Az orosz demokratikus polgárság jelentéktelensége miatt, az elmaradott Oroszországban a monarchia és a parasztság félfeudális szolgasága megszűntését csak a proletárdiktatúra oldhatta meg. A proletariátus - a paraszti tömegek élén a hatalmat megszerezvén – nem maradhatott meg a pusztán demokratikus feladatok megoldásánál. A polgári közvetlenül összeolvadt a szocialista forradalom első szakaszával. Ez a tény nem véletlen. A történelem nyilvánvalóan igazolta az elmúlt évtizedekben, hogy a kapitalista hanyatlás feltételek mellett, az elmaradott országok nem tudják elérni azt a szintet, amit sikerült elérni a kapitalizmus központjaiban. A civilizátorok maguk is megfeneklettek, és ezáltal blokkolják a civilizálandók fejlődését. Oroszország nem azért lépett a proletár forradalom útjára, mert a gazdasága elsőnek érett meg a szocialista forradalomra, hanem azért, mert kapitalista alapon már nem volt képes fejlődni. A termelési eszközök szocializációja vált az országnak a barbárságból való kivezetése előfeltételévé, : ez az elmaradott országok kombinált fejlődésének törvénye. A cárok volt birodalma a szocialista forradalomba, mint "a kapitalizmus leggyengébb láncszeme" (Lenin) lépett, de most is, 1919-ben, az októberi fordulat után is még mindig a "felzárkózás és az élre törés" feladatával szembesül. Következésképpen elsősorban Európa és Amerika színvonalához kell felzárkózni, és azokat a műszaki és termelési problémák, - megoldani, amelyeket a fejlett kapitalizmus már régen megoldott.

De lehetett volna másképp? A régi uralkodó osztályok megdöntése nem oldotta meg, csak lecsupaszította a feladatot: a barbárságból a kultúrába emelkedés feladatát. Ezzel egy időben, a termelési eszközöknek tulajdonjogát az állam a kezébe adva, a forradalom lehetővé tette új és sokkal hatékonyabb gazdálkodási módszerek alkalmazását. Csak a tervgazdálkodás tette lehetővé, hogy rövid idő alatt újraépítsék mindazt, ami az imperialista- és a polgárháborúban elpusztult, valamint új, hatalmas üzemeket és teljesen új termelési ágazatokat hozzanak létre.

A nemzetközi forradalom fejlődésének rendkívüli lelassulása, amelynek közeli segítségére a bolsevik párt vezetői erősen számítottak, nem csak rendkívüli nehézségeket okoztak a Szovjetuniónak, de nagy belső erőforrásokat és képességeket szabadítottak fel. Azonban ezen eredmények helyes értékelése - saját nagyságrendje, valamint gyengéi, - csak nemzetközi összehasonlítás segítségével lehetséges. Ezen munka módszere - a történelmi és szociológiai folyamat értelmezése, nem pedig statisztikai illusztrációk felhalmozása. Azonban a tárgy további kifejtése érdekében kiindulópontnak kell venni néhány igen fontos számszerű adatot.

A Szovjetunió iparosításának lendületét, szinte az egész kapitalista világ stagnálása és hanyatlása a hátteréhez viszonyítva, a meggyőzően mutatják a következő bruttó számadatok. A németországi ipari termelés csak a fegyverkezési láz következtében érte el az 1929-es év szintjét. Nagy-Britannia termelése ugyanezen 6 évben 3-4.%-al nőtt csak a protekcionista intézkedések ellenére. Az USA ipari termelése mintegy 25%-kal csökkent, Franciaországé - több mint 30%-kal. A legsikeresebb kapitalista országok közé a lázasan felfegyverkező és rabló Japán tartozik: a termelés növekedése közel 40%! De ez a kimagasló teljesítmény teljesen elhalványul Szovjetunió fejlődési dinamikája mögött: az ipari termelés ugyanebben az időszakban mintegy 3,5-szeres nőtt, illetve 250%-kal. Nehézipar termelése az elmúlt évtizedben (1925-1935) több mint tízszeresére nőtt. Míg az ötéves terv (1928-1929) első évben beruházási kiadások összege 5,4 milliárd rubel volt, addig 1936-ban tervezett 32 milliárd.

Amennyiben, tekintettel a rubelnek mint a mértékegységnek a bizonytalanságára, eltekinthetünk a monetáris értékeléstől, és más kevésbé vitatható mértékegységeket használhatunk. 1913 decemberében a a Donyeck-medence szén termelése 2.215 tonna, 1935 decemberében - 7.125 ezer tonna volt. Az elmúlt három évben megduplázódott nyersvas termelése, az acél és hengerelt termékek gyártása csaknem 2,5-szeresére nőtt. A háború előtti olaj, szén, nyersvas termeléshez képest a termelés 3 – 3,5-szeresére nőtt. 1920-ban, amikor az első villamosítási tervet összeállították, az országban 10 kerületi állomás volt, 253 ezer kilowatt kapacitással. 1935-ben, már 95 körzeti állomás 4.345 ezer kilowatt teljes kapacitással működött. 1925-ben a Szovjetunió a 11. helyet foglalta el a villamosenergia-termelésben, 1935-ben már csak Németország és az Egyesült Államok előzi meg. Szénbányászatban a Szovjetunió felcserélte a 10. helyet a 4. helyre. Acélgyártásban - a 6. helyet a 3.-ra cserélte . A traktorok gyártásában – világelső. Hasonlóképpen, a cukor termelésében.

Az ipar óriási eredményei, a mezőgazdasági termelés rendkívüli növekedésének ígéretes kezdetei, a régi ipari városok munkásai számának gyors növekedése, új ipari városok keletkezése, és ezekkel együtt-járóan a kulturális szint és szükségletek gyors növekedése, mindezek az októberi forradalom vitathatatlan eredményei, amelyekben a régi világ prófétái a emberi civilizáció végét akarták látni. A polgári közgazdaság mestereivel nincs miről vitatkozni: "A szocializmus bebizonyította jogát a győzelemre, nemcsak a „Tőke” lapjain, hanem a a Föld egyhatodának gazdasági színtéren, és nem a dialektika nyelvén, hanem a vas-, cement-és a villamosenergia nyelvén. Még akkor is, ha a Szovjetunió a belső nehézségek, a külső csapások és a vezetői hibái eredményeként elbukik - ami, mint mi határozottan reméljük, nem fog bekövetkezni – a jövő záloga marad az a vitathatatlan tény, hogy csakis a proletárforradalom eredményeként egy elmaradott ország két évtized alatt milyen, a történelemben példátlan, sikereket ért el.

Így a munkásmozgalomban a reformerekkel folytatott vitának is vége. Össze lehet-e hasonlítani egy pillanatra is huzavonájukat azzal a titáni munkával, amelyet a forradalom által új életre ébredett nép végez? Ha 1918-ban a szociáldemokraták Németországban a befolyásukat a szocialista forradalom érdekében használták volna, és nem a kapitalizmus megmentésére, nem nehéz - Oroszország tapasztalataira alapozva - megérteni, hogy milyen elháríthatatlan gazdasági ereje volna most már a közép- és kelet-európai szocialista tömbnek, mely Ázsia a nagy részeben otthon lenne. A reformizmus történelmi bűnéért a világ népei új háborúkkal és forradalmakkal fognak fizetni.