A magyarországi szocialista mozgalom első szervezői külföldről érkeztek. Elsősorban német, osztrák, svájci, cseh és morva területekről bevándorló vagy Európát járt és hazatérő magyarországi munkások, akik külföldön megismerkedtek a szocialista eszmékkel és azok híveivé váltak. Ebben az időben különböző szocialista irányzatok hatottak az európai munkásságra. A hatvanas években a német munkásmozgalomban elterjedt a lassalleanizmus, amely befolyásolta az osztrák munkásmozgalmat is. A szocialista gondolat első magyarországi terjesztői főleg ezt az irányzatot képviselik. Az I. Internacionálé megalakulását követően azonban a munkások mindinkább megismerkednek a marxi tanokkal, és növekszik ezek befolyása.

Ferdinánd Lassalle nézeteinek jelentős részét Marx tanításaiból merítette. Hirdette a kapitalista társadalom megszüntetésének, a szocialista társadalom megteremtésének történelmi szükségszerűségét. A proletariátus politikai mozgalmának kifejlesztését szorgalmazta, munkáspárt létrehozását sürgette, és 1865-ban megalakította az Altalános Német Munkásegyletet.

Lassalle azonban a munkásság politikai harcát a választójogi küzdelemre korlátozta. Az általános választójog jelentőségét túlbecsülte: úgy vélte, hogy a politikai hatalom megszerzésének egyetlen útja a parlamenti többség meghódítása. Ugyanakkor a parlamenti többséget nem a tőkés tulajdon forradalmi kisajátításának végrehajtására, nem a gyárak, bányák s a földbirtokok köztulajdonba vételére kívánta felhasználni, hanem abban az illúzióban élt, hogy majd a munkásság államilag támogatott termelőszövetkezetei fogják a kapitalista vállalkozásokat fokozatosan kiszorítani. A lassalleanizmus a burzsoá rend forradalmi megdöntése helyett a kapitalista termelési viszonyok fokozatos megváltoztatását hirdette. Emellett Lassalle tagadta a gazdasági küzdelem, a szakszervezeti mozgalom szükségességét. Azt vallotta, hogy a kapitalizmus viszonyai között nem lehetséges tartós gazdasági eredmények elérése, tehát ez meddő küzdelem. Lassalle a parasztságot és a városi kispolgárságot a maga egészében a munkásosztállyal szemben álló ellenséges erőnek tekintette, amely a kizsákmányoló osztályokkal együtt „egységes reakciós tömeget" alkot. Ezzel az álradikális tétellel elutasította a proletariátus politikai szövetségét a dolgozók többi rétegével.

Lassalle fellépése idején a munkásság politikai mozgalma még fejletlen; az előtérben álló feladat a proletariátus osztállyá szerveződése, politikai harcának kifejlesztése. Lassalle, hibás nézetei ellenére, a munkásság politikai mozgalmának megszervezésében és a szocialista célok népszerűsítésében kiemelkedő szerepet töltött be.

Lassalle 1864-ben meghalt. Halála után a lassalleanizmus bizonyos változáson ment át, mindenekelőtt az erősödő szakszervezeti mozgalom hatására. A változás elsősorban abban mutatkozott, hogy már elismerte a gazdasági harcok szükségességét. E módosulás lehetővé tette a lassalleánus nézetek elterjedését a kifejlődő német szakszervezeti mozgalomban. Marx, Engels és követői felveszik a harcot a lassalleánus téveszmékkel szemben is, mint ahogy minden hibás irányzat ellen küzdenek, amely a forradalmi munkásmozgalom kifejlődését gátolja és jövőjét veszélyezteti. Azon munkálkodnak, hogy a még különböző irányzatok befolyása alatt álló szocialista szervezeteket egyesítsék, és a téves nézetek leküzdésével a tudományos szocializmus eszméinek teljes mértékben megnyerjék. E nagy feladat megvalósításáért küzdött az I. Internacionálé, melynek Marx volt elismert vezetője.

Az Internacionálé feladatának tekintette az egyes országok szocialista munkásegyesületeinek szervezését és összefogását. Az Internacionálé Főtanácsa 1865 augusztusában tagjai sorába választotta Hrabje János pesti asztalosmunkást miután neki haza kellett utaznia, a Főtanács 1866 szeptemberében megbízta, hogy Magyarországon az Internacionálé nevében tevékenykedjék. Magyarországon ebben az időben kisebb szakmai önképző- és segélyegyletek - főleg betegsegélyző- és temetkezési egyletek - működnek. Közülük a legjelentősebb a pest-budai nyomdászegylet. Ezek a szervezetek részben polgári liberális, részben lassalleánus nézetek hatása alatt állnak, de növekvő rokonszenvvel tekintenek az Internacionáléra és a marxi eszmékre. Hrabje érintkezésbe lép ezekkel az egyletekkel, bekapcsolódik tevékenységükbe. Az egyletek a hatvanas években nehéz körülmények között működtek; nem léphettek a politikai mozgalom útjára. A kiegyezést követően azonban az ipari fejlődés gyorsulása és a politikai viszonyok változása kedvezőbb lehetőségeket teremt a szocialista mozgalom megindításához.

1868 februárjában Pesten megalakul a magyarországi munkásság első szocialista szervezete: az Általános Munkásegylet. Elnökévé Hrabjét választják. Megalakulása alkalmával az Általános Munkásegylet kiáltványt fogad el, amely az egylet célját így határozza meg: "a munkásosztály szellemi és anyagi érdekeinek óvása és előmozdítása". Követeli a „politikai és polgári jogokat a munkásosztály számára", beleértve azt is, hogy „Lassalle elvei szerinti termelő egyesületeket" alakíthassanak. A kiáltvány az önképző tevékenység fejlesztésére, valamint beteg- és rokkantbiztosító egylet létesítésére is felhívja a munkásokat. Az Általános Munkásegylet arra törekszik, hogy fiókegyleteket létesítsen más városokban is, és országos szervezetté váljon.

Az Általános Munkásegylet alakítása idején liberális burzsoá körök Buda-Pesti Munkásegylet néven alakítanak egyesületet, abból a célból, hogy a munkások szervezkedését saját politikai felügyeletük alá helyezzék és önsegélyezésre korlátozzák. Az Általános Munkásegylet azonnal szembeszáll e kísérlettel, és fellép a politikai szervezkedés szükségessége mellett. Megnyeri a Buda-Pesti Munkásegylethez csatlakozott munkásokat, s a liberálisok e szervezete hamarosan feloszlik. Az Általános Munkásegylet 1869 márciusában Pozsonyban, majd augusztusban Pesten nyilvános gyűlést tart. A pesti gyűlésen (a mai Köztársaság téren) több mint tízezren vesznek részt. Itt kibontják a szocialista munkásmozgalom harci lobogóját, a vörös zászlót. Ihrlinger Antal nyomdászmunkásnak, az Általános Munkásegylet egyik vezetőjének javaslatára határozatot fogadnak el. E határozat az Általános Munkásegylet harci programját tartalmazza, amelynek követelései a Munkásegylet politikai fejlődéséről tanúskodnak. E program pontjai között szerepel az egyesülési, gyülekezési és sajtószabadság, az általános választójog, az állandó hadsereg megszüntetése és az általános népfelfegyverzés, az állam és az egyház szétválasztása, az egyházi javak kisajátítása, az ingyenes iskolai oktatás. A határozat állást foglal a nemzetiségek önrendelkezési joga mellett.

A Munkásegylet vezetői megnyerték Táncsics Mihályt, a szocialista eszmékkel rokonszenvező forradalmi demokratát az Általános Munkásegylet támogatására, sőt 1869 júliusában megválasztották az egylet elnökévé. Táncsics a Munkásegylet rendelkezésére bocsátotta hetilapját, az Arany Trombitál, mely 1869 decemberéig jelent meg. Táncsics csak rövid ideig tevékenykedett a Munkásegylet élén. 1870 májusában ugyanis az egylet részére kormánysegélyért folyamodott, s e lépése az Általános Munkásegyletet arra késztette, hogy tőle az elnöki megbízatást visszavonja. Az idős Táncsics az Andrássy-kormány iránti illúzióinak hatására s részben a Munkásegyletben érvényesülő lassalleánus nézetek befolyása alatt szánta el magát a segélykérésre, ami végül is a Munkásegylettől való eltávolodásához vezetett. A szocialista eszmék és a munkásmozgalom iránti rokonszenve azonban változatlan maradt.

Az Internacionálé Főtanácsának megbízottjaként tevékenykedik Magyarországon Farkas Károly gépész. Előbb Temesváron szervezi az ottani munkásegyletet, amely később a pesti Altalános Munkásegylet fiókjává válik. Farkas létrehozza az Internacionálé szekcióját is a temesvári munkásegyletben. A Főtanács 1869 nyarán nevezi ki őt magyarországi főmegbízottjának, s ezt követően Pestre jön. Előtte az Internacionálé első magyarországi megbízottja Hrabje János asztalosmunkás volt. Az Általános Munkásegylet növekvő politikai aktivitása arra késztette a liberálisok bizonyos köreit, hogy ismételten saját vezetésük alatt álló munkásegylet létesítésével próbálkozzanak. 1869 augusztusában megalakították a Pest-Budai Munkásképzö Egyletet. A szocialista eszmék azonban ebbe a szervezetbe is behatolnak, s ez a liberálisok elleni harchoz vezet. Farkas Károly belép az egyletbe, és itt is rövidesen létrehozza az Internacionálé szekcióját. A liberálisok elleni eszmei küzdelem eredményeként 1870 májusában az egylet kimondja csatlakozását az Internacionáléhoz. Vezetősége Szózatot intéz Pest-Buda és környékének munkásaihoz, melyben megállapítja, hogy "a Munkásképző Egylet lerázta bölcsőtakaróit, és legközelebb meg kell mutatnia a világnak teljes férfierejével és méltóságával, hogy ő is darabja azon sziklának, melyre a jövő kor egyháza fog épülni." A Szózat hírül adja, hogy a Munkásképző Egylet „szellemében a nagy munkástársulathoz csatlakozik", vagyis az Internacionálé eszméit teszi magáévá.

A bontakozó szocialista munkásmozgalom jelentős támasza az Általános Munkás Betegsegélyző- és Rokkantpénztár, mely 1870 áprilisában tartotta alakuló közgyűlését. A szervezet Farkas Károly kezdeményezésére, a Munkásképző Egylet segítségével jött létre. A pénztár taglétszáma két év alatt háromezer főre növekedett.

1870—1871-ben a munkásmozgalom számos országban fellendül. Mind több városban, ipari körzetben alakulnak szocialista szervezetek, amelyek az Internacionáléhoz csatlakozva, annak szekcióiként működnek. Ezek a szocialista csoportok bekapcsolódnak a helyi munkásegyletek tevékenységébe, és részt vesznek ilyen szervezetek alakításában. Az egyes szekciókkal az Internacionálé Főtanácsa megbízottai útján tartja az összeköttetést. Az Internacionálé szervezeteiben szívós elvi harc eredményeként felülkerekedik a marxizmus eszmei befolyása. Az 1870-1871. évi francia-porosz háború idején az Internacionálé francia és német szekciói együttesen lépnek fel III. Napóleon hódító háborúja ellen. Amikor pedig a porosz hadsereg szétveri a francia császári erőket és a porosz kormány lép a hódító háború útjára, a két ország szekciói vállvetve szállnak szembe a porosz hódítókkal. A francia császárság 1870 szeptemberében, közvetlenül a háborús vereség hatására megbukik, és Párizsban kikiáltják a köztársaságot. A hatalom azonban a reakciós erők kezében marad.

Az Internacionálé tekintélye és befolyása a francia-porosz háború idején jelentősen növekszik. Még inkább fokozódik, amikor Párizs munkássága mind a francia reakció, mind pedig a porosz hódítók ellen harcolva, városát védelmezve, 1871. március 18-án megteremti a történelem első proletárhatalmát: a párizsi kommünt. A kommün az új hatalom védelmére megszervezte a nép fegyveres erőit. Nagy lendülettel kezdett hozzá az új társadalmi rend megteremtéséhez. Megvalósította a munkásellenőrzést, és az elmenekült tulajdonosok üzemeit átadta a munkásoknak. Emelte a munkabéreket, és a rendkívül nehéz viszonyok ellenére más intézkedéseket is hozott a nép életviszonyainak javítására. Bevezette az ingyenes iskolai oktatást, elválasztotta az egyházat az államtól, a köz javára elkobozta az egyház javait, törvénybe iktatta a lelkiismereti szabadságot. A párizsi kommün 1871. március 18-tól május 28-ig állott fenn. A francia reakció a porosz hódítók segítségével, óriási túlerő felvonultatásával döntötte meg. A párizsi kommün létével és tevékenységével örök időkre beírta nevét az emberiség történetébe. A proletariátus első nagy kísérlete volt olyan társadalom felépítésére, amelyben megszűnik embernek ember általi kizsákmányolása. Emlékét a világ proletariátusa szívébe zárta.

A nemzetközi munkásmozgalom fellendülésével egy időben a magyarországi szocialista mozgalom is jelentékenyen fejlődik. Az Általános Munkásegylet kapcsolatai a szakmai önképző- és segélyegyletekkel bővülnek. Az Internacionálé pesti szekciója munkájának eredményeként 1870 tavaszán az Általános Munkásegylet és a Munkásképző Egylet közeledik egymáshoz. Együttműködnek a szocialista eszmék propagálásában. 1870 április-június hónapokban a két egylet közreműködésével jelenik meg egy új hetilap, az Altalános Munkás Újság és német nyelvű testvérlapja, az Allgemeine Arbeiter-Zeitung. A francia császárság bukását követően, 1870 szeptemberében a két egylet több közös népgyűlést rendez, ahol együttesen állást foglalnak a poroszok hódító törekvései ellen, és általában elítélnek minden hódító háborút.

A közös politikai akciók során a két egylet elhatározza, hogy egyesül. A kormány ekkor betiltja a Munkásképző Egyletet, de az egyesülés az Altalános Munkásegylet keretében megvalósul. 1871 február—május havában az egyesület újabb hetilapot ad ki, a Testvériséget és német nyelvű társlapját, a Brüderlichkeitet. A párizsi kommün kikiáltása nagy hatással volt a magyarországi munkásságra is. Ösztönözte harcát, amely 1871 április-májusában jelentős sztrájkmozgalomban bontakozott ki. Pesten e sztrájkokban több ezer munkás vett részt, s más városokban is munkabeszüntetésekre került sor. A munkások béremelést, a munkaviszonyok megjavítását, emberséges bánásmódot követeltek. A pesti rendőrség a sztrájk szervezőinek elfogásával próbálta letörni a harcot. Több mint ötven munkást tartóztattak le, köztük néhány Bécsből érkezett szocialistát is. Az Általános Munkásegylet 1871. május 8-án mintegy háromezer résztvevővel tüntetést rendezett a képviselőház (a mai Bródy Sándor utcában) és a Nemzeti Múzeum előtti téren. A tüntetők az elfogott sztrájkszervezők szabadon bocsátását követelték.

A kommün leverésének híre megrendülést váltott ki a magyarországi munkásokban, és fokozta gyűlöletüket a francia-porosz ellenforradalommal szemben. Az Általános Munkásegylet - bécsi szocialisták közreműködésével - 1871. június 11-én gyűlést és tüntető felvonulást rendezett. A résztvevők mély együttérzéssel áldoztak a párizsi vértanúk emlékének. A gyűlés magyar és osztrák szónokai a kommün halhatatlan eszméi mellett foglaltak állást, s az „új, az általános forradalmat" éltették.

A párizsi kommüntől megriadt európai burzsoázia fokozta a terrort a szocialista mozgalmak ellen. E terrorhadjáratba bekapcsolódott az Andrássy-kormány is. A júniusi tüntetést követően az Általános Munkásegylet egész vezetőségét és több tagját letartóztatják, és megindítják ellenük a „hűtlenségi pert". A szocialisták üldözése kiváltja a munkásság felháborodását, sőt még liberális ellenzéki köröket is tiltakozásra késztet. A bíróság a vádlottak közül Politzer Zsigmondot, a Testvériség című lap szerkesztőjét felségsértésért elítéli, viszont a többieket hosszú vizsgálati fogság után végül is felmenti.

A letartóztatások idején a Munkásegylet tevékenysége megbénult. Habár a „hűtlenségi perben" a vádlottakat felmentették, a kormány rendőri úton továbbra is megakadályozta az egylet tevékenységét.

Az Általános Munkásegylethez 1868-tól 1871-ig Pesten és Budán 12 szakegylet csatlakozott. Több mint 20 más helységben — köztük Újpesten, Óbudán, Pozsonyban, Sopronban, Nagykanizsán, Kaposváron, Pécsen, Temesváron, Aradon, Resicán — működtek fiókegyletei, melyeknek egy részéhez szintén kapcsolódtak helyi szakegyletek.

Az Általános Munkásegylet a magyarországi munkásság első szocialista szervezete, a munkáspárt csírája volt, amely nehéz körülmények között vitte előre a szocialista mozgalom fejlődését Magyarországon.

Az Általános Munkásegylet megszűnése után a szocialista munkásmozgalom továbbra is a szakmai önképző- és segélyegyletekre, valamint a Munkás-Betegpénztárra támaszkodik. Tovább működnek az Internacionálé magyarországi csoportjai, mindenekelőtt a fővárosban, valamint Pozsonyban és Temesváron. E csoportok képviseletében 1872 szeptemberében Farkas Károly részt vesz az Internacionálé hágai kongresszusán. Kiutazásában segítette az óbudai származású ötvösmunkás: Frankéi Leó, a Főtanács ausztria-magyarországi levelező titkára. Frankel a párizsi kommün egyik kiemelkedő vezetője volt, s a kommün után Londonban Marx közvetlen munkatársaként dolgozott. A hágai kongresszuson éles harc folyt az anarchisták ellen. Farkas Károly teljes mértékben a marxi álláspontot támogatta.

Az anarchizmus ebben az időben a szocialista mozgalom egyik legjelentősebb antimarxista irányzata; különösen Franciaországban, Svájcban, Olaszországban és Spanyolországban volt erős. Az anarchisták is a kapitalista társadalom megdöntését és olyan társadalom létrehozását hirdették, amelyben megszűnik a kizsákmányolás és mindenfajta elnyomás. Azonban nem a modern nagyipar fejlődésében, hanem a „független" és „önálló" termelők szabad társulásában látták a jövő útját, s úgy vélték, hogy a termelést és az elosztást a „termékek szabad cseréje" szabályozhatja. Az anarchisták ugyanakkor elutasították a munkásság politikai tömegmozgalmait, tagadták a párt szükségességét, és az egyéni terror, a merénylet eszközével akarták megdönteni a burzsoá államot, egyben megsemmisíteni minden politikai hatalmat. Nemcsak a kapitalista állammal álltak szemben, hanem tagadták mindenfajta állam létjogosultságát. Az „uralomnélküliség" eszméje jegyében elvetették Marx tanításait a proletárdiktatúra államáról, nem ismerték el, hogy a munkásosztály politikai hatalmának megteremtése nélkülözhetetlen a tőkés rendszer megsemmisítéséhez és a szocialista társadalom megteremtéséhez. Az anarchizmus a nagytőke uralma ellen lázadó, korábbi önállóságától megfosztott kistermelők ideológiája, amely bénítólag hatott a szocialista munkásmozgalomra. Ezért vált az anarchista nézetek elleni harc az I. Internacionálé egyik legfontosabb feladatává.

A hágai kongresszus határozata a politikai harcot elvető anarchista nézetekkel szemben kimondja, hogy a proletariátus harca a birtokos osztályok hatalma ellen csak úgy válhat hatékonnyá, ha megalakítja saját politikai pártját.

Farkas Károly azzal az elhatározással jön vissza a kongresszusról, hogy a pesti szekció tagjaival együtt megkísérli munkáspárt alakítását. E feladat jegyében 1875 januárjában Ihrlinger Antallal együtt új szocialista hetilapot indít magyar és német nyelven: a Munkás Heti-Krónikát, illetve az Arbeiter Wochen-Chronikot. 1875 márciusában munkásgyűlést hívnak össze, amely kimondja a Magyarországi Munkáspárt megalakulását, és megválasztja vezető testületét, a Központi Választmányt. A kormány a Munkáspártot azonnal betiltja, a Központi Választmányt feloszlatja. Az Internacionálé csoportjai folytatják tevékenységüket. A két szocialista hetilap továbbra is megjelenik, s a szocialista eszmék terjesztése mellett elősegítik a szakmai és más egyletekben működő szocialista erők szervezeti összefogását is. 1876-ban a magyarországi szocialista mozgalom vezetésébe közvetlenül bekapcsolódik Frankel Leó. Előzőleg rövid ideig Ausztriában tevékenykedett, de az osztrák hatóságok lefogták, azzal a céllal, hogy a párizsi kommünben betöltött szerepéért a francia kormánynak kiadják. A készülő merénylet olyan nagy felháborodást keltett, hogy emiatt az osztrákok Frankelt átadták a magyar hatóságoknak, hogy magyar bíróság döntsön kiadatása ügyében.

A magyar reakciós erők igyekeztek hangulatot kelteni Frankel kiszolgáltatása mellett, a néptömegekben viszont széles körű visszhangja támadt annak a követelésnek, hogy engedjék szabadon. Ezt támogatták liberális közéleti személyiségek is. A magyar kormány várta a hivatalos francia kiadatási kérelmet, de ez nem érkezett meg, s így Frankel kiszabadult.

Frankel 1876 őszén átveszi az Arbeiter Wochen-Chronik szerkesztését, és bekapcsolódik a munkáspárt megszervezésére irányuló kísérletekbe. Elgondolásairól 1876 októberében levélben tájékoztatja Marxot, aki azonnal válaszol: nagyon helyesli, hogy Frankel vállalta a lap szerkesztését. Frankel kezdeményezésére 1878 áprilisában létrejön Magyarországon az első munkáspárt. Miután szocialista párt törvényes működését a kormány nem engedélyezi, a pártot Nemválasztók Pártja néven alakítják meg. A párt a legközvetlenebb követelésekre összpontosítja figyelmét, és a munkásság politikai harcának kibontakoztatását, a politikai szabadságjogok, ezek között az általános, titkos választójog kivívását tűzi ki céljául. Küzd a munkáspárt szervezkedésének és politikai tevékenységének szabadságáért. A Nemválasztók Pártja nem létesíthetett pártszervezeteket, mert a kormány megtiltotta, csupán a kongresszuson választott elnöksége működött. Az elnökség tevékenységében a budapesti és vidéki szakegyletekre, önképző- és segélyszervezetekre, úgyszintén a Betegpénztár fiókegyesületeire támaszkodik; ezek a szervezetek küldték el képviselőiket az alakuló kongresszusra. A fővárosi egyleteket és a lapok szerkesztőségét 79, a vidéki helységekben működő 28 egyletet 30 küldött képviselte a tanácskozásokon. Szervezetileg legerősebb a Betegpénztár, melynek ekkor már 16 ezer tagja van, s több mint 20 vidéki helységben működnek fiókpénztárai.

Ebben az időben Külföldi Viktor nyomdai korrektor vezetésével frakció szerveződik a szocialista mozgalomban. 1877-ben külön hetilapot ad ki Népszava, illetőleg Volksstimme címmel. A frakció a Nemválasztók Pártjával szemben 1878 júniusában külön pártot szervez Magyarországi Munkáspárt néven. A két párt között ellentét alakult ki a Függetlenségi Párt balszárnyával való politikai együttműködés kérdésében. A Nemválasztók Pártjának vezetői a politikai jogokért vívott harcban kísérletet tesznek az együttműködésre. A munkásosztálynak szüksége van szövetségesekre, és a munkáspárt polgári liberálisokkal is létesíthet bizonyos együttműködést a kormányreakció ellen. A monarchia csapatai 1878 nyarán megszállják Boszniát és Hercegovinát s ott kegyetlen terroruralmat honosítanak meg. A Nemválasztók Pártja fellép a hadjárat és a megszállás ellen. A Függetlenségi Párt képviselői, félve az osztrák túlsúly növekedésétől, szintén szembefordulnak a boszniai akcióval. E párt demokratikus képviselői - kiknek vezetője Helfy Ignác újságíró, Kossuth Lajos őszinte híve — a Nemválasztók Pártjával közös tiltakozó gyűlést is szerveznek, amelyen elítélik a hódító politikát és követelik, hogy a megszállást szüntessék meg. A Függetlenségi Párt balszárnyával való együttműködés, közös gyűlések tartása a választójogért és más politikai követelésekért elősegítette a Nemválasztók Pártja politikai tevékenységének szélesítését, növelte a párt tekintélyét.

Külföldiék elutasítják az együttműködést a Függetlenségi Párt képviselőivel, azzal a lassalleánus indokkal, hogy a polgári pártok akár konzervatívak, akár liberálisak, akár demokraták, a munkáspárttal szemben „egységes nagy reakcionárius tömeget" képeznek. A Nemválasztók Pártjának vezetői e nézetet elítélik, és Külföldi szemére vetik, hogy kitér a kormány elleni politikai harc elől- A két munkáspárt között éles politikai harc folyik. Ugyanakkor a mozgalomban igen erős az egyesülésre irányuló törekvés. Frankel és társai is fellépnek az egység megteremtéséért, anélkül, hogy engednének a politikai szövetség szükségességéről vallott marxista álláspontból. 1880 elején a két munkáspárt közötti tárgyalások eredményeként megállapodnak az egyesülésben.

1880 májusában összeül a két párt egyesülési kongresszusa. Ezen 152 mandátummal 113 küldött vesz részt. A fővárosi szervezeteken kívül 28 vidéki helység szervezetei képviseltetik magukat; köztük a pozsonyi, mosoni, soproni, szombathelyi, nagykanizsai, pécsi, eszéki, temesvári, aradi, orosházi, brassói, kassai, egri, szentendrei szervezetek.

Az egyesült párt a Magyarországi Altalános Munkáspárt nevet veszi fel, mert a szociáldemokrata elnevezés használatát a hatóságok megtiltották. A kongresszus programot fogad el, amely célul tűzi ki a föld és egyéb termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét. Politikai követelései között szerepel az általános, titkos választójog, az egyesülési, gyülekezési és sajtószabadság, az állandó hadsereg eltörlése és a népfelfegyverzés, az állam és az egyház szétválasztása, ingyenes közoktatás és igazságszolgáltatás. Gazdasági és szociális követelései között megtalálható a napi 10 órás munkaidő, a gyermekmunka eltiltása 14 éves korig, a vasárnapi és éjjeli munka korlátozása, egyenlő munkáért egyenlő bér férfiaknak és nőknek. Balesetvédelmi intézkedéseket követel, úgyszintén a szociális biztosítás fejlesztését, a vállalati beteg- és rokkantpénztárak igazgatásának átadását a munkásoknak. A program követeli a vasút, a hajózás, a bányák és a biztosító intézetek államosítását, állást foglal továbbá amellett, hogy az állami és községi kézben levő birtokokat és ipari javakat állami ellenőrzés mellett munkás termelőtársulatoknak adják át használatra. Ugyanakkor olyan progresszív örökösödési adó bevezetését követeli, amely az örökség értékének 50 százalékáig emelkedne. A program szerzőinek elképzelése az volt, hogy ez biztosítaná az állam kezébe kerülő javak szaporítását. A Magyarországi Altalános Munkáspárt programjában megmutatkozik a Német Szociáldemokrata Párt 1875-ben elfogadott gothai programjának hatása. Bár az utóbbi - mely a német marxisták és lassalleánusok egyesülésekor keletkezett - sok lassalleánus hibával terhes, ezek nagyobb részét a magyar program elkerüli. Helyt ad azonban a polgári állam által támogatott termelőszövetkezetekre vonatkozó lassalleánus elképzeléseknek. Ezek illuzórikus elképzelések, mert a kizsákmányoló osztályok állama nem a tőkés vállalkozások szűkítését, hanem további kibontakoztatását szolgálja. A munkásosztály felszabadítása csak a kizsákmányoló osztályok politikai hatalmának megdöntése és a birtokukban levő termelőeszközök kisajátítása útján valósítható meg.

A program - a lassalleánus hatás ellenére - nagy jelentőségű harci okmánya a magyarországi szocialista mozgalomnak. Népszerűsíti a kizsákmányolás megszüntetésének szocialista eszméjét. Előtérbe állítja a munkásosztály kibontakozó harcában napirenden levő feladatokat, és egybekapcsolja a politikai, gazdasági és szociális követelésekért való harcot. Elősegíti a szakegyletek tevékenységének tudatosabbá válását és hatékonyabb bekapcsolódását a politikai mozgalomba. A Magyarországi Altalános Munkáspárt tevékenységének egyik fő vonása az országban élő különböző nemzetiségű munkások testvéri összefogása és együttműködés a többi ország szocialista mozgalmával. A földbirtokos-tőkés uralom által szított nemzeti gyűlölködéssel szemben a párt magasra emeli a népek testvériségének zászlaját.

A hatóságok az Altalános Munkáspárt alakuló kongresszusának sem engedték meg, hogy pártvezetőséget válasszon. Ezért a tanácskozás elnöksége továbbra is állandó testület maradt, a párt vezető szerveként. Tagjai között foglal helyet a két párt öt-öt képviselője. A Nemválasztók Pártja részéről Frankel Leó, Ihrlinger Antal, Politzer Zsigmond, dr. Csillag Zsigmond (a Betegpénztár főorvosa), Kürschner Jakab (a Betegpénztár hivatalnoka); a Magyarországi Munkáspárt részéről Csorba Géza újságírónak és Kupa Árpád asztalosnak volt számottevő szerepe. Külföldi Viktor kimaradt a vezetésből. Az egyesülés kapcsán a párt magyar nyelvű lapja a Népszava lett Csorba Géza szerkesztésében, s német nyelvű lapja az Arbeiter Wochen-Chronik, amelynek szerkesztője továbbra is Frankéi Leó. A Munkás Heti-Krónika és a Volksstimme megszűnt.

Az egyesülés elősegítette a mozgalom fellendülését, s ez nyugtalanságot vált ki az uralkodó körökből. 1881 júniusában - röviddel a párt II. kongresszusa előtt — Frankel Leót letartóztatják, sajtóvétségért másfél évre ítélik, és csak 1883 elején szabadul ki a váci fegyházból.

A II. kongresszuson, amelyet Frankel távollétében tartanak, új elnökséget választanak. A korábbi vezetőségből csupán Csillag, Ihrlinger és Kürschner marad meg, s a párt irányítása az ő kezükbe kerül. A pártvezetés eszmeileg és politikailag bizonytalanná válik, megalkuvó politikát folytat, ami elégedetlenséget kelt a mozgalomban. A börtönből való kijövetele után Frankéi további hatósági zaklatásoknak van kitéve, s alig egy hónappal szabadulását követően elhagyja az országot; Ausztriába, majd később Franciaországba utazik, és ott részt vesz a szocialista mozgalomban. A hazai párttal továbbra is kapcsolatot tart, néhány alkalommal rövid időre hazatér, és tanácskozik a mozgalom itthoni vezetőivel. A nyolcvanas években a Munkáspárton belül és a párton kívül is ellenzéki irányzatok jelentkeznek, amelyek harcosabb, aktívabb politikát követelnek. Az ellenzéki fellépések közül számottevő egy forradalmi szocialistáknak nevezett csoport tevékenysége. Szervezetük 1881-ben létesült, főleg cipészmunkások részvételével. Időnként hetilapokat is megjelentettek, többnyire német nyelven.

1883 márciusától 1884 júniusáig magyar nyelvű hetilapjuk is megjelent, Népakarat címen, Szalay András cipészmunkás szerkesztésében. Szalay és társai élesen támadják a Munkáspárt vezetőinek megalkuvását, de agitációjuk erősen anarchista jellegű. A konkrét napi követelésekért vívott harc jelentőségét nem értik, ezért bírálatuk nem tudja megvilágítani a hibák kijavításának helyes útját. 1884 tavaszán mozgalmukat a rendőrség szétveri; Szalayt és 35 társát letartóztatják. Szalay András 1884 májusában a rabkórházban meghalt. A 26 éves fiatal munkás ideológiailag képzetlen, de haláláig hű harcosa volt a munkásosztálynak.

A nyolcvanas évek második felében a munkásmozgalom erősödik. Ez megmutatkozik a Magyarországi Általános Munkáspárt III. kongresszusán is, amelyet 1887 áprilisában tartanak meg. Itt 313 küldött vesz részt a budapesti szakmai szervezetek és gyárak, valamint 17 vidéki helység szervezeteinek képviseletében. A gyári küldöttségek megjelenése új vonása a kongresszusnak. E küldöttek között ott vannak a budai Ganz-gyár, az Oetl-vasöntöde, a Váci úti Schlick-gyár, az Újpesti Jutagyár és a nagyobb budapesti malmok képviselői. A küldöttek nagy száma a fővárosi szakegyleti mozgalom fejlődését mutatja, a vidéki szervezetek képviselete viszont kisebb a korábbinál. A kongresszus kiemeli az általános, titkos választójogért vívott harc fontosságát, emellett nagy figyelmet fordít a szociálpolitikai követelésekre, sürgetve a munkásvédelmi törvényeket, a munkás-önkormányzattal egybekötött kötelező munkásbiztosítást. Az újjáválasztott elnökségben megmarad Ihrlinger, Csillag és Kürschner vezető szerepe.

Az I. Internacionálé 1872 után már nem tudta betölteni a nemzetközi munkásmozgalom összefogásának és központi irányításának feladatát; 1876-ban formálisan is megszűnt. A nemzetközi munkásmozgalom fejlődésének olyan időszaka következett, amikor az országos jellegű munkáspártok megalakulása került napirendre. Az I. Internacionálé volt szekciói hatékonyan közreműködtek az országos pártok megszervezésében és tevékenységük kifejlesztésében. A legjelentősebb párttalakítás az egységes Német Szociáldemokrata Párt létrehozása volt August Bebel és Wilhelm Liebknecht vezetésével 1875-ben. 1885-ben megalakult a belga, 1886-ban a francia, 1888-ban az osztrák szociáldemokrata párt. Más országokban is létrejönnek a munkáspártok, kifejlődnek az országos szakmai -szervezetek, amelyekben a szocialisták vezető szerepet játszanak. Különösen megerősödnek az angol szakszervezetek, a szocialista eszmék itt is tért hódítanak.

A szocialista mozgalomban a marxisták harca a téves irányzatok ellen tovább folyik, mindenekelőtt az anarchista és a lassalleánus nézetek ellen. Az angol szakszervezetekben az úgynevezett trade-unionizmus ellen lépnek fel (szakszervezet angolul: trade-union). Ez az irányzat a munkásosztály harcát a gazdasági követelésekért folyó küzdelemre korlátozza, akadályozza a proletariátus önálló politikai fellépését, kitárja a szakszervezetek kapuit a liberális burzsoázia politikai behatolása előtt, Franciaországban a marxisták szembeszállnak a nyolcvanas években jelentkező úgynevezett posszibilista irányzattal is, amely tagadja a forradalmi harcot, politikai céljai a demokratikus szabadságjogokra és a kapitalizmus keretein belül lehetséges (posszibilis) szociális követelésekre korlátozódnak. A nemzetközi munkásmozgalom továbbfejlődése, az eszmei harc hatékonyabbá tétele, az egyes pártok harci tapasztalatainak kicserélése megkívánta a munkáspártok nemzetközi szervezetének létrehozását: az Internacionálé újjáalakítását.

Marx Károly ekkor már nem élt. 1883. március 14-én a nagy tudós és fáradhatatlan forradalmár elhunyt. Az új nemzetközi munkásszervezet létrehozásában, az alakuló kongresszus előkészítésében, mindenekelőtt eszmei irányításában Engels Frigyes játszik vezető szerepet. 1895. augusztus 5-én bekövetkezett haláláig nagy jelentőségű eszmei és politikai segítséget nyújt a szocialista pártoknak. A II. Internacionálé alakuló kongresszusa 1889. július 14-én ült össze Párizsban 19 ország 391 képviselőjének részvételével. Az egybehívok között szerepelt a Magyarországi Altalános Munkáspárt is. A tanácskozások előkészítésében és megszervezésében Frankel Leó is jelentős munkát végzett.

A párizsi kongresszuson a marxizmus eszmei győzelmet arat az anarchista, a posszibilista és más antimarxista irányzatok felett, A kongresszus határozatában kimondja: a munkásosztálynak meg kell hódítania a politikai hatalmat, hogy a tőkés társadalmat megdöntse, és az osztálynélküli társadalom megteremtésével végső célját elérje. A közvetlen feladat a munkásság tömegeinek megszervezése, a széles körű szocialista felvilágosító munka, a mindennapi politikai és gazdasági harcok szervezése és vezetése. A kongresszus kiadja a nyolcórás munkanap harci jelszavát, és állást foglal a munkásvédelmi törvényekért folyó küzdelem mellett. Itt születik az a határozat, hogy május l-je a nemzetközi munkásmozgalom harci napja legyen.

A Magyarországi Altalános Munkáspártot a párizsi kongresszuson Frankel Leó és Ihrlinger Antal képviselte. Az ellenzék legjelentősebb szervezete, a budapesti cipészegylet azonban megbízta Julius Popp bécsi cipészmunkást, az osztrák szocialista mozgalom egyik ismert vezető személyiségét, hogy a kongresszuson a magyarországi ellenzéket képviselje. A kongresszuson Ihrlinger ismertette a magyarországi munkásmozgalom helyzetét és eredményeit. Felszólalt Popp is, aki viszont joggal állapította meg, hogy a Pártvezetőség tagjának, Ihrlingernek a beszámolója a valóságot megszépíti, a pártvezetés pedig megalkuvó politikát folytat.

A II. Internacionálé megalakulása kiemelkedő eseménye a nemzetközi munkásmozgalomnak. Létrejövetele és alakuló kongresszusának határozatai nagy visszhangot keltenek a magyarországi mozgalomban. Erősödik a szervezeteknek az a követelése, hogy a párt vezetése harcosabb, határozottabb legyen. Az ellenzék tevékenysége fokozódik. Frankéi Leó az Ausztriai Szociáldemokrata Párt vezetőjével, Viktor Adlerrel együtt, igyekszik közvetlen segítséget nyújtani a magyarországi pártvezetés megerősítéséhez. Ösztönzésükre 1889. szeptember 15-én Pozsonyban Viktor Adler részvételével tanácskozásra ülnek össze az ausztriai és a magyarországi párt képviselői. E találkozón a résztvevők javasolják, hogy Ihrlinger - aki a tanácskozáson szintén jelen van - távozzék a mozgalom éléről, s vonják be a vezetésbe Engelmann Pál budapesti bádogosmunkást. A magyarországi Pártvezetőség ezt a javaslatot elfogadja, és 1889 októberében végrehajtja.

Engelmann a szakmai szervezkedés erőteljesebb fejlesztését szorgalmazza, fellép a rokonszakmák szakegyleteinek egyesítéséért, úgyszintén az egymással csak laza kapcsolatot tartó helyi szakegyletek egyesítéséért országos szakszervezetekbe. A magyarországi proletariátus osztállyá szerveződésének, harckészsége kifejlesztésének alapvető fontosságú feladatai ezek, amelyek megoldásától függ a munkásság politikai tömegmozgalmának fejlődése is.

1890 elején Magyarországon élénkülnek a munkás megmozdulások, szaporodnak a sztrájkok béremelésért, munkaidő-csökkentésért, a munkafeltételek javításáért. A munkásfellépéseket ösztönzi a szocialista agitáció erősödése. A nemzetközi munkásmozgalomban nagy szerepet játszik ebben az időben a Bebel és Liebknecht által vezetett Német Szociáldemokrata Párt. A német reakció még 1878-ban „kivételes törvényt" hozott a szocialista mozgalom ellen, amely erősen korlátozta a Szociáldemokrata Párt mozgási lehetőségét. Ennek ellenére a gyors ipari fejlődés során megizmosodó proletariátus politikai mozgalmát a német párt nagy sikerrel fejleszti tovább, az általános választójog adta lehetőséget is eredményesen használja fel arra, hogy agitációja számára parlamenti szószéket teremtsen. Az 1887-es általános választásokon a párt megszerzi a leadott szavazatok több mint 10 százalékát: összesen több mint 760 ezer szavazatot. A Bismarck-kormány, a szocialisták ellen hozott „kivételes törvény" megalkotója, 1890 márciusában megbukik. Fél évvel később hatályon kívül helyezik a hírhedt törvényt. A német munkásmozgalomnak ez nagy, nemzetközi jelentőségű sikere, mely ösztönzőleg hatott a magyarországi mozgalomra is.

1890 tavaszát a nemzetközi és a hazai munkásmozgalom fellendülése jellemzi. A nemzetközi proletariátus először ünnepli meg május 1-jét. E napon Magyarországon mintegy 100 ezer munkás teszi le a szerszámot, felvonulásokat és gyűléseket
rendeznek. Különösen kimagasló jelentőségű a budapesti munkások felvonulása és városligeti népgyűlése, amelyen közel 60 ezren vesznek részt. Itt határozatot fogadnak el, mely tartalmazza a mozgalom fő munkásvédelmi követeléseit, közöttük első helyen a nyolcórás munkanapot.

A május elsejei megmozdulások után újabb sztrájkok törnek ki Budapesten és egyes vidéki városokban. A szakegyletek erősödnek és újak alakulnak. Fokozódik azonban a rendőri zaklatás, amely ellen a munkásság állandóan tiltakozni kényszerül. Tisza Kálmán kormánya 1890 márciusában megbukott, Szapáry Gyula gróf kabinetje követi, mely — a parlamentben ugyancsak a Tisza-pártra támaszkodik - a munkásmozgalommal szemben elődje elnyomó politikáját folytatja. Kénytelen azonban számolni a nemzetközi és a hazai munkásmozgalom megnövekedett erejével, és tudomásul venni, hogy a Magyarországi Általános Munkáspárt következő kongresszusát mint szociáldemokrata pártkongresszust hívják össze.