A Magyarországi Általános Munkáspárt soron levő kongresszusát 1890. december 7—8-án tartják meg. Itt változtatják meg a párt elnevezését Magyarországi Szociáldemokrata Pártra.

A Szociáldemokrata Párt első kongresszusán 87 budapesti és 54 vidéki küldött vett részt. Képviseltetik magukat többek között a pozsonyi, ruttkai, dömsödi, süttői, székesfehérvári, pécsi, szabadkai, újvidéki, szegedi, orosházi, aradi, resicai, temesvári, kolozsvári, brassói és az egri szociáldemokraták. Engels Frigyes meleg szavakkal üdvözölte a kongresszust, méltatva a párt internacionalista jellegét. A kongresszus programjellegű dokumentumot, Elvi nyilatkozatot fogad el. E nyilatkozat célul tűzi ki a "mai termelési módnak a társas munkával leendő helyettesítését" a termelőeszközök köztulajdonba kerülése útján. Megállapítja, hogy a társadalom megváltoztatásának történelmi feladatát az „osztálytudatos és pártként szervezett proletárság" hivatott elvégezni.

A nyilatkozat tartalmazza az 1880-as program fő politikai és szociális köveleléseit. Első pontja kimondja, hogy a párt „nemzetközi párt, mely nem ismeri el a nemzetek, a születés és a birtok előjogait s kinyilatkoztatja, hogy a kizsákmányolás elleni harcnak nemzetközinek kell lenni, mint amilyen maga a kizsákmányolás". A nyilatkozat kifejezi a párt szembenállását az uralkodó soviniszta pártokkal. A nemzetiségek helyzetével és követeléseivel ugyanakkor az Elvi nyilatkozat nem foglalkozik, s az osztrák—magyar viszony kérdését sem érinti. Az agrárkérdéssel, a parasztok követeléseivel a nyilatkozat szintén nem foglalkozik. Szövege alapjában véve megegyezik az Ausztriai Szociáldemokrata Párt 1888-ban elfogadott hainfeldi programjával, amely ugyancsak mellőzi az állásfoglalást mind a konkrét nemzeti követelésekben, mind pedig az agrárkérdésben.

Habár az Elvi nyilatkozat nem foglalkozik az agrárkérdéssel, a kongresszus tanácskozásain ez szerepel, mégpedig külön napirendi pontként. A határozat, amelyet ebben a kérdésben elfogadott, állást foglal a földbirtok köztulajdonba vétele mellett, s első követelésként az állami, községi és egyházi birtokok szövetkezetigazdaságokká alakítását tűzi ki. Törvényeket követel továbbá a kizsákmányolt mezőgazdasági munkásság védelmére.

A dualista Magyarországon az 1848-1849-ben félbemaradt demokratikus forradalom befejezése történelmileg napirenden levő feladat továbbra is. Ennek fő kérdése a világi és egyházi nagybirtok kisajátítása, a nemzetek egyenjogúságának és önrendelkezésének biztosítása, a demokratikus szabadságjogok kiharcolása. A szocialista munkásmozgalom azonban még nem elég fejlett, s a párt vezetői még nem látják, hogy a demokratikus átalakulásért való harcban az agrárforradalom követelései és a megoldatlan nemzeti kérdések is mindinkább előtérbe kerülnek. Az Elvi nyilatkozat ezért nem foglalkozik a parasztság, valamint a nemzetiségek követeléseivel, és mellőzi az állásfoglalást az osztrák-magyar viszonnyal kapcsolatban. A párt vezetőinek figyelmét csaknem teljesen leköti a munkásság osztállyá szervezésének, politikai és gazdasági szervezetei kiépítésének, osztálymozgalma kifejlesztésének nagy feladata.

A kongresszus egyik legfontosabb napirendi pontja a szakszervezeti mozgalom. Határozata országos szakszervezeti szövetségek létesítését javasolja a helyi szakegyletek egyesítésére. Nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a szakszervezetek ne csak a szakmunkások szervezésével törődjenek, hanem a segédmunkások és a nőmunkások megszervezésével is. E határozat segített leküzdeni a szakegyletek vonakodását a segédmunkások és nőmunkások szervezésétől. A kongresszus egyöntetűen állást foglalt a pártnak a II. Internacionáléhoz tartozása mellett.

A kilencvenes években az ipari fellendülés, különösen a gyáripar gyorsuló fejlődése, magával hozza a munkásság létszámának közel másfélszeres növekedését. A szocialista mozgalom kedvezőbb körülmények között fejlődik tovább. Erősödik a munkásság sztrájkmozgalma. A legjelentősebb megmozdulás 1893-ban a budapesti Fegyver- és Gépgyár 1500 munkásának sztrájkja és a pécsvidéki bányák 3000 munkásának, valamint az aninai bányák 2700 munkásának sztrájkja. 1894-ben 5000 budapesti asztalosmunkás 10 héten át szünetelteti a munkát a jobb munkaviszonyokért, rövidebb munkaidőért.

Ezekben az években a munkásoknak sikerül elérni a munkanap csökkentését, gyakran napi 2-5 órával is. Sokfelé kiharcolják a munkanap korlátozását 10, illetve 9 órára, sőt helyenként kivívják a nyolcórás munkanapot. A munkásság küzdelmének nagy része van abban, hogy a kormány 1891-ben - ha korlátozottan is - törvénybe iktatja a vasárnapi munkaszünetet, és bevezeti a kötelező munkásbiztosítást. Ugyanebben az időszakban a mezőgazdasági válság, amelynek tünetei már a hetvenes években mutatkoztak, egyre súlyosbodik. Az agrárválság - elsősorban az olcsó tengerentúli gabona beözönlésének hatására — Európa-szerte felüti fejét, s az elmaradott magyar mezőgazdaságot különösen súlyosan érinti. A kisparaszti gazdaságok egy része tönkremegy: 1870-től 1900-ig számuk körülbelül 100 ezerrel csökken. A paraszti gazdaságok száma a századforduló idején több mint 2,3 millió.

Az összes parasztgazdaságok 10 százaléka a módos parasztok és körülbelül 16 százaléka a középparasztok kezén volt. A paraszti gazdaságok 74 százaléka az ország szántóföldjének 30 százalékával rendelkezik. A mezőgazdasági válság mélyülésének körülményei között az ipari munkásság szocialista mozgalma mind nagyobb visszhangra talál a földműves szegénység tömegeiben. A szocialista szervezkedés kezd kiterjedni a falvakra. Fellendül a nincstelen és szegényparasztok mozgalma, különösen Békés, Csanád és Csongrád megyében. 1891-ben orosházi, békéscsabai agrárproletárok és szegényparasztok a csendőrség fenyegetésével dacolva csatlakoznak az ipari munkásság május 1-i ünnepségeihez. A csendőri beavatkozásnak május 1-én Orosházán és 2-án Békéscsabán véres összeütközés a következménye. Egy hónappal később Battonyán - bérmozgalom kapcsán - a mozgalom egyik szervezőjének letartóztatása ellen tiltakozókat csendőrsortűz fogadja. Az összeütközések során többen meghaltak, sokan megsebesültek. A gyilkos terror ellenére 1892 nyarán ugyanezen a vidéken aratósztrájkok törnek ki. 1894-ben Hódmezővásárhelyen lángol fel az agrárszocialista mozgalom, vezetője Szántó Kovács János földmunkás, a helybeli szociáldemokrata olvasókör elnöke. Szántó Kovácsot letartóztatják, ami viharos tiltakozást vált ki. A felvonuló tüntetőkre ismét csendőrsortűz zúdul. Ezt újabb letartóztatások és politikai per követi, melyben 19 földmunkást és 8 ipari munkást ítélnek el. Szántó Kovácsot ötévi börtönnel sújtják.

A falusi megmozdulások arra késztetik a Szociáldemokrata Pártot, hogy 1894. évi kongresszusán ismét külön napirendi pontként tárgyalja az agrárkérdést és a párt parasztpolitikáját. A kongresszus figyelme a földmunkáskérdésre összpontosul. Határozatában kimondja, hogy a párt „egyik fő törekvését képezi a mezőgazdasági és ipari munkások testvéries, szolidáris összetartását fejleszteni. A pártgyűlés ama meggyőződését fejezi ki, hogy a munkáskérdés csakis a magántulajdon, illetőleg a föld és telek köztulajdonná való átváltozása után oldható meg, de ez csak egyidejűleg az ipar társadalmasításával történhetik meg." A határozat állást foglal a modern mezőgazdasági nagyüzem mellett. Ezt a helyes elvi állásfoglalást azonban nem kapcsolja össze a nagybirtokrendszer megszüntetésének forradalmi demokratikus feladataival, és nem támogatja a nincstelen és szegényparasztok földosztó törekvéseit. A határozat azt kívánja, hogy az egyházi és hitbizományi birtokokat államosítsák, és minden állami birtokon modern mezőgazdasági nagyüzemet létesítsenek, amelynek vezetését később, ha majd sor kerül az ipar társadalmasítására, átvehetik a mezőgazdasági munkások. Az állami és községi birtokokkal kapcsolatban a határozat megváltoztatja a párt korábbi, különösen az 1880-as programban kifejtett álláspontját, s már nem követeli e birtokok átadását a földmunkások termelőtársulásainak. Tehát a kapitalista társadalmon belüli termelőszövetkezetek szorgalmazása háttérbe tolódott, de anélkül, hogy a nagyüzemekről szóló helyes elvi állásfoglalás mellett a párt helyt adott volna a földosztás forradalmi demokratikus követelésének. A határozat konkrét napi követelései a földmunkások munka- és bérviszonyainak megjavítását, föld munkás védő törvények kiharcolását, valamint a falusi népoktatás fejlesztését tartalmazzák. Fontos követelése a földmunkások egyesülési és gyülekezési joga, hogy „szervezkedésükben ne gátoltassanak, az osztályharcot folytathassák és érdeküket a mai kapitalisztikus gazdálkodás mellett megvédhessék."

A határozat támogatja a parasztok adócsökkentési követelését, és állást foglal a nagybirtok fokozott, progresszív megadóztatása mellett. Ez a követelés azt mutatja, hogy a pártot foglalkoztatja a birtokos parasztsággal való politikai együttműködés kérdése is.

Az 1894-es kongresszus új szervezeti szabályzatot fogad el. Eszerint a párt tagja lehet bárki, aki "a párt alapelveit magáévá teszi és a pártot tehetsége szerint anyagilag vagy szellemileg támogatja". A párt szervezetileg a helyi szakmai vagy más munkásegyesületekre támaszkodik, s kongresszusa e szervezetek küldötteiből és a Pártvezetőség tagjaiból áll. A Pártvezetőség rendszeres és közvetlen összeköttetést tart fenn a budapesti egyletekkel; lazák a kapcsolatai a vidéki egyletekkel. A pártmozgalom szervezetileg még kialakulatlan. A szakegyletek lassan tovább erősödnek, szerepük és befolyásuk a sztrájkmozgalmak fejlődése során növekszik.

A kilencvenes évek második felében az iparban a sztrájkok szaporodnak. Kiemelkedik ezek közül 1895 májusában 1300 budapesti bádogos háromhetes sztrájkja, mely 15 százalékos béremelést eredményez. Júniusban zajlik le közel 1000 budapesti postai alkalmazott háromnapos sztrájkja a munkaviszonyok javításáért; november-decemberben pedig 2500 budapesti nyomdász háromhetes sztrájkja, mely eléri a munkanap csökkentését kilenc órára és a bérek felemelését. 1896 augusztus-szeptember havában az Újpesti Jutagyár 1100 munkása öt hétig sztrájkol, s kivívja a 12 órás munkanap csökkentését egy órával, valamint 15 százalékos béremelést.

1897 januárjában a resica-aninai bányavidék több mint 2000 bányásza lép sztrájkba. A bányaigazgatóság elé felvonuló munkásokra a csendőrség gyilkos sortüzet zúdít. 11 munkást ölnek meg és sok a sebesült. A bányászok elkeseredett megmozdulását így fojtják vérbe. Márciusban közel 1000 kolozsvári dohánygyári munkás sztrájkol az embertelen bánásmód miatt. Júniusban 12 ezer budapesti téglagyári munkás két hétre beszünteti a munkát a 11 órás munkanapért és a munkaviszonyok megjavításáért. Augusztus—szeptemberben 10 ezer építőmunkás négy hétig sztrájkol Budapesten. Pécsen 1897 augusztus-szeptember hónapjaiban 1000 kőműves és 800 téglagyári munkás sztrájkol.

1898-1899-ben a sztrájkhullám csökken. 1898-ban jelentősebb megmozdulás a Győri Vagongyár 1000 munkásának sikeres sztrájkja; béremelést és a munkanap 10 órára csökkentését érik el. 1900-ban a sztrájkmozgalom ismét növekszik. A legjelentősebbek a vasipari bérharcok. Februárban Resicán az Osztrák Államvasutak Gépgyárának 2000 munkása lép sztrájkba. Májusban Budapesten a Ganz és Társa Vasöntöde és Gépgyár 3500 munkása sztrájkkal akadályozza meg az előnytelen fizetési rendszer bevezetését. Júniusban a MÁV-gépgyár (a későbbi MÁVAG) 2200 munkása és a fővárosi villamosvasút alkalmazottai sztrájkolnak. Az ipari fellendülés ellenére időnként jelentős a munkanélküliség — mindenekelőtt Budapesten —, s ez a munkanélküliek megmozdulásaihoz vezet. A városokban, különösen a fővárosban, a munkát keresők számát növelik azok a falusiak, akiket a nyomor kerget el otthonukból. Már 1893 januárjában Budapesten több munkanélküli gyűlésen és kisebb tüntetéseken követelnek munkát és segélyt a nélkülözőknek. A későbbi években is rendeznek hasonló jellegű munkanélküli gyűléseket és tüntetéseket.

A kilencvenes évek második felében a falusi megmozdulások is erősödnek, sok helyen aratósztrájk robban ki. Jelentősek az 1897—1898. évi mozgalmak. 1897-ben Zenta, Toponár, Sári, Nádudvar, Németelemér, Cibakháza községekben véres összeütközésekre kerül sor az elkeseredett parasztok és a kivezényelt csendőrosztagok között. A csendőrök 10 ember életét oltották ki és sokat megsebesítettek. Németelemér községben, ahol két parasztembert lőttek le, a felháborodott nép két csendőrt agyonvert. Ebben az évben 14 megyében több mint 60 helységben tört ki aratósztrájk. A mozgalomban több mint 10 ezer földmunkás vett részt. Számos helyen elérték az aratórész növelését, az ellátás javítását.

A kilencvenes évek folyamán a szocialista agitáció a munkásság és a szegényparasztság tömegeiben mind erősebb visszhangra talál, és elősegíti a tömegmozgalmak fejlődését. A párt- és szakszervezeti mozgalom tömegtámasza szélesedik. Ugyanekkor a szocialista mozgalom növekvő terrorral találja szemben magát. Különösen a Bánffy-kormány időszakában — 1895-1899-ben - válik a hatósági üldözés nagyon súlyossá.

A párt tevékenységét a kilencvenes évek folyamán belső küzdelmek, pártszakadások is gátolják. E belső küzdelmek mindenekelőtt taktikai nézeteltérésekben jelentkeznek. A Betegpénztár vezetői, Csillag Zsigmond és társai az üldözések hatására a mindennapi harcok mérséklése mellett lépnek fel, féltve a harc élesedésétől a Munkás-Betegpénztár létét, illetve a szocialista mozgalom betegpénztári pozícióit. A szocialista eszmék terjesztését állítják előtérbe. Csillag és társai az 1893-as kongresszuson kibuktatták a Pártvezetőségből Engelmannt és néhány híVét, ami kiélezte a párton belüli harcot. Ekkor Engeimann vezetésével külön párt létesült. Mindkét párt soraiban azonban állandó a törekvés az egység helyreállítására. Ez 1894-ben sikerrel járt, de Engelmann kimaradt az új Pártvezetőségből.

1894-ben választották be a Pártvezetőségbe Bokányi Dezső építőmunkást és Teszársz Károly vasmunkást, akik a továbbiakban kiemelkedő szerepet töltenek be a mozgalomban. 1895-ben a belső ellentétek ismét kiéleződtek. Csillag Zsigmond, Kürschner Jakab és társaik korábbi taktikai nézeteikkel ismét felléptek a Pártvezetőséggel szemben. Az ellentétek újra megbontják a párt egységét. Belső harcok közepette hívják össze a párt IV. kongresszusát, amelyet 1896 májusában tartanak meg. E kongresszuson 27 budapesti szervezet 54 küldötte és 46 vidéki helység szervezeteinek 80 küldötte vesz részt. Itt sürgetik a falusi szervezkedés kifejlesztését. Tárgyalják a szervezési és agitációs feladatokat, a pártsajtó kérdését, és megválasztják az új Pártvezetőséget. Tagjai között először foglal helyet Weltner Jakab asztalosmunkás és Várkonyi István földmunkás. A kongresszus után új ellentétek keletkeznek az agrárkérdésben. A kongresszus határozata alapján Várkonyi István 1896 augusztusában Földmívelő címmel hetilapot indít. A Pártvezetőség azonban elhatárolja magát e laptól, mert Várkonyinak a parasztkérdésben vallott felfogását és lapjának irányvonalát nem mindenben helyesli. Mind a Pártvezetőség, mind Várkonyiék külön földmunkáskongresszust hívnak össze.

A Pártvezetőség 1897. január 51 és február 2 között rendezi meg az első szocialista földmunkáskongresszust Magyarországon. E tanácskozáson 37 helység földmunkás-csoportjainak 70 küldötte vesz részt. Az elfogadott határozatok követelik a munkaidő 12 órára csökkentését, mindenfajta robotmunka eltörlését, egyenlő munkáért egyenlő bért a férfiaknak és nőknek, munkásvédelmi törvényeket, egyesülési és gyülekezési jogot, úgyszintén az általános, titkos választójogot. A kongresszus küldöttei magukévá teszik az 1890-es Elvi nyilatkozatot, és megválasztják a szociáldemokrata földmunkásmozgalom végrehajtó bizottságát.

Várkonyi és társai 1897 február közepén tartják kongresszusukat, amelyen 53 helység 105 küldötte vesz részt, közöttük néhány helységből a kisparasztok küldöttei is. A tanácskozás határozatai tartalmazzák a Pártvezetőség által összehívott kongresszus követeléseit, beleértve az általános politikai célkitűzéseket is. A társadalmi reformokról szóló napirendi pont előadója állást foglal a nagybirtokok felosztása mellett. A határozat kimondja "a termőföld közös birtokká való változtatásának szükségességét oly módon, hogy a föld a közhasználatra teremjen, s a javak igazságosan osztódjanak meg". A kongresszus egy másik határozata a kincstári birtokok, a nagy latifundiumok és egyházi birtokok bérbeadását követeli a földművelők részére, méltányos feltételek mellett. A kongresszus továbbá követeli, hogy a vagyonosabbakat fokozottabban adóztassák meg.

Várkonyi és társainak fellépésében határozott törekvés mutatkozik arra, hogy a falusi mozgalmakat a kisparaszti követelések és a földosztásért való harc felkarolásával erősítsék. Mivel a Pártvezetőség az antifeudális, forradalmi demokratikus parasztmozgalom jelentőségét nem ismeri fel, Várkonyiék törekvéseit elutasítja, ami az újabb pártszakadás elmélyülését vonja maga után.

A Pártvezetőség 1897 júniusára új kongresszust hív össze, amelyen 46 budapesti szervezet 88 küldötte és 103 vidéki szervezet 179 küldötte vesz részt. A kongresszus határozatai a korábban elfogadott gazdasági és politikai követeléseket ismétlik, és állást foglalnak amellett, hogy a párt indítson széles körű tömegmozgalmat az általános, titkos választójogért. A parasztmozgalomban keletkezett pártszakadás ügyének tárgyalásakor a kongresszus megállapítja, hogy Várkonyi István fellépése pártellenes, és őt a párt soraiból kizárja. Várkonyiék parasztköveteléseit illetően viszont a kongresszus nem foglal állást.

Várkonyiék elkülönülése ellenére szélesedik a szocialista mozgalom, de a pártszakadás fékezi a fejlődést, s Várkonyiék mozgalma elszakad az ipari munkásságtól. Várkonyi a Szociáldemokrata Pártból való kizárása után társaival külön pártot alakít Független Szocialista Párt elnevezéssel. A független szocialisták 1897 szeptemberében tartják alakuló kongresszusukat Cegléden, 123 helység 239 küldöttének részételével. A kongresszus határozatában állást foglal a 100 holdnál nagyobb, valamint az összes kincstári és egyházi birtokok felosztása, ötholdas parcellákban történő haszonbérbe adása mellett. A földmunkások érdekeinek védelmét célzó követelések mellett erőteljesebben hangsúlyozza a kisparasztok és a kisiparosok érdekeinek védelmét. A kongresszus elvi nyilatkozatot fogad el, amelyben anarchista nézetek jelentkeznek. E nyilatkozat megállapítja, hogy az állam "minden rossz kútforrása", amelyet meg kell tagadni, és „uralomnélküliséget" kell teremteni. Ennek értelmében elveti a politikai hatalom meghódításának célját.

1898-ban a Független Szocialista Párt befolyása alatt álló agrármozgalom erősödik. A tiszántúli megyékben helyenként földosztó mozgalom jelentkezik, amelyet csendőrség és katonaság bevetésével fojtanak vérbe. A Báhffy-kormány mind a Szociáldemokrata Párt, mind a Független Szocialista Párt ellen széles körű megtorló intézkedéseket alkalmaz. Az 1898 tavaszától 1899 tavaszáig terjedő időszakban 51 embert öltek meg a csendőrök. A Szociáldemokrata Pártot az aktivisták kitoloncolásával is megpróbálják gyengíteni, különösen Budapesten. A Pártvezetőség néhány tagját mint nem budapesti illetőségűt kitiltják a fővárosból. Pótlásukra az 1898 májusában összehívott összbizalmi értekezlet új pártvezetőségi tagokat választ. Ekkor kerül a Pártvezetőségbe Garami Ernő műszerész.

Ebben az időben a Függetlenségi Párt - Kossuth Lajos fiának, Kossuth Ferencnek vezetésével — erőteljes agitációt folytat az önálló vámterületért, ami a magyar ipar védelmét kívánta szolgálni. A Függetlenségi Párt egyes képviselői kísérletet tettek arra, hogy akciójuk számára megnyerjék a Szociáldemokrata Pártot is. A Szociáldemokrata Párt magáévá teszi az önálló vámterület követelését, de elutasítja a Függetlenségi Párt akciójának támogatását, mert az általános választójogért és általában a demokratikus szabadságjogokért való harcban kétszínű, a munkásvédelmi törvényekért vívott küzdelmet nem támogatja, sőt képviselői 1897 végén megszavazták a Bánffy-kormány hírhedt „rabszolgaiörvényét" is, amely a mezőgazdasági munkásokat kiszolgáltatta a földbirtokosok önkényének. A párt 1899 áprilisi VI. kongresszusa egyik határozatában kimondja: „követeli Magyarország gazdasági önállóságát és politikai függetlenségét, de határozottan kijelenti, hogy az ország gazdasági önállóságának kiegészítéséül becsületes munkásvédő törvényhozást követel, és az ország politikai függetlenségének kikerülhetetlen előfeltételét az általános és titkos választói jog törvénybe iktatásában látja". A gazdasági önállóság követelésének lényege az önálló vámterület. A politikai függetlenség követelésének lényege azonban a határozatban homályban marad.

A kongresszus nem veti fel az állami önállóság kérdését, és tartózkodik az állásfoglalástól a nemzetiségek önrendelkezési jogát illetően is. Mindezek felett állónak tekinti az általános választójogot, s ez az állásfoglalás szabja meg a Függetlenségi Párthoz való viszonyt is.

A Szociáldemokrata Párt sok vonatkozásban helyesen bírálja a Függetlenségi Párt politikáját, megvilágítja kétarcúságát a demokratikus szabadságjogok kérdésében, s indokoltak fenntartásai a politikai együttműködést illetően ezzel a párttal. Gyengéje viszont, hogy az Ausztriától való függés kérdésében tartózkodik az önálló politikai fellépésektől. Ugyanakkor a magyarországi nemzetiségek egyenjogúsági és önrendelkezési törekvéseit nem támogatja kellőképpen, ezeknek politikai szükségességével nem számol eléggé.

A szocialista mozgalom fejlődése leginkább a szakszervezetek erősödésében mutatkozik meg. A Szociáldemokrata Párt eszmeileg befolyásolja és vezeti a szakmai mozgalmakat, a szakmai szervezkedés pedig megszilárdítja a párt tömegbefolyását, növeli tömegmozgósító képességét és politikai szerepét az ország életében. A Pártvezetőség kezdeményezésére 1898 januárjában megalakul a szakmai egyletek közös végrehajtó szerve: a Szakszervezeti Tanács (Szaktanács). Ilyen testület már 1891-ben létesült, azonban nem tudott kifejlődni. 1898-ban a szakegyletekben az országos összefogásra való törekvés már erősebb, s a Szaktanács összehívja az első országos szakszervezeti kongresszust. Ekkor 126 szakmai egylet működik az országban, s ezek együttes taglétszáma meghaladja a 25 ezer főt. A tagok számát tekintve a vasmunkás-, az építőmunkás- és a nyomdászszakszervezetek állnak az első helyen. Ezenkívül 35 ezer főt tartanak nyilván a földmunkásegyletek, melyeknek nagyobb része azonban szervezetileg laza állapotban van, többnyire titokban, működik. Rendszeresen megjelenik néhány szaklap, amely fontos szerepet játszik az országos szakegyletek létrehozásában. A Typographia, a Vas- és Fémmunkások Szaklapja, az Epltömunkás, a Cipész, az Asztalosok Szaklapja, a Szabók Szaklapja jelenik meg, együttesen 11 ezer példányban. Az első országos szakszervezeti kongresszust 1899 májusában tartják meg 41 fővárosi és 25 vidéki szakegylet 99 küldöttének részvételével. A kongresszus állást foglal a szakszervezetek országos jellegű tevékenységének kifejlesztése mellett, ösztönzi a helyi szakegyletek tömörülését országos szakmai szövetségekbe. Követeli a szervezkedési szabadság biztosítását, valamint a sztrájkjog elismerését, továbbá hatékony munkásvédelmi törvényhozást s ennek kapcsán a munkanap maximálását 10 órában. A kongresszus megválasztja a magyarországi szakszervezeti mozgalom központi szervét: a Szakszervezeti Tanácsot, amelynek elnöke Teszársz Károly, a Szociáldemokrata Párt vezetőségének tagja, és titkára Jászai Samu nyomdász.

A Szociáldemokrata Párt tevékenységét a kilencvenes évek végén az jellemzi, hogy erőteljesen és sikerrel küzd a munkásság önálló osztályszervezeteinek kifejlesztéséért, az országos szakszervezetek létrehozásáért. A párt — a szakszervezetekkel együtt - mindenekelőtt az egyesülési és gyülekezési jogért, a sajtószabadságért, a sztrájkjogért, a politikai üldözések beszüntetéséért, munkásvédelmi törvényekért, az általános, titkos választójogért harcol. Terjeszti a szocializmus eszméit, hirdeti a proletariátus nemzetköziségét. 1896-ban jelenik meg először magyar nyelven a Kommunista Kiáltvány. 1897-ben megjelenik Engels: A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig című műve Bokányi Dezső fordításában, 1898-ban Marx: Bérmunka és tőke című műve Weltner Jakab fordításában. Ugyanebben az időben kiadják Ferdinánd Lassalle több munkáját, valamint August Bebel, Wilhelm Liebknecht, Paul Lafargue - a német, illetőleg a francia párt vezetőinek - népszerű brosúráit, továbbá G. V. Plehanov: Szocializmus és anarchizmus cimű könyvét. A szocializmus marxi eszméi lassalleánus nézetekkel keveredve terjednek a magyarországi mozgalomban.

A Szociáldemokrata Párt a szocialista eszmék terjesztését eredményesen hasznosítja a munkásság mindennapi gazdasági követeléseiért és elemi politikai jogaiért vívott harcban, a proletariátus osztályszervezeteinek fejlesztése'ben. Az ország általános helyzetének mélyreható elemzésére a párt vezetői azonban ideológiailag gyengék, a hatalomért való harc konkrét kérdéseinek vizsgálatáig nem jutnak el.