Mi történt veletek? – kérdezte egy kedves arab ismerősöm, aki jobban szurkol nekünk, mint néhány magát baloldalinak nevező honfitársunk. Ugye, nem adjátok fel? – szegezte nekem a kérdést egy rokonszenves asszonyka, akit a könyvem írása során ismertem meg. Ő a békebeli polgári világból jött, s igencsak rácsodálkozott arra, hogy vannak még kommunisták, sőt talán nem is olyan rosszak, mint ahogyan terjesztik róluk. Mit mondjunk barátainknak, mi történt velünk? Miért nem tudtunk országos listát állítani?

Nem értem a Magyar Nemzetet! Miért van azon kiakadva, hogy két izraeli katonai repülő gyakorlatozott a Ferihegyi repülőtér felett? Először is, kérdem én, hol gyakorlatozzanak? Izrael durván ötször kisebb, mint Magyarország, ott mire felszáll egy gép, már szállhat is le. Ha tovább megy, az már nem Izrael. Az még nem lenne baj, de arra felé lelőnék. Pesten nem lövik le. Másodszor is, szó sincs kémkedésről, mindez csakis a műszaki haladást szolgálja.

A magyar kormány minap keresztülizzadta a parlamenten a holocaust tagadását büntető törvényt. Az ellenzék tartózkodott, a köztársasági elnök meg aláírta. Egyikük sem kockáztatta meg, hogy leantiszemitázzák őket. Ha ellenkeznek, bizony meg is kapták volna, elsőként az amerikaiaktól. Az amerikaiak évek óta nyomják, hogy a magyar politikai elit lépjen fel az antiszemitizmus ellen. Na nem a zsidóellenesség gyökerei ellen, nem, az nehéz, és nem látványos. Elég csak a külső megnyilvánulásai ellen tenni, abba nem szakadnak bele, és mutatós is.

A múlt héten arról elmélkedtem, hogy Dávid Ibolya médiatükrével tanácskozott, s a tükör ezúttal, teljes tisztelet mellett azt javasolta Dávid Ibolyának, hogy ne akarjon óriásplakátra kerülni, mondván, hogy szép vagy, szép vagy, de tudd meg, hogy nálad most már mindenki szebb. Na, ja, hát így jár az, aki megkérdezi. Az MDF elnök asszonya megfogadta a tükör tanácsát, de csak félig. Őt is felrakták az MDF új óriásplakátjára, de nem egyedül. És, ami ezután jön, az egészen lenyűgöző!

Ha valaki véletlenül abban az illúzióban élt volna, hogy Magyarországon a választás programokról szól, nos, most saját szemével láthatja, hogy ez nem így van. Ilyenkor persze mindenki előáll valamilyen szép papírral. Az Istenadta népet két féle programmal lehet ámítani: röviddel és hosszúval. A Fidesz programja nem terheli túl az agyunkat, rövid, ráadásul színes, és képecskék is vannak benne. Az MSZP és a Jobbik papírja meg olyan hosszú, hogy a politológusokon kívül aligha olvassa el bárki is. Bár, lehet, hogy ők se.

Kövér László a múlt héten bajba került, nem tudott mit kezdeni Jobbikos ellenfelével egy vitában. Válaszolni nem tudott, a jobbikosból nem akart hőst csinálni, ezért jobb híján úgy tett, mintha az nem is lett volna ott. Félek, hogy országosan ez már nem fog menni, a Fidesz, de nem csak ők, most lesznek majd igazán bajban. A magyar tőkésosztály megszülte a Jobbikot. Pontosan úgy, ahogy a német tőkésosztály megszülte a Német Nemzeti Szocialista Munkáspártot a 20. század 20-30-as éveiben.

Többeknek elakadt a lélegzete, amikor február 11-én a Fidesz elnöke mindjárt ez évértékelő legelején szóbahozta Kínát: „Ázsia jelentősége és súlya feltartóztathatatlanul nő. Néhány hete Kína lett a világ legnagyobb exportőre. A globalizáció korábbi fő iránya megfordult, immáron Kelet a fő haszonélvezője. Magyarországnak is tudnia kell, hogy bár európai uniós tagországként nyugati zászló alatt hajózik, a világgazdaságban ma keleti szél fúj”.

A politikai öltözködés frontján még Gyurcsány nyitott új korszakot, amikor nyakkendő nélkül jelent meg minden létező fórumon. Gyakorta még a zakóját is levetette. Ha kellett, ha nem. Az nem foglalkoztatta, hogy mi illik és mi nem, elvégre, az MSZP-ben mindent ő diktált, még az illemet is. Gyurcsány nyakkendő nélküli világát sokan a reform, sőt a forradalom lelkesedésével élték meg. A Horn-Kovács-korszak „munkaidőben öltöny és nyakkendő, szombaton pulóver” egyhangúságához képest Gyurcsány trehánysága a szabadság friss levegőjét hozta.

Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy nem lesz vagyonadó, illetve a lakóingatlanokra nem lesz. Tudod, én az egészet nem értem. Miért kellett egyáltalán belevágni ebbe az ügybe? A Bajnai-kormány biztos lehetett abban, hogy ettől nem lesz népszerűbb sem a kormány, sem az MSZP, hiszen a nép nem fog rajongani azért, hogy a panelházas lakását vagy a vidéki családi házát is megadóztatják. Az ország anyagi megmentésében sem segíthet, hiszen az egész törvény csak most lépett volna életbe, de ebből egy darabig nem láttak volna pénzt.

Nem tudom, tudják-e, de jobb, ha tőlem tudják meg: Izland elnöke nem kommunista. Ezt azért kellett előrebocsátanom, mert elég furcsa dolgot művelt. Izland elnöke vétójogával élt azzal a törvénnyel szemben, mely a csődbejutott bankok térítését rendezi. Lefordítom, hogy mindenki értse. Az izlandi bankok szép kis hitelezési ügyekbe kezdtek, aztán amikor jött a válság és a csőd, szépen benyújtották a számlát az államnak. Tessék fizetni, a kapitalizmus alapját jelentő bankok mégse mehetnek tönkre!

Nem tudom, hogy Önök hogy vannak vele, de én most értettem meg, hogy kik is vagyunk mi. Magyarország az alvállalkozók országa. Sztrájkolnak a BKV-sek, az egyik fő-fő BKV-ember meg kijelenti: nyugi, semmi ok a pánikra, a buszok egy részét alvállalkozók üzemeltetik, azok meg ugye nem sztrájkolnak. Nézem a Volán-vállalatokat, amelyeket a fő okosok darabokra szerveztek szét. Nos, nem csak szétszervezni tudnak, kiszervezni is. Mondjuk, az igazán jövedelmező Volán-járatokat kiszervezik alvállalkozóknak.

A tőke nem veszi félvállról a dolgokat. A BKV bekeményített. Kollektív szerződés nincs, de cserébe kirúgja azokat a gépkocsivezetőket, akik nem akarnak szemétbe való buszokra felülni. A sofőröket nem csak az dühíti fel, hogy a buszok régiek, hanem igazából az, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére van a BKV-nál pénz, csak éppen nem buszokra költik, hanem szép fizetésekre, végkielégítésekre, tanácsadói díjakra, magyarán, a köz helyett saját zsebre dolgoznak.

Szilveszterkor nem volt semmi politika. Legalább is hivatalosan nem. Voltak persze apróságok. Az egyik TV-állomáson Hofi Géza régi számát adták a szovjet és az amerikai űrhajó összekapcsolásáról. Tudod ebben ma mi a politika? Nem az, amit Hofi mond. A közönség a politika. Látszott, hogy az akkori közönség nem fizetett tapsolókból állt, mint manapság. Jegyet váltottak, így ott voltak. És önfeledten tapsoltak. Másnap is volt ugyanis munkájuk, megélhetésük, az ennivaló sem volt gond. De nem is ezt akartam mondani.

Becsülöm a kis települések polgármestereit. Nem könnyű az életük. Ha a kormány véletlenül jó lépést tesz, Pesten mindjárt learatják a babérokat. Egyszerre többen is. Ha rosszul lép a kormány, a polgármesternek kell szembenéznie a lakosokkal. A lakosok meg egyre dühösebbek manapság, látván azt a sok „okos” lépést, amelyet odafent értük tesznek. Nos, az egyik vidéki polgármester meséli, hogy nagyon elege van az „Út a munkához” programokból.

Hetek óta izgulok, hogy milyen lesz a lista. Nem mintha, különösebb illúzióim lennének. Húsz év alatt az ember elveszti az illúzióit, s ezzel ma már nem csak én vagyok így. De, hát az ember mindig hisz a csodában, így Mikulás táján különösen. Hátha hoz a Télapó valami szépet, vagy legalább is egy jó listát. Izgalmi állapotomnak vége, az MSZP megszülte listáját. Az elején mindjárt Mesterházy Attila, aki 35 évesen akár lehetne Magyarország legfiatalabb miniszterelnöke, de nem lesz.

A minap közös sajtóközleményt adtak ki az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc nagykövetségei. Miért pont ők? Nos, saját nyilatkozatuk szerint azért, mert „a Magyarországra irányuló külföldi közvetlen befektetések túlnyomó része az általunk képviselt országokból származik”. Na, és persze azért, mert úgy gondolják, hogy joguk van hozzá, mondván: akinél a pénz, annak szól a muzsika. A követségek a nem-transzparens viselkedést teszik szóvá.

Volt egyszer párt, valahol Németországban, amely nevében munkáspárt volt, sőt tagjai között is voltak elégedetlen munkások. Még a zászlójuk is vörös volt. Az éles szeműek persze rögtön láthatták, hogy ezek nem kommunisták, hiszen nevükben a munkáspárt szó mellett ott áll, hogy nemzeti szocialista, a zászlajukban pedig a vörös színben ott éktelenkedik a horogkereszt. Mondom, az éles szeműek látták, azaz nem mindenki. Utólag mindannyiunk szeme nagyon éles, de akkor eligazodni nem volt könnyű.

Mostanság divat a huszadik évfordulókat ünnepelni. A rendszerváltásét is vagy éppenséggel az Amerikai Kereskedelmi Kamara, becenevén AmCham, magyarországi megalakulásának 20. évfordulóját. Ha azt gondolod, hogy a kettő között szoros az összefüggés, igazad van! Ha nincs az USA, nincs rendszerváltás, ha nincs rendszerváltás, az amerikai cégeknek nem lenne most olyan soruk kis hazánkban. Tudja ezt Jeffrey Levine úr is, az amerikai nagykövetség ügyvivője, aki részt is vett a születésnapi bulin, s finoman beolvasott a magyar politikai elitnek. Uraim, baj lesz!

Az Auróra cirkáló ágyúját csak egyszer sütik el. A forradalom nem romantikus események sora, hanem nagyon is mindennapi, nagyon is megszokott cselekvések hosszú sorozata. A dolgozó ember élete a kapitalizmus viszonyai között nem lesz jobb, akármilyen kormány is legyen. A dolgozó embereknek a jobb életet csak az teremti meg, ha a kapitalizmus helyett szocializmus lesz. Ez nem holnap fog bekövetkezni, de ezt a távlatot mindennap kötelességünk felmutatni, és tenni érte.

A múlt héten a pécsi egyetem politikai tudományokkal foglalkozó diákjai hívtak meg. Jó nekik! Számukra egy politikust két órán keresztül faggatni nagyjából olyan, mint az állatorvosi karon felboncolni egy lovat. Különbség persze van. A ló ritkán vállalkozik önként erre a mutatványra, a politikusnak meg örömmel vállalnia kell, hiszen, úgy mond, ők az ifjúság. Mindjárt szeretném leszögezni: a magyar ifjúság nem azonos a pécsi egyetem politológus hallgatóival. Szerencsére!