Gyakran adódik úgy,hogy valaki úgy érzi:valahogy nem találja helyét az életben.Nem is egy különcnek vagy bolondosnak kikiáltott ifjú titánnak vannak olyan érzései,hogy a különböző íratlan szabályok,normák mentén szerveződött társadalom kiközösíti őt,kettős mércét alkalmaz vele szemben.Nade vajon ilyenkor kinek van igaza?

Ezt bizony kemény dió eldönteni.Ám nagyon ismerős jelenség,amelynek alanyai elsősorban művészlelkek,különcködő fiatalok,tehetséges,de érvényesülni képtelen vagy meg nem értett fiatalok.Az ilyen és ehhez hasonló eseteknek rengeteg lehet a gyökerük, ám a végeredmény minden esetben ugyanaz.

Vannak olyan tehetségek például,akik mondjuk a tanulás mellett kénytelenek diákmunkát vállalni,ami azonban szintén nem könnyű vállalkozás,miután sokszor az egyik a másik rovására megy és ha például nagy nehezen valamely oktatási intézményt el is végzi valaki,nem biztos, hogy talál munkát.Olyan is van,hogy egy tanuló akár felsőoktatási intézményben,akár középiskolában nagyon jól tanul,ennek ellenére póriasan fogalmazva, ez a kutyát nem érdekli.Szülei vagy a tanárok nem foglalkoznak vele, tehetségét nem fejlesztik,diáktársai se igen állnak vele szóba.Miért?Mert történetesen hősünk nem biztos, hogy fel tudja venni a tempót a többiekkel.Nem biztos, hogy fognak vele kvaterkázni,mert vagy máshogy öltözködik, vagy baromira irigyek rá,vagy mert szegény családban felnőve,nem tudja elsajátítani a középosztályosok viselkedési normáját-pszichológiai nyelven borderline-szindrómának vagy határeset-jelenségnek hívják azt a magatartásformát, amikor a beteg nem veszi észre,hogy társasága terhes mások számára.Egy szakvélemény szerint aki például zseni,az megtanulhat igen rövid idő alatt akár kétszáz oldalt is,ám más téren amilyen zseni tanulásban,olyan hiányos például gyakorlati kérdésekben.Esetünkben lehet,hogy az adott ifjú baromi jó tanuló,de viselkedni nem biztos, hogy tud.Mindenesetre a különcnek vagy urambocsá időnként flúgosnak is tartott illetőkkel gyakran nemigen barátkoznak, nem terveznek vele közös programokat,semmilyen buliba, eseményre nem hívják őket.Aztán adódik olyan is,hogy egy fiatal valami iránt nagyon érdeklődik és elhatározza,hogy azon a pályán próbál szerencsét.Azonban végigfuthatja nyugodtan mindenütt ugyanazon köröket, mivel egyik nagybácsija sem multimilliárdos vagy cégtulajdonos,aki automatikusan bedughatja őt cégigazgatói állásba.Magyarul sem családi-baráti összeköttetése,sem csúszómászó hajlama nincs.Végül különösen a múlt században előfordult,hogy szegény művészeket-költőket,írókat,képzőművészeket,festőket a közönség nem értett meg,műveik mondanivalója ,munkásságuk iránt nem tanúsítottak elismerést,sőt,némely esetben botrányt is csináltak a különc művészettel kapcsolatban,azt ócsárolva,pocskondiázva.Ilyenkor pedig nagyon sokan vannak,akik a különcöket egyszerűen lehülyézik, vagy ha nem is erről van szó,de arra alapozva nem értik meg, hogy ha egyszer ki vannak közösítve,akkor csakis bennük lehet a hiba.Ezzel is lehet egyetérteni vagy sem,de akkor fel merül az a kérdés,kinek van igaza: a többségi társadalomnak vagy pedig a maga igazáért küzdő kiközösített különcnek?

Bizony,erre van egy válasz:ilyenkor nem azoknak van igaza,akik többen vannak.Az emberek száma ilyenkor csak mennyiségi kérdés.Vegyünk egy közismert példát:a középkorban elég volt, ha a falusiak ráfogták a Mari nénire,hogy sezmmel veri a tehenet:a pap nekik adott igazat és szerencsétlen asszony máris a máglyán találta magát.Nos, ilyenkor se azoknak van igaza,akik többen vannak.És akkor se azoknak van igaza,akik többen vannak,amikor a különc fiatalokat kiközösítik.Miért is?Miután mindkét esetben arról van szó, hogy a tudatlanság,az irigység és az önzés mint alapvető emberi gyarlóságok elnyomják azt,aki egyszerűen csak meg kívánja valósítani önmagát.A manipulációs eszközök pedig erre rájátszanak.Mindegy,hogy papról vagy reklámiparról van szó:aki nem olyan, mint a többeik, az NEM EMBER.Az utóbbi esetben az a helyzet, hogy hősünk nem tud gizdáskodni, vagánykodni, nem tudja az alapvető fogásokat elsajátítani a fogyasztói társadalomban,ráadásul a félfeudális előítéletek is megfojtják az ifjú titánokat.Nos, erről ő nem tehet.Nem az ő hibája ugyanis,hogy ilyen világba született és hogy környezete ilyen.Ö a maga részéről szorgalmával élt és mindent megtett saját magáért,és nem ő a hibás azért, hogy a társadalom nem hajlandó felé nyitni.

Ezzel szemben van olyan társadalom is,amelyben lehet arra apellálni,hogy a többség azt véli,amit.Ez a demokratikus közvélemény vagy a civil érdekképviseleti társadalom.Amikor mondjuk a francia dolgozók az országot megbénítják munkabeszüntetésükkel,akkor nekik van igazuk,őket lehet támogatni,miután ez nem mások különcsége ellen irányul és nem is a kirekesztés a lényege, hanem öntudatos, önmagukat megvalósító,szakmájukra és elért eredményeikre büszke emberek összefogása önmaguk védelmére.Ők csak saját érdeküket védelmezik,nem másokat nyomnak el.Ugyanez igaz a demokratikus közvéleményre,amely magyarán szolidáris azokkal,akik védelmezik önmagukat és a hozzájuk hasonló sorsú melósokat.Azaz jelen esetben a manipulált fogyasztói társadalom az önzéskultusszal szembenáll azzal a demokratikus közvéleménnyel,amely nem manipulált,nem az egyén énképére ,hanem az együttérzésre épít.Úgy tűnik azonban,egyelőre az emberek nagyrészének önmagával foglalkozása erősebb a szolidaritásnál,azonban mértékben és időben is megvan ennek a határa:idővel egész egyszerűen senkinek nem lesz mit veszítenie,akkor pedig a szolidaritásra, az egymásrautaltságra egyre inkább rá lesznek utalva.

B.Deák András