Magyarországon az 1848-as forradalomig - a feudalizmus viszonyai között - a tőkés fejlődés nagyon lassú volt, alig törte át a céhkorlátokat. Közvetlenül a forradalom előtt a lakosságnak alig több mint egy százaléka, mindössze 156 ezer ember dolgozott az iparban, túlnyomó részük a céhes iparban és a bányászatban. Még a kézi munkán alapuló tőkés manufaktúra sem tudott kifejlődni, csak kevés ilyen jellegű üzem létesült.

A céhlegények és inasok munkaviszonyai rendkívül rosszak voltak. A műhelyekben a napi munkaidő átlag 14-16 óra hosszat tartott, s a termelés vasárnap sem szünetelt. A munkások ki voltak szolgáltatva a mesterek, felügyelők önkényének, akik a testi fenyítést is gyakran alkalmazták.

A létszámban kicsiny magyarországi munkásság nagy lelkesedéssel vett részt az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban. A forradalmi tüntetések tömegeit elsősorban a pesti munkások alkották.

A magyarországi munkásság 1848-ban még nem lépett fel önálló politikai erőként. Fő követelése: a céhek eltörlése. Ugyanekkor harcol a napi 14-16 órás munkaidő leszállításáért, emberséges bánásmódért, magasabb munkabérért. 1848 április-júniusában e követelésekért Pesten több ezer munkás sztrájkol és tüntet. Ebben az időben kötik meg a nyomdászok az első kollektív szerződést Magyarországon. A munkásság azt remélte a forradalom győzelmétől, hogy megszabadul a céhektől, s több kenyérhez, emberibb életkörülményekhez jut. Küzdelmét a magyar forradalmi demokrácia kimagasló képviselői — Petőfi, Táncsics, Vasvári - teljes együttérzéssel támogatták.

Az 1848-as forradalom fő vívmánya a jobbágyendszer megszüntetése. A feudális nagybirtok felosztására azonban nem került sor. A forradalom vezetője a liberális nemesség volt, amely a parasztság eme alapvető követelését elutasította. A munkásság fő célkitűzése, a céhek eltörlése sem teljesült. A céhkötelékeket, a legények alávetettségét enyhítették, de a céhrendszert fenntartották.

A Habsburg császári hatalom, szövetségben a cári önkényuralommal, vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot, de a jobbágyrendszert már nem állíthatta viszsza. A hűbéri viszonyok megszüntetésével az ország a kapitalizmus korszakába lépett. Az árutermelés gyorsan növekszik. Ebben jelentős szerepet játszik a mezőgazdasági árutermelés fejlődése mind a nagybirtokon, mind a paraszti gazdaságokban. Meggyorsul a vasúthálózat kiépítése. A vasútvonalak hossza 1849 és 1867 között 200 kilométerről 2124 kilométerre nő. Ezzel párhuzamosan fellendül a bányászat és a vaskohászat, a vagon- és mozdonygyártás.

A feudális nagybirtokrendszer fennmaradása, a nemzeti függetlenség hiánya azonban továbbra is korlátok közé szorítja a tőkés fejlődést Magyarországon. Ausztria és Magyarország közös vámterületet alkot. Az osztrák ipar versenye következtében Magyarországon nem bontakozik ki a gyári könnyűipar, s különösen elmarad a textilipar. Gyorsan fejlődnek viszont a mezőgazdasággal kapcsolatos iparágak: az élelmezési ipar, elsősorban a malomipar. A gyáriparban igen jelentős az osztrák tőkések szerepe.

Meggyorsul a munkásság számszerű növekedése. Létszáma 1867-ben több mint kétszerese a forradalom előttinek, eléri a 300 ezret, de ennek több mint háromnegyede a kisiparban dolgozik. Az ország mintegy 15 milliós lakossága soknemzetiségű, ilyen a munkásság összetétele is.

Az 1849—1867 közötti években az osztrák kormányzat Magyarországot a Habsburg- birodalom egyik tartományaként kezeli. Az osztrák önkényuralom éveiben a társadalmi haladás fő kérdései: az állami függetlenség kivívása, a nagybirtokrendszer megszüntetése, a demokratikus szabadságjogok kiharcolása és az önrendelkezési jog biztosítása az összes nemzetiségek részére. Ezek megoldása teheti szabadabbá a kapitalista fejlődést, ami kedvezőbb feltételeket teremt a munkásság megerősödése és osztályharcának kibontakozása számára.

Az ötvenes évek végén és a hatvanas években a munkásmozgalom — különösen Angliában, Franciaországban, Németországban, Belgiumban - jelentősen erősödött. 1864 szeptemberében Londonban megalakult a Nemzetközi Munkásszövetség, amely I. Internacionálé néven vált ismertté.

A gazdasági és társadalmi viszonyok fejletlensége és az önkényuralom következtében a magyarországi munkásság mozgalma elmaradt a fejlettebb országok munkásmozgalmától, a szocialista eszmék azonban itt is terjedtek. Ebben a munkásvándorlás is szerepet játszott. Sokan jöttek külföldről Magyarországra, főleg szakmunkások, és a magyarországi munkások is nagy számban járták az európai országokat, ahol szakmai ismereteiket bővítették. A vándorló, amint akkor nevezték: „valcoló" munkások politikai tapasztalatokban is gazdagodtak. Az Ötveneshatvanas években számos magyarországi munkás tagja lett az osztrák, a cseh, a német munkásszervezeteknek. Közülük többen az I. Internacionálé szekcióival is kapcsolatba kerültek.