A napokban érdekes leletre bukkantak a Herman Ottó Múzeumnál a munkások. Mint az köztudott, a néhány éve fellelt ipolytarnóci ősfenyők konzerválása céljából épül itt egy Pannon-tenger múzeumi szekció, s ennek építése céljából alaposan feltúrták a múzeum előtti teret. Az eredmény: több tucat holttestet találtak, egymás hegyén-hátán.

Eleinte felmerült annak a lehetősége, hogy egy XIX. századi kolerajárvány áldozatairól van szó, hiszen a területen annak idején közkórház is működött. Ám a holttestek vizsgálata során régi pénzérmék, amputált testrészek nyomai, valamint egyéb értéktárgyak kerültek elő, amelyek alapján a testeket 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején temethették el ide - valószínűleg a Vörös Hadsereg honvédő háborújának áldozatairól lehet szó. Ám ez sem bizonyos, ugyanis elméletileg a II. világháború idején is keletkezhetett a tömegsír, ezért a kor behatárolása még folyamatban van. Annyi bizonyos, hogy illendő temetést kapnak majd az áldozatok.

Azonban, ahogy az lenni szokott, beindult a rossz szándékú suttogás, a szájról szájra járó hülyeség, és ezzel együtt a kommunistázás is. Furcsa módon nem a Tanácsköztársaság kapcsán indult el a mendemonda, hanem azért, mert a nagyon okos pletykálódók tudni vélik: bizony ezeket az embereket 1956-ban végezték ki tömegesen és temették el ide. S miért pont ide? Hát mert a Herman Ottó Múzeum épülete volt ebben az időben az MDP/MSZMP megyei székháza. Ha eltekintünk attól, hogy a népi képzelőerő hajlamos olyasmit is a rendszer számlájára írni, ami erős túlzás, és valójában meg sem történt (úristen, szabad ezt egyáltalán mondani? Nem a "kommunizmus" bűneinek tagadása ez?), tény, hogy a pártszékház ekkor itt volt, csak pár év múlva költözött arrébb. De azért gondolkozzunk már logikusan. Ha teszem azt, parancsot adnak kivégzésre, miért nem egy börtön udvarában teszik meg? Vagy bárhol máshol, ahol a több tucat összegyűjtött fogolynak már eleve megvolt a helye. Naiv elképzelés (ahogy a Köztársaság téri idiotizmusnál is felbukkant), hogy a pártszékház alkalmas lenne több tucat rab befogadására. Tehát máshol kellett volna őket megölni. Ha viszont máshol ölték meg őket, akkor miért hurcolták volna a pártház elé a testeket, és ásták el pont itt őket? S még valami: ha itt is ásták el őket, miért nem a hátsó udvarban? Miért az utcafronton, ahol mindenki láthatta, mi van ott?

Csak gondolkodni kéne, és a józan ész mindjárt megválaszolná a kérdéseket maguktól is. Csak sajnos nagyon sok a buta ember. És még több a buta és egyben rosszindulatú ember. Ahogy Márai Sándor mondta: “A butaság talán mégis agresszívebb, mint a kapzsiság és a kegyetlenség. A kapzsi vagy kegyetlen emberrel, ha másképpen értelmes, végül is meg lehet alkudni. De a buta ember életveszélyes, mert kiszámíthatatlan és megközelíthetetlen. Nem lehet vitatkozni vele. Csaknem lehetetlen védekezni ellene: el kell viselni, mint a sorscsapást. Kíméletlensége, önzése, szívóssága pokoli.”