilencvenes években számtalan olyan híreket lehetett hallani,amelyek hazánk határain zajló eseményekkel foglalkoztak.Akkor is voltak ilyen meg amolyan határátlépők is,sőt,volt,amikor napi szinten lehetett hallani-olvasni ilyesmiről,azonban nem ilyen módon foglalkoztak a témával.