A SZOT működéséről mesélnél egy keveset?Sokat olvastam a Kádár-korszakról,de erről még nem halottam soha.Mennyiben volt képes ellátni az érdekképvislet feladatát?Van valami összefüggés az általad régebben említetett korlátozott mértékű vállalati demokrácia fennálása és a SZOT között?Párhuzamot lehet vonni valamilyen módon a Nyugat-Európában meghonosodott és helyenként mai napig fennálló munkavállalókat is bevonó vállalati irányítás módjaival?

- egy vállalattörténet iránt érdeklődő fiatal -

Az Osztrák Munkáskamarák (AK) főbb jellemzői. Az osztrák tapasztalatok magyarországi alkalmazásának lehetőségei.

Az osztrák Munkáskamarai rendszer szerepe a szociális partnerség intézményi rendszerében

Az osztrák szociális partnerség intézményét nem szabályozza törvény. E partnerség önkéntes alapon, informális megegyezésekre és a szereplők kölcsönös jószándékára támaszkodva fejlődött ki. Abból a meggyőződésből táplálkozik, hogy a fő érdekcsoportok hosszú távú gazdasági és szociális céljai jobban teljesíthetők az együttműködés és a párbeszéd révén, mint a nyílt konfliktusok útján és hogy a szociális stabilitás komparatív előnyt jelent a nemzetközi versenypiacon.
A fenti összefüggések belátását minden bizonnyal segítette, hogy a szociális párbeszédben részt vevő érdekcsoportok mindegyike erős szervezettséggel, stabil szakmai-pénzügyi infrastruktúrával rendelkezik. A szociális státuszuk miatt eleve hátrányos helyzetben levő munkavállalók esetében e szervezettség, szakmai alkuerő és mindennek a finanszírozási háttere aligha lett volna elérhető a Munkáskamarai rendszer kiépülése és megszilárdulása nélkül.

A Munkáskamarai rendszerről szóló törvényt az első Osztrák Köztársaság Alkotmányozó Nemzetgyűlése fogadta 1920-ban. A Munkáskamarák létrehozása az osztrák munkásmozgalom, mindenekelőtt a szakszervezetek követelése volt. A szakszervezetek az AK intézményétől az alábbi célok elősegítését várták el:
• a szakszervezetek szociálpolitikai, gazdaságpolitikai, jogi kérdésekben való szakmai eligazodásának támogatása,
• a munkavállalók foglalkoztatási/szociális jogait befolyásoló törvénykezés átláthatóságának fokozása, az ilyen törvénykezési folyamatokkal kapcsolatos érdekképviselet / beleszólás lehetőségének a megteremtése,
• a munkavállalók részvételének biztosítása a gazdaságfejlesztési feladatok megoldásában és a fejlődés eredményeként keletkező anyagi-kulturális javak elosztásában,
• a munkaadói kamarákhoz hasonló tartalmú, velük egyenlő képviseleti és részvételi jogosítványok megszerzése.

A törvényhez fűzött magyarázó szöveg kimondta: a Munkáskamarák nemcsak teljesen egyenértékű intézmények a gazdasági (munkáltatói) kamarákkal, hanem velük együttműködve részt vesznek az ország gazdasági fejlődésének elősegítésében, a gazdaságfejlesztési feladatok megoldásában.

Az AK-k a gyakorlatban a munkavállalói érdekképviselet erősítésén túl ahhoz is hozzájárultak, hogy közös platform jöjjön létre a politikailag megosztott szakszervezeti mozgalom eltérő érdekeinek megjelenítésére, egyeztetésére, majd az alapvető kérdésekben az egységes vélemény kialakítására és kifejezésére.

A Munkáskamarai rendszer fejlődésének kiemelkedő mérföldköve volt a 2008-ban elfogadott új alkotmány. Ez kimondta, hogy a kamarák, így a Munkáskamarák, mint önkormányzatisággal rendelkező intézmények az osztrák alkotmányos berendezkedés pótolhatatlan részét képezik. Létrehozásukkal az Osztrák Köztársaság a szociális partnerséget, a szociális partnerek közötti dialógus elősegítését kívánja szolgálni.

Az AK rendszer felépítése

A közjogiság és az önkormányzatiság elve

Ausztria négy legnagyobb gazdasági képviseleti szervezete a Munkáskamarák, a Gazdasági Kamarák, Az Agrárkamarák és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB). Közülük az ÖGB az egyesülési törvény szerint bejegyzett szövetség, míg a másik három kamara közjogi szervezet, amely kötelező tagsággal bír.

A Kamarákról szóló, jelenleg is érvényben levő 1992. évi törvény kimondja, hogy a Kamarák a demokratikus önkormányzatiság elve alapján működő intézmények, amelyek politikailag függetlenek a kormányzattól. Az önkormányzatiság és a politikai függetlenség ára a foglalkoztatotti (alkalmazotti) státuszhoz kapcsolódó kötelező kamarai tagság és kötelező kamarai tagdíj fizetés. Előbbi (a kötelező tagság) a garanciája annak, hogy a demokratikus belső érdekegyeztetésben valamennyi fontos érdek megjelenik, utóbbi (a kötelező tagdíj) garantálja a Munkáskamarák anyagi függetlenségét a mindenkori kormányzattól és mindenkori parlamenti többségtől.
A tagsági jogviszony szabályozása

Az egyik legnagyobb vitát kiváltó szabály a kamarai rendszer létrejötte óta a munkavállalói státuszhoz kapcsolódó kötelező tagság és kötelező tagdíjfizetés. Utóbbit a munkáltatók a keresetekből automatikusan levonják és átutalják a tartományi kamarák bankszámlájára.
A vitát végül egy 1996-ban lebonyolított széles körű felmérés hosszabb ideje nyugvópontra juttatta, mert az eredmény a kötelező tagság és tagdíj nagyarányú támogatása lett. Sőt 2008 óta a kötelező tagság és tagdíjfizetés kiterjed a szellemi szabadfoglalkozásúak körére is.
A Munkáskamaráknak a szokásos munkavállalói körön kívül tagjai a szakmunkástanulók, az osztrák székhelyű munkaadók által külföldön foglalkoztatottak (feltéve, hogy a társadalombiztosításuk Ausztriában került megkötésre), a szülési szabadságon, gyerekgondozási segélyen levők (feltéve, hogy a munkaviszonyuk ezidő alatt fennmaradt), valamint a munkanélküliek (feltéve, hogy korábban legalább 20 héten át fennállt a kamarai tagságuk és hogy jogosultak a munkanélküli járadékra).
Bár a nyugdíjasok nem jogosultak részt venni a kamarai választásokon és így természetesen tagdíjat sem kell fizetniük, de amennyiben korábban kamarai tagok voltak, akkor egy sor kamarai szolgáltatásra jogosultak és a szociális érdekegyeztetés során az érdekeiket is képviselik a Munkáskamarák. Hasonló a helyzet a kamarai tagsági jogukat elveszítő munkanélküliekkel.
Nem lehetnek kamarai tagok ugyanakkor a közszféra dolgozói ( itthoni megfelelőjük: a kormánytisztviselők, köztisztviselők, közalkalmazottak) és azok sem, akik a helyi önkormányzatoknál, vagy az államigazgatási szerveknél vannak nem közszolgálati jogviszonyban alkalmazva, de feladatuk a törvények végrehajtása. Továbbá nem lehetnek munkáskamarai tagok az igazságszolgáltatásban és az állami erőszakszervezetben dolgozók sem. Nem tagjai azok a munkáskamaráknak azok a munkavállalók sem, akik közeli hozzátartozói a cégtulajdonosoknak, a cégek vezető beosztású tisztségviselői és a mező-erdőgazdasági dolgozók sem.

A Munkáskamarák feladatai

• A munkavállalók jövedelmi, fogyasztási, munkajogi, munkaegészségügyi helyzetével, annak változásával kapcsolatos adatok gyűjtése, feldolgozása, elemzése és bemutatása a Kamarai tagságnak, a szociális partnereknek, valamint a politikai döntéshozóknak. E tevékenység során a Kamara szakemberei együttműködnek más (egyetemi, állami kutatóintézetekkel), illetve esetenként kutatási megbízásokat adnak a munkavállalók érdekvédelmével kapcsolatos témákban számukra.
• Az osztrák munkavállalók helyzetére kiható nemzetközi folyamatok, mindenekelőtt az Európai Unióban folyó döntéshozatal befolyásolása. Ebből a szempontból különösen fontos körülményt képez az unió keleti határainak folyamatos bővülése és ezzel összefüggésben a külföldi vendégmunkások számának jelentős emelkedése.
• A munkaviszonyokkal, munkakörülményekkel, adókkal, szociális juttatásokkal kapcsolatos törvénykezés befolyásolása, az ilyen tartalmú törvény-és jogszabály tervezetek előzetes véleményezése. A Munkáskamarák a törvény erejénél fogva részvételi joggal rendelkeznek a törvénykezési folyamatban. E jog gyakorlása során a Munkáskamarák egyeztetéseket folytatnak a kormányzati és önkormányzati intézményekkel, a Munkaadói Szövetségekkel, a Gazdasági Kamarákkal, a politikai pártokkal és az illetékes parlamenti bizottságokkal. Az egyeztetések során a Munkáskamarák a véleményezésen túl javaslatokat tesznek egyes jogszabályok tartalmának módosítására.
(Az alattiak megvannak vagy lehetnek a szakszervezeteknél is – részben a magyaroknàl is! A hatékonysàg nem az elnevezés függvénye!)
• A Munkáskamarák tagokat delegálnak a munkaügyi választott bíróságokba, a társadalombiztosítási önkormányzatok, a munkaügyi és munkaegészségügyi felügyeleti hatóságok irányító testületeibe.
• A Kamarai szakértők ingyenes tanácsadást nyújtanak a hozzájuk forduló kamarai tagoknak munkajogi, munkaegészségügyi, társadalombiztosítási és nyugdíjügyekben, fogyasztóvédelmi kérdésekben, adóügyekben, a pályaválasztási-, az iskolarendszerű- és a felnőtt képzéssel kapcsolatos kérdésekben, a szociális juttatásokkal kapcsolatban). A tanácsadás történhet szóban, írásban, jogi szakvélemény formájában, lehet egyéni, személyre szóló, de érinthet vállalati foglalkoztatotti csoportokat, sőt lehet ágazati szintű tanácsadás is.
• A Munkáskamara által megbízott ügyvédek ellátják a Kamarai tagok jogi képviseletét a bíróság előtt zajló munkaügyi, társadalom biztosítási, nyugdíjakkal, vagy más szociális juttatásokkal kapcsolatos peres eljárásokban. Abban az esetben, ha a peres eljárás speciális foglalkozási- szakmai csoportokat, vagy ügyeket érint a kamarai jogászok szorosan együttműködnek az adott szakmában érdekvédelmi tapasztalatot szerzett szakszervezeti jogászokkal.
• A Munkáskamara maga is szervez szakképzést nyújtó tanfolyamokat, felnőtt képzési tanfolyamokat, sőt kulturális programokat, kiállításokat, irodalmi esteket és színházi bemutatókat is. A nagyobb városokban saját könyvárakat üzemeltet.
• A Munkáskamarák érdekvédelmi képzési programokat, tananyagokat, útmutatókat állítanak össze a választott szakszervezeti és üzemi tanácsi tisztségviselők szakmai felkészültségének javítására. E tevékenységük során szorosan együttműködnek a szakszervezeti szövetségekkel.
A kamarai tagok a kamarai szolgáltatásokat a munkahelyük elhelyezkedése szerinti
helyszíneken vehetik igénybe.

A kamarai tagdíj

A Munkáskamarák anyagi függetlenségét és a szakmai szolgáltatások magas színvonalát a kötelező tagság mellé társuló kötelező tagdíjfizetési rendszer biztosítja, amely alól azonban mentesülnek a szakmunkástanulók, a munkanélküliek, a szülési szabadságon, vagy gyerekgondozási segélyen levők, a katonai szolgálatot teljesítők. A kamarai tagdíj a bruttó kereset 0,5%-a. A tagdíj csökkenti a személyi jövedelemadó alapját. A számítás alapjául szolgáló összeg pedig nem haladhatja meg a társadalombiztosítási díjfizetés alapját, amely ma Ausztriában 4110 EUR. Ennek alapján Burgenlandban az átlagos tagdíj 6,8 EUR / hó volt, a maximális tagdíj pedig 20,5 EUR/hó. 2009-ben éves szinten a 3,3 millió kamarai tag 340 millió EUR tagdíjat fizetett be a Munkáskamarák költségvetésébe, amely azonban így is jócskán elmaradt a Gazdasági Kamarák tagjai által befizetett 620 millió EUR-t kitevő költségvetéstől.

A Munkáskamarai költségvetés több, mint 80%-a a tagoknak nyújtott – fentiekben ismertetett - szolgáltatásokra fordítódik. A kamarai képviselők és a választott tisztségviselők döntő többsége nem kap fizetést a kamarai munkájáért, azt önkéntesként végzi. Kizárólag költségtérítésre jogosultak, amennyiben utazási, esetleg szállás költségük merül fel, illetve az üléseken történő jelenlét miatt kieső munkaidőre járó jövedelmet térítik meg számukra.
Javadalmazás jár ugyanakkor a kamarai elnököknek, alelnököknek, az elnökségi tagoknak és a szakbizottságok vezetőinek a közgyűlések közötti időszakban végzett munkájuk után. A javadalmazásuk nagyságát az országos közgyűlésnek kell megszavaznia, a kifizetés szabályosságát pedig a törvényességi felügyeletet gyakorló szervezet ellenőrzi.

A képviselők és tisztségviselők összes költségtérítése 2009-ben nem érte el a teljes kamarai költségvetés 2%-át.

A kamarai választások rendszere

A Kamarák, így a Munkáskamarák is területi elven épülnek fel. Valamennyi osztrák tartományban működik tartományi Munkáskamara.
A kamarai képviselőket közvetlenül a tartományi kamarákba választják meg a kamarai tagok.
A munkáskamarai választásokon a tagok a munkahelyük szerinti területi választási körzetben szavaznak, amelyeket lehetőleg (főleg a nagyobb cégek esetében) a vállalati irodákban alakítanak ki. A vállalati szavazó körzeteken kívül maradó tagok ( pl. a munkanélküliek, a kisvállalatok alkalmazottai) levélben, vagy a lakóhelyükön kialakított körzetekben szavaznak.
A választásokra tartományonként 5 évente kerül sor, de azokat nem valamennyi szavazó körzetben egyetlen napon (mint a parlamenti, vagy az önkormányzati választások esetében), hanem egy 2 naptól 2 hétig terjedő periódus alatt lehet lebonyolítani, ráadásul ez a maximum 2 hetes periódus a választási éven belül tartományi kamaránként bármelyik időszakra eshet, azaz nem kell ugyanazon 2 hét alatt szavazni minden tartományban. A területileg felosztott szavazókörzetben ezen 2 nap-2 hetes periódus bármelyik napján lehet szavazni.
Képviselő jelölt bármelyik kamarai tag lehet, függetlenül az állampolgárságától, aki betöltötte a 19. életévét, és akit a választást megelőző 2 évben legalább 6 hónapos időtartamra Ausztriában foglalkoztattak munkáskamarai tagként. Jelölteket bárki állíthat, de a gyakorlatban a szakszervezetek, vagy egyéb, nem politikai pártként bejegyzett, a munkavállalók gazdasági-szociális-kulturális érdekeit képviselő csoportosulás lehet sikeres ebben. A jelölés feltételeként legalább 300 kamarai tag, vagy 5 tartományi kamarai képviselő ajánlását kell összegyűjteni. A jelölő szervezetekre vonatkozó törvényi szabályozás megegyezik az üzemi tanács választásokon történő jelölt állítás szabályaival. A jelöltállításra a szavazati jogosultság igazolására megszabott regisztrációs időt követő 2 héten belül kell sort keríteni.
A megválasztott kamarai képviselők közül legalább 2 (kisebb képviseleti létszámú tartományi kamarák), vagy 3 képviselő (nagyobb képviseleti létszámú tartományi kamarák) alakíthat kamarai frakciót (képviselő csoportot). A kisebbségi kamarai frakciók a döntések során jelentős védelemben részesülnek:
• legalább egy képviseleti helyet kell kapniuk az elnökségben és a felügyelőbizottságban
• ha a többségi frakció adja a kamarai elnököt, nem adhatja ő a felügyelő bizottság elnökét is.
A kamarai közgyűlés köteles napirendjére venni minden olyan írásos előterjesztés megtárgyalását, amelyet 1500 kamarai tag az aláírásával támogat. 300 kamarai tag aláírása szükséges ahhoz, hogy egy kérés, vagy kérdés a közgyűlés elé kerüljön és arról szavazzanak.

A Munkáskamarák szervezeti felépítése
A Munkáskamarák tartományi képviselő testülete 50- 180 tagú, az adott tartomány munkavállalóinak számától függően. A tartományi kamarai közgyűlések döntenek:
• az adott évi érdekvédelmi politikai súlypontjairól, feladatairól
• az éves költségvetésről és a költségvetési beszámolóról
• a kamarai bizottságok összetételéről (pénzügyi bizottság, jogi bizottság, foglalkoztatási-és munkaegészségügyi bizottság, társadalombiztosítási bizottság, szak-és felnőttképzési bizottság, fogyasztó védelmi bizottság, ifjúsági bizottság, nőbizottság)
• a kamarai apparátus (közgazdasági-és pénzügyi iroda, jogi iroda, foglalkoztatási – munkaegészségügyi iroda, képzési iroda, szociális iroda, fogyasztó védelmi iroda) vezetőinek kinevezéséről, vagy felmentéséről,
• a nagyobb értékű beruházásokról
• megválasztják a tartományi kamara elnökét, elnökségét (max. 19 fő), valamint a felügyelő bizottságot.

A közgyűlések közötti időszakban a kamarák tevékenységét az elnökség irányítja. Az elnökség feladata a kamarai szakbizottságok munkájának szervezése, a szakapparátusok felé a szakmai megrendelések kiadása (elemzések készítése, szakvélemények összeállítása) és mindezek alapján a közgyűlési határozatok előkészítése, illetve a rájuk ruházott illetékességi körben a szociális partneri fórumokon a kamarai álláspont képviselete, a jogszabályokra, költségvetési tervezetekre vonatkozó kamarai vélemény megfogalmazása és a döntéshozókhoz történő eljuttatása.

A felügyelő bizottság a kamarai munkaszervezetek, apparátus működésének szabályosságát, a kamarai költségvetés tervszerű végrehajtását, a kiadások ésszerűségét, takarékosságát ellenőrzi.

A kamarai apparátus feladata a kamarai bizottságok és a kamarai képviselők munkájának szakmai támogatása, illetve a kamarai tagok számára személyes, vagy csoportos tanácsadást, ügyintézést, jogi képviseletet nyújtó szakmai szolgáltatások és szolgáltatók (jogászok, társadalombiztosítási szakértők, fogyasztóvédelmi szakértők, képző intézmények) munkájának szervezése és ellenőrzése.

A Munkáskamarák országos közgyűlése évente kétszer ülésezik, de a képviselők 1/3-ának kérésére rendkívüli ülés is összehívható. Az országos közgyűlés a 9 tartományi kamarai elnökből és további 58 kamarai képviselőből áll, akiket a tartományi kamarák a taglétszámuk arányában delegálnak az országos közgyűlésbe. Az országos kamara elnöksége 16 tagú, ebből 9 tagot a tartományi kamarák elnökei tesznek ki, a többi 7 tagot a képviselők maguk közül választják meg. Ugyancsak a közgyűlés választja meg a felügyelőbizottság tagjait. A közgyűlés fogadja el a Kamarai érdekvédelmi politika adott évre vonatkozó alapelveit, a főbb akciókat és az éves költségvetést.

Az országos közgyűlés által megválasztott szakbizottságok munkáját a bécsi munkáskamara szakapparátusa támogatja. Ennek szakosztályaiban magasan képzett, gyakran tudományos fokozattal rendelkező szakemberek dolgoznak, akiknek felkészültsége egyenrangú a kormányzati, és a munkaadói kamarák, azaz a szociális partnerek hasonló feladatokat ellátó munkatársainak felkészültségével. Ennek megfelelően hozzáértő módon és felelősséggel vesznek részt a munkavállalói érdekeket érintő jogszabályok, kormányrendeletek, törvénytervezetek, a kormányzati költségvetés, gazdaságpolitikai program véleményezésében.

Az osztrák Munkáskamarai rendszer sikerének összetevői

A munkáskamarai rendszer sikerét a működésükről rendszeresen folytatott közvélemény kutatási eredményeken túl bizonyítják azok a szavazások is, amelyek a kötelező tagsági és tagdíjfizetési rendszerről időközönként lezajlottak és amelyek mindig meggyőző többséggel támogatták a rendszer fenntartását.
Az osztrák munkáskamarai rendszer hosszú, csaknem 100 éves történelmi fejlődésre tekinthet vissza ugyan, de a létrejöttét követően viszonylag gyorsan képes volt bizonyítani működési hatékonyságát. Mind az első, mind a második világháború utáni újjáépítést követően segített elvégezni a feladatok rangsorolását, időben közvetíteni a potenciális szociális feszültség forrásokat és segíteni azok minél kisebb konfliktusokkal járó megoldását.

Az állam célja a munkáskamarai rendszer létrehozásával az volt, hogy a munkavállalói oldalon olyan participációs intézmény jelenjen meg amely egyrészt többlet lehetőségeket kap, de cserében többlet kötelezettségeket is vállal.
Ilyen többlet lehetőség a kötelező tagságon / kötelező tagdíjon alapuló stabil működési, finanszírozási háttér, a jogszabályalkotásban való részvételi lehetőség, valamint a makro politikák (gazdaság politika, pénzügypolitika, fejlesztéspolitika, képzéspolitika) alakításának a véleményezése.
A másik oldalon a többlet lehetőség fejében vállalt többlet kötelezettség abban nyilvánul meg, hogy a munkáskamara nem szervezhet sztrájkot, sőt ellenkezőleg olyan kompromisszumokra törekszik, amelyek elkerülhetővé teszik a sztrájkfenyegetést. A Munkáskamara a munkavállalói érdekeket érintő ügyekben nemcsak véleményt mond, hanem a jelzett hiányosságok orvoslására szakmailag alátámasztott megoldási javaslatokat is kidolgoz, mégpedig oly módon, hogy azok a munkavállalói oldal legáltalánosabb érdekei mellett (pl. teljes foglalkoztatás), tekintettel legyenek az össztársadalmi érdekekre is (pl. a gazdasági versenyképesség erősítésére).

A Munkáskamarákban létrejött (a kötelező tagdíjból finanszírozott) szakmai, szolgáltatói kapacitások nemcsak tehermentesítik az államapparátust, hanem olyan tudással egészítik ki az állami szakigazgatási szervek ismereteit, amelyek csak a jogszabály alkalmazás során derülnek ki, csak a Munkáskamarák tagságát, ügyfeleit képező munkavállalaók visszajelzéseiből szűrhetők le.

Az osztrák kamarai rendszer másik fontos tapasztalata, hogy – bár létrehozásával az állam által szabályozott és az államigazgatás igényei szerint is alakított részvételi - képviseleti rendszert alkottak meg, amelynek mozgástere fontos pontokon eltér a mozgalmi jellegű érdekképviselet mozgásterétől (lásd a sztrájkjog hiányát), de úgy tűnik, hogy a kétféle, a szakszervezeti és a munkáskamarai érdekképviseleti intézmény egymást erősítő módon egészíti ki egymást, illetve segíti a másik gyenge pontjainak az ellensúlyozását. A kamarai szakapparátusok pótolják és segítik a szakszervezeteknél hiányzó szakmai potenciált, illetve fórumot biztosítanak a szakszervezeti tagság által jelzett érdeksérelmek időben történő becsatornázására az állami döntéshozatali rendszerbe. A szakszervezetek munkahelyi jelenléte, rugalmasabb szervezeti felépítése, mozgalmi jellege, foglalkozás-szakma specifikus felépítése viszont emberközelibb módon, gyorsabban észleli a munka világának problémáit. Az elsődleges és ennyiben bizonyos szempontból nyers információkat továbbítják a kamarai testületek, szakbizottságok felé, hogy ott már szakmailag szintetizált módon dolgozzák fel azokat és igyekezzenek általánosítható következtetéseket levonni belőlük, ajánlásokat téve a problémák rangsorolására és a megoldási, konfliktus megelőzési módszerekre, eszközökre.

A Munkáskamarák intézménye abból az előfeltevésből indul ki, hogy a társadalomban nemcsak egyféle általános érdek létezik, hanem nagyon sok részérdek húzódik meg. Ezt a sok részérdeket ugyanakkor igen nehéz beazonosítani, gyakran még megérteni is, mert többnyire politikai, vagy ideológiai köntösbe burkolják őket. A kamarák hiányában ez a sok részérdek a petíciók és lobby törekvések tömegével árasztaná el a parlamenti döntéshozatalt, rendkívűl megnehezítve az érdekegyeztetést, ráadásul egyoldalú előnyhöz juttatva a nagyobb pénzügyi háttérrel rendelkező nyomásgyakorló csoportokat. A kamarák abban nyújtanak segítséget, hogy
• kiegyenlítik az egyes érdekcsoportok (mint például a munkaadók és a munkavállalók) alkuerejében meglevő, eredendően igen jelentős különbségeket
• a munkavállalók széles körét bevonva elvégzik a szociális párbeszédet megelőző belső érdekegyeztetést a munkavállalói oldalon, ezáltal kibővítik a polgárok részvételét a demokratikus közéletben és érvényesítik a demokratikus hatalomgyakorlás két kiemelt elvét, az önkormányzatiságot és a szubszidiaritást (a döntéselőkészítés és a döntéshozatal közelebb vitelét az állampolgárokhoz),
• a külső partnerekkel folytatott tárgyalásokon már a belső érdekegyeztetés révén rangsorolt, alapos szakmaisággal alátámasztott, legáltalánosabb munkavállalói érdekeket tükröző igényeket, javaslatokat terjesztik elő,
• a saját szakapparátusaik közreműködésével kidolgozott javaslatok előterjesztésével, illetve a kormány által előkészített jogszabálytervezetek véleményezésével a Kamarák csökkentik az államapparátusra háruló terheket és hozzájárulnak a karcsúbb állam létrejöttéhez.

Kamarák a fejlett világ sok országában léteznek, de túlnyomó részben a munkaadók érdekképviseleti és érdekegyeztetési szervezeteként. Ausztria azon kevés országok közé tartozik, ahol a munkavállalók is hozzájutottak ehhez az erős, alkotmányos jogokon alapuló, fejlett demokratizmussal működő érdekérvényesítési eszközhöz.
A gyakorlat bebizonyította azt is, hogy az üzemi tanácsok, a kamarák és a szakszervezetek egymás alkuerejét, érdekérvényesítő képességét erősítő, de a felesleges párhuzamosságokat kiiktató intézményekként képesek működni. A három szervezet közötti munkamegosztás alapjai:
1. az üzemi tanácsok kizárólag az adott munkahelyen felmerülő érdekegyeztetési feladatok megoldásában működnek közre és eközben igénybe veszik mind a szakszervezetek, mind a Munkáskamarák szakmai támogatását.
2. a szakszervezetek fő feladata az ágazati kollektív szerződések előkészítése és megkötése, a munkaadókkal folytatott ágazati egyeztetések elvégzése.
3. a Munkáskamarák a törvényalkotási, jogszabályalkotási folyamatban vesznek részt, azaz a kormányzati szinten folyó szociális egyeztetés partnerei, véleményezik a munkavállalókat érintő gazdaságpolitikai, jogpolitikai irányelveket. Emelett szakmai hátteret biztosítanak a szakszervezeti érdekegyeztetéshez és a munkavállalók egyéni érdekeinek védelméhez (jogi, társadalombiztosítási, fogyasztó védelmi tanácsadás, jogi képviselet, képzési támogatás).

A Munkáskamarákat és az osztrák szakszervezeti szövetséget is magában foglaló munkavállalaói érdekképviselet tekintélyét jelzi, hogy 2006-ban a gazdasági és szociális szférában érintett tárgyaló partnerek: a Munkáskamara és az Osztrák Szakszervezeti Szövetség egyfelől, a Gazdasági Kamara és az Agrárkamara másfelől hosszú távú együttműködési nyilatkozatot írtak alá arról, hogy együttesen törekednek a három kiemelt táradalom politikai cél, a teljes foglalkoztatottság, a szociális biztonság és a nemzetközi versenyképesség elérésére. A fenti célok eléréséhez javasolt gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és képzéspolitikai lépéseket évente két alkalommal legfelső szintű találkozón vitatják meg, amelyre meghívják a kormányfőt is. A találkozókon született ajánlásokat az egyes szervezetek szakapparátusai dolgozzák ki és együtt terjesztik a kormány elé, hogy az figyelembe tudja venni a költségvetési, a fogalkoztatási-képzési és a pénzügyi politika kidolgozásánál.
A fent említett nyilatkozat aláírásával a munkavállalói oldal elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben nemcsak a teljes foglalkoztatást, a szociális biztonságot és a gazdasági növekedést tekinti céljának, hanem az osztrák gazdaság nemzetközi versenyképességének erősítését, a gazdaság internacionalizálódásának szélesítését és azoknak a képességeknek és készségeknek a fejlesztését, amelyek a piaci versenyképesség javulásához szükségesek.

Gyakran vitatott kérdések a Munkáskamarákkal kapcsolatban (24. oldal):
• A kötelező tagság és tagdíj kérdése
1. Kérdés: Mi indokolja a kötelező kamarai tagságot és tagdíjfizetést?
1. Válasz: Csak a kötelező tagság és kötelező tagdíjfizetés biztosíthatja a munkavállalók számára az alábbi demokratikus alapelvek érvényesülését:
• a belső érdekkiegyenlítődést, tehát azt, hogy valamennyi munkavállalói csoport, beleértve a leggyengébb érdekérvényesítő képességűeket is képviseletet kapjon az érdekegyeztetési folyamatban,
• a demokratikus választások reprezentativitását, tehát azt, hogy valamennyi munkavállalói réteg jelölhessen és választhasson képviselőt a saját érdekeinek megfelelően,
• az államtól és a politikai pártoktól független finanszírozási háttér rendelkezésre állását a munkavállalói érdekképviselet számára,
• az egyenlő anyagi tehervállalást az érdekképviseleti tevékenység és szolgáltatások költségeinek fedezésében, ezzel annak elkerülését, hogy egyesek költséghozzájárulás nélkül élvezhessék a kamarák által elért eredményeket a munkavállalalók foglalkoztatási-szociális helyzetének javításában.
• A szakszervezetek és a Munkáskamarák közötti kapcsolat kérdése
2. Kérdés: Nem lenne –e kedvezőbb (olcsóbb és egyszerűbb) az érdekvédelem számára, ha a szakszervezetek beolvadnának a Munkáskamarákba?
2. Válasz: ez a szakszervezeti mozgalom államosítását jelentené, hiszen jogszabályok állapítanák meg a szakszervezeti működés főbb szabályait. Például megszűnne a szakszervezeti sztrájkjog, a sztrájkok meghirdetésének, vagy szervezésének joga ugyanis a kamarákat, mint az érdekegyzetetésre és szociális párbeszédre létrehozott szervezeteket, nem illeti meg.
3. Kérdés: Mi lenne, ha a Kamarák funkcióit a szakszervezetek vennék át?
3. Válasz: Ebben az estben viszont megszűnne a kötelező kamarai tagság és tagdíjfizetés, megrendülne a munkavállalaói érdekképviselet és a nekik nyújtott szakmai szolgáltatások pénzügyi háttere, illetve meggyengülnének az országos ügyekben folyó érdekegyeztetés jogi alapjai (törvények, költségvetési politika véleményezése).

A Munkáskamarai rendszer esetleges adaptálásának előnyei és kockázatai a magyar szakszervezetek szempontjából

A magyar munkaügyi kapcsolatok rendszerének mai jellemzői

A magyarországi munkaválallói érdekvédelem összehasonlíthatatlanul gyengébb pozícióban van, mint az osztrák. Jelenlegi állapotában a munkavállalói érdek érvényesítés kétféle intézményt foglal magában: az üzemi tanácsok rendszerét és a szakszervezeteket.
Az üzemi tanácsoknak, mint a vállalkozások szintjén működtethető részvételi intézmények gyengeségének egyik fő oka, hogy viszonylag új keletűek és az önkéntessségre épülnek. Elterjedésüket és megerősödésüket gátolja a hazai vállalati szektor elaprózódása és rendkívűli mobilitása (a cégek adó/járulék elkerülés által motivált gyakori és tömeges megszűnése, majd újjáalakulása), hiszen az üzemi tanácsok rendszere csak viszonylag stabil vállalkozói szervezeti keretek között üzemképes. Az üzemi tanácsok léte egyértelműen akadályozná az önkényes cég átalakulások tömeges hullámzását, ezért az esetek nagy részében nyilvánvalóan nem élvezi a munkaadók támogatását. Ráadásul 50 fő alatti foglalkoztatotti létszámú cégeknél még az ilyen irányú munkavállalói szándék megléte esetén sem szükséges létrehozni az üzemi tanácsot. A nagyobb vállalkozásoknál is csak akkor, ha a munkavállalók közül többen is kezdeményezik ezt.
A kisebb cégeknél, ahol a hazai tulajdon dominál, a tulajdonosok tradicionálisan autokrata vezetési kultúrája jelenti a másik fő akadályt, a nagyobb cégeknél- ahol a külföldi tulajdon a jellemző – pedig az, hogy a multionacionális befektetőket többnyire éppen az vonza Magyarországra, hogy alacsonyabbak a bérek, kevesebbet kell költeni a munkakörülmények fejlesztésére, és kisebb az érdekvédelmi alkuerő, mint az anyaországokban. A külfödi és a hazai munkaadói szemlélet, magatartás egymástól nem nagyon különböző merevségét, konzervativizmusát tovább növeli a mostmár évek óta tartó gazdasági recesszió, amely egyoldalúan a költségcsökkentésekben, a munkavállalók jövedelmének, juttatásainak megnyirbálásában, munkakörülményeinek leromlásában látja a túlélés receptjét.

A szakszervezeti befolyás gyengesége nem a szervezeti / mozgalmi tradíció hiányával magyarázható, hanem e tradíció (még inkàbb a sztàlinista-posztàlinista mùlt, majd a rendszervàltàs) torz gyökereiben rejlik. A versenyszféra és a nem verseny szféra domináns szakszervezeteinek a vezetése, apparátusa máig magán hordja a rendszerváltás előtti mozgalmi kultúra jegyeit. Ez a továbbélő mentalitás nem kis részben azzal magyarázható, hogy a szakszervezeti működés finanszírozása, a szakszervezeti apparátus fenntartása, akárcsak a Kádár rendszerben, máig erősen ráutalt a politikai kapcsolatokra és a politikai kapcsolatoktól függő állami támogatásokra. A szakszervezeti működés finanszírozásában aránytalanul kicsi a tagsági díj, vagy a szakszervezeti szolgáltatásokból származó bevételek aránya. Ez természetesen összefügg a tagi szervezettség csökkenésével, utóbbi pedig a vállalati szektor már említett nagyarányú instabilitásával. Az is tagadhatatlan azonban, hogy a tagsági vesztés fontos oka az, hogy a szakszervezeti tagok nem érzékelik az érdekvédelem hatékonyságát, nem érzékelik azt,
• hogy az érdekvédelmi szolgáltatások (jogsegély, munkavédelem, fogyasztó védelem) kézzelfoghatóan enyhítik az őket ért sérelmeket (pl. megnehezíti az elbocsátásukat, megakadályozza a foglalkoztatásban a kor, a nemek szerinti diszkriminációt, megfelelő kártérítést harcol ki a munkahelyi ártalmak nyomán fellépő egészségkárodosások esetén),
• hogy a szakszervezeti kezdeményezések segítenek az újraelhelyezkedésben, a munkaerő piacon használható képzettség megszerzésében és karbantartásában,
• hogy a szakszervezetek önálló javaslatokkal élnek a munkakörülmények jogi szabályozásánál, a foglalkoztatás egészségügy, a szakképzési rendszer fejlesztésénél, stb..
Ilyen körülmények között a szakszervezetek nagyobbik, a baloldalhoz kötődő csoportjának működőképességét a rendszerváltás óta eltelt idő nagyobbik részében a kormányzó baloldali politikai párttal létrejött, és a politikai hatalom megszerzésének és megtartásának alárendelt szövetség biztosította. Egyik oldalon a kormányzat által kiosztott, a gazdaság teherbíró képességével alá nem támasztott jövedelmekkel és juttatásokkal, beleértve ebbe a szakszervezeti apparátusok fenntartásához adott támogatásokat is, a másik oldalon pedig a szakszervezetek által a parlamenti választások idején a kormányzó pártnak nyújtott nyílt politikai támogatással. Ez a kevéssé elvszerű és tartósan életképtelennek bizonyult politikai/hatalmi szövetség hozzájárult a szakszervezeti munka elkényelmesedéséhez és ahhoz, hogy a kormányzó párt földcsuszamlásszerű tekintélyvesztésének, erkölcsi összeomlásának következményei a szakszervezetek említett csoportjaira is ránehezednek. ( A függetlenség hiànya!!!)

Az említett politikai csoportosulásból kimaradt szakszervezetek, mindenekelőtt a Munkástanácsok és a Liga szakszervezetek részérôl ennek ellensùlyozàsàra a tagsági kör bővítése és erre építve a pénzügyi stabilitás elérése szinte megoldhatatlan feladatnak bizonyult, így a hatalomvàltàs idején ezek is a hatalom kegyeit keresik.

• Kockázatok
1. Kockázat: A kamarai intézményrendszer és a velük kooperáló szakszervezetek elkényelmesedése a biztos és automatikus pénzügyi háttér létrejötte miatt, ezzel összefüggésben a pénzügyi erőforrások haszontalan felélése.
1. Kockázat kezelés: a fenti veszély elkerülését szolgálja a kamarai választások rendszere, ha egészséges versengés alakul ki a jelölt állító szakszervezetek között. Ugyancsak felhasználható a kockázat csökkentésre a kisebbségi frakciók pozícióját védő, erősítő és a közvetlen tagsági befolyást biztosító megoldások alkalmazása. Utóbbira példa az adott számú tagi aláírást összegyűjtő kezdeményezések kötelező közgyűlési napirendre vétele, szavazásra bocstásának előírása. Az osztrák példából látható, hogy a kamarai költségvetést a közgyűlés fogadja el. A költségvetés és azon belül a személyi jövedelmekkel összefüggő információk is teljes nyilvánosságot élveznek, sőt . valamennyi tartományi kamara honlapján elolvasható azon kevés számú választott kamarai tisztségviselő javadalmazása, akiket a szigorúan szabályozott költségtérítésen túl egyéb javadalmazás is megillet. Végül a kamarai költségvetés célszerű felhasználását ellenőrzi a törvényességi felügyeletet ellátó állami szervezet és az állami számvevőszék is.
2. Kockázat: A kamarai választások átpolitizálódása a jelölteket állító szakszervezetek eltérő ideológiai-politikai kötődése miatt.
2. Kockázat kezelés: A kamarai választások tematikájának középpontjában a munkavállalók élet-és munkakörülményeivel, foglalkoztatásával összefüggő kérdéseknek kell állniuk. Ezt a kamarai törvénynek is szabályoznia kell, de az általános közhangulat is ezt támogatja. Az átlagpolgárt mindig is elsősorban az érdekelte, hogy az élet-és munkakörülményeinek javítását milyen intézkedésekkel lehet elérni, nem pedig az ideológiai – politikai csatározások.
3. Kockázat: Az érdekvédelmi munka súlypontjának eltolódása az üzemi/ágazati/szakmai szint felől az országos, makrogazdasági, gazdaságpolitikai, a jogszabály alkotási érdekegyeztetés felé, ezáltal az üzemi részvételi formák (üzemi tanácsok) és az üzemi/ágazati kollektív szerződések előkészítésével kapcsoltos munka háttérbe szorulása.
3. Kockázat kezelés: A munkáskamarai rendszer keretében létrejövő erőforrások és a rájuk épülő szakmai szolgáltatások a helyi szintű érdekvédelem, sőt s a személyes érdekvédelmi szolgáltatások (jogsegély, jogi képviselet, képzés, elhelyezkedési tanácsadás, stb.) kiépítésére is összehasonlíthatatlanul nagyobb erőforrásokat biztosítanának a mainál. Azt természetesen a tagok által megválasztott képviselőknek kell eldönteniük, hogy milyen célra mekkora erőforrást mozgósítanak. Ennek során nem hagyhatják figyelmen kívül a választók elvárásait.
4. Kockázat: a kötelező tagsági rendszerekel szembeni tradícionális ellenszenv.
4. Kockázat kezelés: a rendszer bevezetését nagyarányú tájékoztatási kampánnyal kellene megalapozni, amelynek során bizonyosan jelentős támogatást kapnánk az osztrák munkáskamaráktól. (?????)
5. Kockázat: A kötelező kamarai tagdíj kezdeti népszerűtlensége (újabb teher a munkavállalók nyakán).
5. Kockázat kezelés: Mivel az egy főre eső összeg pár száz forint lenne, ez nem jelentene érdemi jövedelem kiesést. És még ez is mérsékelhető lenne - az osztrákéhoz hasonló módon - SZJA adóalapból való levonással.